‘2009. évi horoszkóp a 12 csillagjegyről’ kategória archívum

2009. évi horoszkóp a

Halak csillagjegyről.

Halak február 20. – március 20.

 A jegy szimbóluma a két egymással ellentétes irányban úszó hal, közöttük misztikus kapcsolattal, mely a jegy lényegét rejti magában. Ezek az egymás ellentétében ható erők úgy tesznek próbára 2009-ben, hogy közben teljesen újraszövik életed anyagát. a 2009-es év nagyszerű lehetőségeket kínál a fejlődésre, ha az ellentmondások helyett inkább erre a bizonyos kapcsolatra koncentrálsz. Lesz idő, amikor úgy érzed, hogy egy helyben topogsz, hiszen a szigorú Szaturnusz október 29-ig jegyeddel szemben, a szorgalmas szűzben tartózkodik, ekkor céljaid bizony elérhetetlennek tűnnek majd. Ha jobban meg akarod érteni ezt a hosszú fejlődési folyamatot, gondolj vissza milyen akadályokkal kellett megküzdened, amikor a Szaturnusz 1994. januártól l996. áprilisig a Halakban tartózkodott. Valószínű, hogy ebben az évben útelágazáshoz érsz azon az ösvényen, amire akkoriban léptél rá, habár az út más irányba vezethet, mint ahogy azt vártad. Bizony, a Szaturnusz 2007. szeptembere óta tartó látogatása a Szűzben elbizonytalanít majd, de vésd eszedbe, hogy ez az időszak elkerülhetetlen része a folyamatnak, kiváló alkalom, hogy megszabadulj azoktól a dolgoktól, amikre nincs már szükséged, és megengedi, hogy helyet csinálj az újaknak. 

 Ellentétben másokkal, neked nem okoz gondot, ha egymásnak ellentmondó hatások kereszttüzében találod magad. Legendás képességed, hogy együtt ússz az árral, lehetővé teszi, hogy minden körülmények között  figyelembe vedd mások igényeit is. Mióta a formabontó Uránusz 2003-ban belépett a jegyedbe, azért küzdesz, hogy visszaszerezd az önbecsülésedet, és megvalósítsd önmagad, még  ha ezzel le is rombolod a rólad kialakult képet. Az önérvényesítésért folytatott harcod egészen 2011-ig fog tartani, amikor az Uránusz elhagyja a Halakat. A bolygónak a 2009-es évben tartósan fennálló oppozíciója a hagyománytisztelő Szaturnusszal kötélhúzásra kényszerít a függetlenség iránti igényed és az életed letehetetlen kötelességei között. Ez a megpróbáltatásokkal teli Szaturnusz – Uránusz – szembenállás 2008. november 4-én kezdődött el, hogy 2009. február 5-én és szeptember l5-én is visszatérjen, a végsőkig próbára téve türelmedet. Felkészültél rá, hogy megszabadulj elviselhetetlen kötelékeidtől, unalmas kötelezettségeidtől. Légy azonban óvatos, nehogy heves viselkedéssel lerombold biztos hátteredet. Mivel a fényszög 2010. tavaszán és nyarán is megismétlődik, jobb most apró változásokkal kezdeni, hogy aztán majd a nagyobbakkal folytathasd. Ha ebben az évben nem is veszed át az irányítást saját sorsod felett, váratlan események felforgatják az életedet, akár akarod, akár nem.

Jegyed két társuralkodója, a látnok Jupiter és az álmodozó Neptunusz közti tizenhárom évenkénti együttálláshoz most csatlakozni fog a sebzett gyógyító, a  Chiron is sorsod tizenkettes házában. Ez a ritka és különleges hármas együttállás egy szebb jövő reményével teszi boldoggá az évet. Régi fájdalmak csitulnak el, lelked új erőre kap. Rajtad múlik, túl tudsz-e lépni korlátaidon, hogy élj a felkínált lehetőségekkel, különösen május 23-tól 27-ig, július 10-től 22-ig és december 7-től 21-ig, amikor teljes lesz az együttállás a három bolygó között.

idezetek_240.gif

2009. évi horoszkóp a

Vízöntő csillagjegyről. 

