Heti horoszkóp 2009.jan. 5-11.

 

 

 

Kos márc. 21 – ápr. 20

Mintha nem is Önről lenne szó, olyan könnyedén dönt sorsformáló kérdésekben. Helyesen teszi, ha egy kicsit a sarkára áll. Egy régóta húzódó családi ügyet is sikerül rendeznie. Úgy gondolja, hogy ehhez hasonlóra most már nagyon sokáig nem kerülhet sor. Ez sajnos eléggé hiú remény, de legalább egy időre valóban minden a legnagyobb rendben lesz Ön körül. Igaz ugyan, hogy  egy beszélgetést nem lehet azzal a kérdéssel kezdeni, hogy milyen jegyben született, de egészen biztosan rá fog érezni arra, hogy milyen fontos egy Bika jóindulatú közeledése. 

 

Bika ápr. 21 – máj. 20.

 

Képes elfogulatlanul kezelni és szemlélni önmagát és érzelmeit. Jó alkalom, hogy egyedül legyen, és elgondolkodjon dolgairól, vagy problémáit megbeszélje egy idősebb személlyel. Nem fogja magányosnak érezni magát, még ha egyedül is van, sőt, eltölti lelkét a belső erő és békesség. Az önismeret terén sokat nyerhet. Élete és társkapcsolata most gördülékenyen alakulnak, mert jól működő egyensúlyt teremt belső és külső világa között. Időt szakít arra, hogy átgondolja az életét. Úgy ítéli meg, hogy akkor használ saját magának  a legtöbbet, ha mások javára dolgozik, s kissé megfeledkezik egyéni kívánságairól. Keressen új barátokat,új szokásokat. Gondoskodjon, illetve figyeljen jobban oda szülei életére.

 

Ikrek máj. 21 – jún. 21.

 

Rengeteg munkája van, és lehet, hogy nem tud megfelelően koncentrálni. Túl sok minden köti le a figyelmét. Próbáljon meg mégis eleget tenni kötelességének, megfelelni az elvárásoknak. Új arcokat, másfajta embereket keres, szokatlan élményekre, környezetre vágyik, és ezt minden bizonnyal el is éri. Élére állhat egy csoportnak, hogy keresztül tudja vinni az új célkitűzéseket és ötleteket. Változásokat hajthat végre otthoni életében, amivel meglepi családtagjait, de hamarosan egy új rendszer kerekedik ki belőlük. 

 

Rák jún. 22 – júl. 22.

 

Családja meggyőző hadjárata nem járt sikerrel, Ön továbbra is kitart elvei mellett, még akkor is, ha ez hosszú távon anyagi nehézségekhez vezethet. Egy váratlan látogató felborítja eredeti terveit és vele kell töltenie az időt. Igaz, hogy régen nem találkoztak, de az utóbbi időben teljesen másfelé vitt az útjuk. Ön észrevette a változást, csak ő maradt vak a világra. Nem az Ön tiszte a felvilágosítás! Többen mondják, hogy kimerültnek, fáradtnak látszik és talán nem kellene annyit mások dolgaival foglalkoznia. Oldják meg gondjaikat Ön nélkül. Aki erre kéri, arra úgy tekint mint az ellenségre.

 

Oroszlán júl.23-aug.23.

 

Erős, belülről fakadó érzés keríti hatalmába. Mély érzelmi szinten él át mindent, amivel foglalkozik. Kapcsolatai várhatóan heves, mély és talán csodálatos élményekben részesítik. Tartózkodjon az értelmetlen féltékenykedéstől vagy túlzottan birtokló magatartástól és a manipulatív taktikáktól. Igyekezzen megbirkózni a hivatásában kialakuló (főként pénzügyi) káosszal, és tisztázza a kollégáival a félreértéseket. Ez a rendcsinálás egyben feltárhatja azokat a lehetőségeket is, melyek új útra terelhetik a jövővel kapcsolatos terveit. Még a körülmények is arra késztetik, hogy felelevenítse régi barátságait, ismét megkeresse egykori pártfogóit.

 Szűz aug. 24-szept. 23.

 

Ön kedves, finom, természetes és közvetlen. Akkor boldog, ha társa minden porcikáját érezheti és érti. Kapcsolatai nem felszínesek, sőt: Ön tudja, hogy a mélyben rejlik az igazi érték. A testiségben sem kedveli az érintőlegességet: ha szenvedély, hát legyen szenvedély a legjavából. A módját is megadja, mert az Ön számára a szépség a legfontosabb. Ha nyugodt légkört akar magának teremteni, akkor a hirtelen változásokból fakadó stresszhelyzeteket meg kell oldania. Ingatlanügyekben előnyös fordulatot jeleznek a csillagok. 

 

 Mérleg szept.24-okt.23.

