2016. évi horoszkóp Nyilas

 

209

Ahhoz képest, hogy a Nyilasok a tüzes jegyek szülöttei, kicsit csendesebben veszi kezdetét ez az esztendő, de ez legfeljebb a legfiatalabb Nyilas-szülötteknek okoz gondot, az idősebbek nagyon is jól tudják, hogy az ilyen időszakokat az erők összpontosítására lehet használni. Az elmúlt évek amúgy is kicsit túl mozgalmasan robbantak be, a 2016 pedig épp azáltal lesz sikeres, hogy a megfontolt cselekvésnek kínálnak több lehetőséget.

Ha egy mondatban kelleme az év egészét megfogalmazni, azt írnám, hogy az első fele kicsit lassúbb sodrású lesz, a nyár vége után azonban ismét felgyorsulnak az események, és társuk lesz a szerencse. Ennek az az oka, hogy az uralkodó bolygójuk, amaz a bizonyos szerencsét hozó Jupiter az év első felében a Szűz jegyében haladván nem igazán vetít kedvező fényszögeket  a Nyilashoz, nyár végétől azonban belép a Mérlegbe, ahonnan ismét elkényezteti a tüzes jegyek szülötteit. Kedves Nyilasok, ez  azonban korántsem jelenti azt, hogy az év első felében ne lehetnének sikeresek. A mottó ekkor az önök számára inkább az lesz, hogy azt élik meg igazán sikernek, amiért meg kellett dolgozniuk.

Az április és a május a magánéletet hozza fókuszba. Többet és szívesebben lesznek azokkal az emberekkel, akiket igazán közel éreznek magukhoz, ami nem biztos, hogy feltétlen vér szerinti hozzátartozókat jelent. Egyes barátságok elmélyülhetnek, érdekes dolgokat tudnak meg egymásról.

Júniusban nagy lesz a mozgásvágyuk, úgy érzik, szinte feszül önökben az energia. Ha módjuk van rá, vegyék ki ekkor a szabadságukat, válasszanak olyan úti célt, ahol lehetőségük van kipróbálni a nomád életet. Azonban ha ez nem sikerül, akkor egy-egy  esti futás  vagy egy edzőtermi látogatás is sokat segíthet. A nyár folyamán egyébként főként a fizikai munkát végző Nyilasok érzik magukat sikeresnek a munkájukban.

Augusztusban egy kisebb anyagi fellendülés okoz örömöt. A Jupiter szeptembertől vetít kedvező fényszöget a jegyükhöz, tehát a korábbi tervek ekkor fognak igazán beérni. Nem kizárt, hogy a szeptember második fele és az október lesznek az év legvidámabb hónapjai, amikor joggal érzik úgy, hogy üldözi önöket a szerencse. Novemberben olyan emberek is a pártfogóikká válnak, akik korábban közömbösnek tűntek. A születésnapjuk szintén kellemes meglepetést tartogat, a karácsonyt pedig egészen különlegesen fogják eltölteni.

 

Szerencsenapok: január 10., február 11., március 3., április 7., május 29., június 1., július 21., augusztus 11., szeptember 4., október 15., november 5., december 20.

 

Be Sociable, Share!

Hozzászólások

hozzászólás

Hozzászólások lezárva.

Startlap
1949.lap.hu Harang.lap.hu Sztankay Istvan.lap.hu
Új hozzászólások
Időjárás előrejelzés
Hőtérkép Magyarországról


Felhőkép Magyarországról
Archívum
Statisztika
  • Megtekintett oldalak : 478613
  • Egyedi látogatók : 263293
  • Megtekintett oldalak 24 órája : 702
  • Egyedi látogatók 24 órája : 463
PageRank ikon ingyen