Vízöntő január 21 – február 19.

 Ez az év egyedülálló  lehetőségeket hoz magával, hiszen a spirituálisan aktív bolygók, a Jupiter, a Neptunusz és a Chiron háromszor is randevút adnak egymásnak a jegyedben.  A nagyvonalú Jupiter, a növekedés, a lehetőségek és a bölcsesség planétája május 27-én, július l0-én és július 27-én is együtt áll a misztikus Neptunusszal, összhangba hozva érzelmeidet és gondolataidat, s eléd tárva egy önmagadról és az emberiségről alkotott nagyobb szabású képet. A lelked mélyéről induló, és a kozmikus tudásig eljutó szavakon túli megértés lehet a jutalmad. A konstellációk lehetővé teszik számodra, hogy tanító, vezető szerepet tölts be az emberben nyugvó lehetőségek feltárásában. Május 31-én, július 22-én és december 7-én a Jupiter együtt áll a Chironnal, a Sebzett Gyógyítóval, és a szellemi arrogancia teljes ellentéteként együttérzést hoz önmagaddal és másokkal szemben. Éles elméd és mély érzelmeid között végre megszületik a harmónia. Minden egyes napnak jelentősége lesz, mert értelmet találsz a hétköznapi cselekvésekben is, bár a nehézségek nem tűnnek el egy pillanat alatt. A bonyolultabb problémák sem tűnnek azonban megoldhatatlannak ebben az évben, mert a hit csodájának felismerése a lehetetlenségek olyan szélesebb tárházát nyitja meg számodra, amit eddig nem ismertél.

A megszaporodott lehetőségek persze nem jelentik azt, hogy nem kell döntéseket hoznod. Február 5-én és szeptember l5-én jegyed tradicionális ura, a korlátokat állító Szaturnusz szemben áll jegyed modern uralkodójával, az Uránusszal. A szembenállásuk által jelképezett, a felelősség és a szabadság között fennálló éles  ellentét  először 2008. november 4-én kerül előtérbe, hogy 2010. április 26-án és 2010. július 26-án  is visszatérjen. Ezekben az időszakokban életed korlátai bosszúságot okoznak, és fellázadhatsz feletteseid ellen.  Másokat hibáztatni gondjaidért a legkevésbé termékeny hozzáállás.  A siker  titka  az, ha pontosan meghatározod, mire  vágysz  és alaposan megtervezed, hogyan válthatod valóra álmaidat nagy pontossággal és sok türelemmel. Az eredmények, melyekhez ez ez út vezet, megérik a szükséges önfegyelmet. A szigorú Szaturnusz november l5-én, 2010. január 31-én és 2010 augusztus 21-én feszült kvadrátokat alkot a nagy erejű Plútóval.  Ezek a fényszögek rámutatnak, hogy céltudatosabbnak kell lenned, ha az életed minden területét uralni szeretnéd. Fontos, hogy szakmai pozíciódat megerősítsd, vagy egy az érdeklődésednek jobban megfelelő új karrier ösvényt találj magadnak. 

 A napi rutinod hatos házában július 21-én és december 31-én bekövetkező  fogyatkozások arra kényszerítenek, hogy változtass szokásaidon. Ezek a hatások egyébként körülbelül hat hónapig tartanak, és egészségesebb, hasznosabb életvitelre szorítanak majd rá. A kis problémákból nagy bonyodalmak válhatnak, ha nem próbálod azonnal megoldani őket. Felmerülő  egészségi problémáidat azonnal kezeltesd, ha van rálehetőséged. Nem szokásod kényeztetni önmagad, de most nagyon fontos, hogy törődj az egészségeddel. Ha fel is kell adnod a megszokott napi menetrendet,okosabb változtatni, mint makacsul ragaszkodni olyan szokásaidhoz, melyekre már nincs szükséged.