 

 Ha nyugodt légkört akar magának teremteni, akkor a hirtelen változásokból fakadó stresszhelyzeteket  meg kell oldania. Ingatlanügyekben előnyös fordulatot jeleznek a csillagok. Ne bízza a véletlenre boldogulását, hanem menjen elébe az eseményeknek. Ezen a héten olyan alkalma adódhat lépéseket tenni tervei megvalósításában, amik nem adódnak egyhamar. Használja ki az alkalmat, és félelem nélkül cselekedjen! Egy állásváltoztatás valóságos csodát művel Önnel. Sem barátságot, sem szerelmet nem köt, amíg meg nem győződik róla, hogy a legjobbat választotta. Ha viszont döntött, a végsőkig kitart.

 

 Skorpió okt.24-nov.22.

 

 Okkal, ok nélkül, úgy érzi, senkitől sem kap érzelmi támogatást. Problémák állhatnak elő otthonában. Ne döntsön ilyenkor érzelmi természetű kérdésekben. Hajlamos lesz kitérni érzelmei elől, és nem ismeri el, hogy Ön is hibás. Magányosnak és elhagyatottnak érzi magát. Eluralkodik Önön a pesszimizmus. Ne keseredjen el, viszonylag rövid ideig tart ez a tranzit, és egyébként is: a dolgok nem állnak annyira rosszul, mint gondolja. Ha amitől aggódik, hogy elég pénze legyen, sohasem lesz az. Az aggódás meggátolja abban, hogy megtegye azokat a lépéseket, melyekre szükség van a jólét megteremtéséhez. Egy fontos döntést kell meghoznia, ami hatással lesz egész jövőjére! Hallgasson az érzéseire, hogy jól tudjon dönteni. Rengeteg jó ötlete van mostanában, próbálja megvalósítani őket.

  

Nyilas nov.23-dec.21.

 

Kellemes hét áll Ön előtt. Találkozik valakivel, akihez erősen vonzódik. Amíg a saját érzéseivel nincs tisztában, nem szabad döntenie a közös jövőt illetően. Akkor sem, ha  a partnere sürgeti! Nem sok eredményt remélhet most, akár üzleti, akár személyes ügyeiben kell a hivatalokban kilincselnie. A bürokrácia útvesztőjében könnyen eltéved a héten. Olyan lendülettel veti bele magát a munkába, , hogy ámulatba ejti környezetét. Ha már így nekifogott, legyen kitartó. Nem baj, ha belefeledkezik a szerelembe, de ne feledkezzen meg a kötelességeiről

 

Bak dec.22-jan.20.

Nincsennek éppenséggel az ínyére a körülmények, és bosszantja, hogy nem tehet ez ellen semmit. Azzal viszont, hogy ellenkezik, csak még rosszabbá teszi a helyzetét. Valahol elvész egy levele, ás ez nagyon felbosszantja. A telefonüzeneteket sem kapja meg úgy, ahogyan kellene. Igyekezzen elterelni a figyelmét a közvetlen környezetében uralkodó körülményekről, és foglalja el magát , például azzal, hogy átalakítja a ruháját. Sajátos ötleteivel egyedivé és érdekessé teheti azt, amivel nagy sikert fog aratni ismerősei körében. A szexre is érvényes, ami sok más természetes funkcióra: elő is segítheti és meg is akadályozhatja az érzelmek feldolgozását. 

 

 

 

 Vízöntő jan. 21-febr.19.

 

 

Most a jövő felé kell tekintenie, próbálja a múltat kicsit háttérbe tolni. Lehet, hogy elmúlt események nyomasztóan hatnakÖnre, selveszik az energiát a jövőtől. Erősítse meg hitét, gondolkodjon kicsit azon, melyek az igazán fontos értékek Önnek, s ennek megfelelően sikeresebben haladhat útján. Ha változtatni akar valamin, csak elhatározás kérdése, most könnyűszerrel megteheti. Az utolsó pillanatban mentőötlete támad, hogy miképpen lehetne kilábalni egy kényes helyzetből. Ne feledkezzék el elszámolási kötelezettségeiről sem!

 

Halak febr. 20-márc.20. 

 

Ön gyakran érzi azt, hogy elszalasztott valamit. Hát nem is könnyű elfogadni a rohanó idő kegyetlen tényét. Az idő miatt néha kiszolgáltatottságot érez. Meglátja, Ön képes arra, hogy még az időn is kifogjon. Ha egyszer átérzi ezt az élményt, meglátja kibékül az idővel! A Hold trigont alkot a Nappal, nyugodt, békés kiegyensúlyozott lelkiállapotba kerül, összehangolódik a környező világgal. Ez kisugárzik mindenfelé, és különösen intim kapcsolataiban érezhető jótékony hatása. Érzelmei és értelme egyensúlyba kerülnek. Most tekintse át a maga mögött hagyott bizonyára zűrös, feszültséggel terhes időszakot, mely önismeretét szolgálja. 

 

 

 

 

 

 

 

Hozzászólások

hozzászólás

Hozzászólások lezárva.

Startlap
1949.lap.hu Harang.lap.hu Sztankay Istvan.lap.hu
Új hozzászólások
Időjárás előrejelzés
Hőtérkép Magyarországról


Felhőkép Magyarországról
Archívum
PageRank ikon ingyen