 

idezetek_279.jpg

 

 

2009. évi horoszkóp a

Bak csillagjegyről. 

Bak december 22. – január 20.

Itt az ideje, hogy az elmúlt év változásai után, melynek során oly sok lehetőség kopogtatott be az ablakodon lecsillapodj, és stabilizáld az életedet. Tavaly a Jupiter, a növekedés bolygója a te jegyeden haladt keresztül, kiszélesítette a horizontot, és új utat mutatott a siker felé. Idén a mindent megnövesztő Jupiter az önértékelést uraló kettes házadba látogat, és esélyt ad, hogy meghizlald bankszámládat, miközben önbecsülésed is javul.  Bár most könnyebb anyagi előnyre szert tenned, légy óvatos, mert lehet, hogy többet kapsz mint amit kértél, s még akkor sem leszel boldog. Semmi értelme,  hogy megvond magadtól a fizikai örömöket, de mindenképp figyelj arra, hogy lelki szükségleteid is érvényesüljenek. A Jupiter is része egy igen ritka hármas együttállásnak, mely idén esedékes, és amelyben részt vesz még a Sebzett Gyógyító Chiron és az álmodozó Neptunusz.  Az együttállás május 23-tól 27-ig; július 10-22. között, illetve decemberben a legerősebb hatású. Önbizalmad erősítéséhez nagy mértékben hozzájárul, ha felhagysz a vádaskodással és a bűnbak kereséssel, és megbocsájtasz “az ellened vétkezőknek”

A gyakorlatias Szaturnusz a nagy elképzelések kilences házában tartózkodik, és arra emlékeztet, hogy teljesen mindegy mennyire ambiciózus és elszánt vagy, nem mászhatsz meg minden hegyet, mely a közeledben van. A nagyban gondolkodás izgalmas, de útját állhatja a valós eredmények elérésének, mert a kivitelezhetetlen álmok szétforgácsolják az energiádat. Az év egyik legfontosabb témája – a felelős, meggondolt tervezés és a spontán önkifejezés  közötti huzavona  – még hangsúlyosabbá válik, amikor a megszorító Szaturnusz szembe kerül a rakoncátlan Uránusszal február 5-én és szeptember l5-én. Az egész év, és különösen ezek a napok fordulópontokat jelentenek egy tágabb ciklusban, mely 2008. november 4-én kezdődött, és 2010. július 26-áig tart. Nem úszod meg annyival, hogy elnyomod a valódi ambícióidat, mert az elnyomott érzelmek beszivárognak életed más területeire, és pusztításba kezdenek. A nagy megvalósítások éve és a bukás és a frusztráció éve között az jelentheti a különbséget, ha megvizsgálod elfojtott érzelmeidet. Látni fogod, hogy életed milyen irányba tart, amikor november 15-én a Szaturnusz először kerül kvadrátba a forradalmár Plútóval, mellyel megnyitják 2010. augusztus 21-éig tartó mérkőzéssorozatukat. Vitájuk személyi és karrierbeli változásokat hozhat. A Plútó még  csak az elején tart hosszú látogatásának a jegyedben, amely látogatás során nagyban megváltozik majd az életed. A változást megkönnyíti, ha intesz a lényegtelen tevékenységeknek, mert ha ragaszkodsz a sikerről kialakított régi képzeteidhez, a változás fájdalmasabb lesz.

A július 7-ei holdfogyatkozás a  számító  Bak jegyében rámutathat jelenlegi terveid gyenge pontjaira. De ez nem vet vissza a fejlődésben, ellenkezőleg pontosan tudja, mit kell tenned, hogy elhárítsd az utadból az akadályokat. A tanítómester Szaturnusz támogatása azt sugallja hogy ha képes vagy tanulni a régi hibáidból, és elég kitartó vagy, a siker nem marad el.

 

idezetek_276.jpg 

 

 

 

2009. év horoszkóp a

Nyilas csillagjegyről. 

Nyilas november 23. – december 21.

Uralkodó bolygód a Jupiter dinamikus aktivitása rendkívüli évet kerekíthet számodra. Az elmés és nagylelkű Jupiter május 27-én, július 10-én és december 21-én csatlakozik a Neptunuszhoz, a hit és a spiritualitás bolygójához, és szívedet és szemedet egy inspiráló jövő felé irányítják. Gazdagodik a képzelőerőd, a lelked szárnyakat kap, és az élet értelmének mélyebb megértése iránti igényed növeli a spiritualitás iránti érdeklődésedet. S Jupiter szintén találkozik a Chironnal, a Sebzett Gyógyítóval május 23-án, július 22-én és december 7-én, újabb adag érzékenységgel és könyörületességgel gazdagítva  életed ezen rendkívül emlékezetes időszakát. A sebezhetőség most inkább áldásnak, semmint tehernek, vagy szégyenfoltnak számít. Szíved lágysága és elméd rugalmassága olyan felfedezésekhez vezet, melyekhez az intellektus önmagában kevés volna. Amit meglátsz, az úgy tűnhet, mintha az elérhetőség határán túl lenne, de nem így van. A Jupiter, a Neptunusz és a Chrion  a közvetlen környezetedet uraló hármas házban tartózkodnak, és egyrészt segítenek abban, hogy észrevedd az élet apró örömeit, másrészt emlékeztetnek, hogy képes vagy álmaidat valósággá varázsolni.

A tanulást is uraló hármas házadat érő kiemelt mérvű serkentés a Jupiter és a Chiron részéről minden valószínűség szerint felerősíti azon vágyaidat, hogy másokkal is megoszd új ötleteidet. Most kifejezetten nagy sikerrel vagy képes kifejezésre juttatni kreativitásodat íráskészségedet, oktatói hajlamodat. Részed lehet olyan ösztönös megérzéshez kapcsolódó, vagy lelki, médiumi tapasztalatokban, melyeket nehéz szavakba önteni, vagy amelyekre környezeted egy része nem vevő. Ha kevésbé artikulált formát választasz az önkifejezéshez, és inkább a festészet, a zene vagy a tánc nyelvén próbálod meg kifejezni magad, nagyobb sikerrel járhatsz. A kommunikáció egy fajtájának feladása és egy másikra való áttérés a január 26-ai napfogyatkozás hatásaként is érkezhet, mely kommunikációt uraló hármas házadban születik. A napfogyatkozással együtt álló látói képességekkel  felruházott Jupiter felhatalmaz, hogy szélesítsd látókörödet, és ellát elég lelkesedéssel, hogy vízióidat hatásosan előadhasd másoknak.

A munkádban nem lesz könnyű tartanod a lépést idén, köszönhetően a felelősséget uraló tízes házadon áthaladó Szaturnusznak, mely szemben áll a családi életedet uraló négyes házban lévő Uránusszal. Február 5-én és szeptember 15-én, amikor a 2008. novemberében kezdődött és 2010 júliusáig tartó szembenállás – sorozat második és harmadik felvonására kerül sor, színt kell vallani, mi a fontosabb: a munkád és a munkahelyi felelősség, vagy személyes szabadságod. Ezek a bolygócsaták megnehezítik, hogy a karrieredre koncentrálj, de könnyen lehet, hogy azt jelzik: otthoni ügyekben nagy szükség lesz a teljes figyelmedre. Ideális esetben a Szaturnusz segít új utat találni az életben, ez most a munkádat jelenti. Segíthet egy új, saját vállalkozás beindításában is. Ha ez számodra nem megvalósítható, tudatosan törekedj arra, hogy sokat pihenj, ne égj ki, vagy ne robbanj fel és tégy olyasmit, amit később megbánsz.

 

idezetek_270.jpg

 

 

2009. éves horoszkóp a

Skorpió csillagjegyről.

 Skorpió október 21. – november 22.

Ez az év lesz az, amikor eloldhatod végre a múlthoz fűződő fájdalmas kötelékeidet. A régi hibákat megbocsátod önmagadnak  és családtagjaidnak,  így az út megnyílik egy jobb jövő felé. A nagylelkű Jupiter, az idealista Neptunusz és a gyógyító Chiron közti együttállások sorozata a valóságra ébresztő Vízöntőben gyökereid négyes házát világítja meg: lehetőségeid megszaporodnak, a jövő szebb színben tűnik fel, látótered kitágul. Régi fájó sebeidtől szabadulsz meg, és rájössz, hogy jelenlegi tartalékaidnál sokkal több is a tiéd lehet, korlátaidat átlépve akár a nagyobb közösségnek is hasznára lehetsz. Az élet nehézségei nem fognak megszűnni ugyan, de némi távolságtartással szemléled majd őket, és több lehetőséged nyílik rá, hogy felvedd a kesztyűt. Még  a legsötétebb pillanataidban is hasznos tanulságokra lelhetsz. Jobb optimistának lenni és néha hibázni, mint engedni, hogy a cinizmus és a kétségek még csírájukban fojtsák  el álmaidat!

Sikered kulcsa a megbízható barátok és munkatársak. A sorsbolygó, a Szaturnusz október 29-éig a társaságot jelentő  11-es házban tartózkodik, és figyelmeztet, hogy nem hordozhatod mások terheit. Február 5-én  és  szeptember l5-én a Szaturnusz és a lázadó Uránusz szembenállása olyan feszültségekhez vezet,  melyek egy  ideig lehetetlenné teszik a csapatmunkát. Az együttműködés hiánya és az irreális követelmények miatt még az is megeshet, hogy elhagyod a süllyedő hajót. Mérlegelj okosan és dönts átgondoltan, ha úgy érzed, hogy a helyzet kezelhetetlenné vált. Inkább válts,  de semmiképp ne hagyd, hogy csupán lojalitásból kitarts egy olyan munka mellett ami semmi előnnyel nem jár. Míg a szorgalmas Szaturnusz a gyakorlatias Szűzben tartózkodik, próbálj minél több tudásra szert tenni feladataid elvégzéséhez. A feladatkörök pontos ismerete kulcsfontosságú a hatékony munka és a megfelelő jutalmazás szempontjából. 

Jegyed társuralkodója, a Plútó hosszú ideig a kommunikációért felelős hármas házban jár; segítségével megfigyeléseket teszel és hatásosan kommunikálsz. A szóban forgó kérdések alapos ismerete és veled született pszichológiai érzéked segít, hogy ötleteid pozitív fogadtatásra találjanak. Bánj azonban csínján a  szavakkal elképzeléseid könnyen elveszhetnek a tények és túlbonyolított magyarázatok áradatában. Fegyelmezd gondolataidat, hogy a helyes megoldásra koncentrálhass. A szigorú Szaturnusz november l5-én, majd 2010. január 31-én és 2010. augusztus 21-én feszült kvadrátot alkot a  Plútóval. Két eset lehetséges: a fényszög tovább erősíti kommunikációs készségedet, vagy ellenkezőleg, hallgatásra kényszerít a válságos pillanatokban. Elkerülhetetlenül fontos, hogy fejleszd  beszéd – és íráskészségedet, és szakmai előmeneteled érdekében képzésen vegyél részt. Jövőbeli sikereid alapja meggyőzőkészséged fejlesztése. 

 idezetek_233.gif

 

 

 

 

 

2009. évi horoszkóp a

Mérleg csillagjegyről.

Mérleg szeptember 23. – október 23.

Úgy érezheted, kifutsz az időből. De ha továbbra is csak a lényegre koncentrálsz, készen állsz komoly változásokra is. A józan Szaturnusz 2007. szeptember másodikán lépett a kritikus Szűz jegyébe  és horoszkópod 12-es  házába, mely sorsodat uralja, s belépésével valami a végéhez közeledik. Ne várj az utolsópercig a feladatok befejezésével, mert sarokba szoríthatod magad. Gondolj vissza az elmúlt évekre, és vedd számba mi az, ami 14 év fejlődés után a csúcspontjához érkezett, ezért eltávolíthatod az életedből. Novembertől aztán a Szaturnusz az objektív Mérlegben hangsúlyossá teszi a sikereket, de a bukásokat is. 

A napi rutin fenntartása továbbra is kihívás marad számodra, mivel a kiszámíthatatlan Uránusz horoszkópod egészségedet és szokásaidat uraló hatos házában tartózkodik. Ez a tranzit 2003. májusában kezdődött, de most valami megváltozott. 2008. november 4-én az első Szaturnusz-Uránusz szembenállás idején a változás iránti igényed intenzívebbé vált. A kozmikus huzavona a megszorítás és a  felszabadítás  e két bolygója között ez év február 5-én és szeptember l5-én ismét egzakttá válik. Miközben te próbálod egyensúlyban tartani megnövekedett szabadságvágyadat a korábban felvállalt karmikus feladatokkal, ők nehezítik a pályát. Erre a dilemmára nincs gyors válasz: a szembenállás még 2010. július 26-ig eltart.  Egy újabb évbe is beletelik, amíg szembesülsz a mostani események minden következményével, és átlátod, merre visz az új út. 

Született diplomataként gyakran szorítod háttérbe saját igényeidet, hogy  másokét teljesítsd. Különösen nagy hatással van rád uralkodó bolygód, a Vénusz mozgása. Március 6-án, ahogy azt másfél  évenként megszokhattad, retrográdba fordul, és ezzel párhuzamosan te is befelé fordulsz. Általában egy hónap alatt halad át a Vénusz egy jegyen, de retrográd fázisa miatt most február és május között a Kosban, és elkötelezett kapcsolataid hetes házában marad. Segítségével az átlagosnál könnyebben bűvölsz el másokat úgy, hogy közben nem kell feladnod az egyéniségedet. 

A jó hírekről most a három spirituális bolygó ( a kiterjesztő Jupiter, a gyógyító Chiron és az intuitív Neptunusz) közötti igen ritka szembenállás gondoskodik, ami horoszkópod kreativitásodat uraló ötös házában születik, és lehetőséget ad, sőt kötelez, hogy hozd ki a legtöbbet ebből az évből: mondj igent a szerelemre, az életre, és a kreatív önkifejezésre. Természetesen a komoly Szaturnusz megakadályozza, hogy lees a magaslatról megfelelő szárnyak nélkül, de fantáziádat nem tudja visszafogni és lekötözni. Ha álmodozol kicsit, ismét felfedezheted a benned rejlő gyermeket, és úgy tűnhet, akadályok nem léteznek. Szükség lesz persze némi józan észre, hogy kordában tartsd fékezhetetlennek tűnő lelkesedésedet. Tápláld kreatív fantáziádat, de maradj két lábbal a földön, különösen a lendületes trió “üléseinek” idején. (május 23-27, július 10-22, illetve december 7 . 21. között).

 

idezetek_259.jpg 

 

 

 

2009. évi horoszkóp a

Szűz csillagjegyről.

Szűz augusztus 24 – szeptember 22.

Az általad ebben az évben követett minták és meghozott döntések később nagy befolyással lesznek az életedre. Szaturnusz, a forma és a szerkezet bolygója a hatékony Szűzben marad október 29-ig, majd visszatér egy rövid időre 2010-ben, végül két évre a Mérlegben ver sátrat. Ennek a kristályos bolygónak a jelenléte a jegyedben megszorításokat jelez, ám nem szándéka a   jelenlegi   helyzeted stabilizálása, inkább segít felismerni a kapcsolatot mostani határaid és jövőbeli lehetőségeid között. Bár nehéz szembesülni azzal, ha bizonyos helyzetek nem az elvárásaid szerint alakulnak, mégis erőt adhat az, ha tudod, hogyan is állsz valóban. A Szaturnusz segít meghatározni a céljaidat, megszilárdítani a terveidet, illetve megadja a szükséges fegyelmet és odaadást, ami elengedhetetlen a sikerekhez. Ne engedd, hogy az esetleges kételkedés magadban visszahúzzon az égi magaslatokból, ha egyszerre csak egyet lépsz előre, biztosan eléred a célod.

 Új ismerősök és impulzív partnerek meglepetésekkel szolgálnak, amikor a forradalmi Uránusz az érzelmes Halakban szembekerül a Szaturnusszal február 5-én és szeptember l5-én. Ez egy hosszú destabilizáló  sorozat része a változás és az ellenállás bolygói között, mely a múltév végén kezdődött és a jövő nyáron ér véget. Ne ragaszkodj hozzá, hogy szinten tartsd a jelenlegi helyzetedet, főleg a párkapcsolatok terén, mert az a merevség feszültséget kelt, talán még robbanáshoz is vezethet. A szokatlan ötletek, amikkel szembekerülsz, segíthetnek, hogy átlépd a határaidat, és elindulj egy boldogabb, izgalmasabb élet felé. Növekvő ambícióidat tápláld innovációval, amely új megoldásokat kínál a régi problémáidra, valamint maradj nyitott az ismeretlen dolgokkal szemben is. 

A kiterjedt Jupiter a leleményes Vízöntőben az egészség, munka és napi rutin hatos házában lesz, így ezeken a területeken biztatók a kilátásaid.  A január 26-i napfogyatkozás és az augusztus 5-i holdfogyatkozás is a hatos házba esik, s jelzik, hogy muszáj elengedni néhány régi szokásodat. Általában óvatosan változtatsz az életeden, ám a Jupiter túláradását megerősíti  összejátszása az idealisztikus Neptunusszal május 27-én, július 10-én és december 21-én, ami most bátorrá tesz, de vigyázz, hogy a fejlődéshez  elég táptalajod legyen. Megeshet, hogy optimizmus és kilátástalanság érzete közt őrlődsz majd, de ne engedd, hogy a cinizmus árnyékot vessen szép ideáljaidra. Mérsékeld a túlzott reményt egy csepp realizmussal, s egy kielégítő jövő hosszú távú bajnoka lehetsz. 

 

idezetek_268.jpg

 

 

 

 

2009. évi horoszkóp az 

Oroszlán csillagjegyről.

Oroszlán július 23. – augusztus 23.

A párkapcsolatokat uraló hetes házadra eső hatalmas planetáris hangsúly idén jelentős előnyhöz juttat. 1998 óta ugyanis itt kempingezik a csigalassúsággal mozgó spirituális Neptunusz, mely még sokáig fogja lelkesíteni vagy épp összezavarni személyes kapcsolataidat, ideértve az üzletet, a szerelmet, sőt még a konfliktusokat is. Óriási kihívást jelent most tisztán felmérni a helyzetet, hiszen eddig rózsaszín szemüvegen át szemlélted magad körül az életet, pillanatnyilag viszont görbe tükrön keresztül látod a világot. Mindez 2011.ig tart, amikor a Neptunusz belép a Halakba. Ez rendkívül lassú folyamat olyan finoman megy végbe, hogy tán észre sem veszed, vagy egyszerűen már hozzászoktál. Ám idén a hetes házadban végbemenő események komolyra fordulnak. Chiron, a sebzett gyógyító jövő évig marad itt, a  Hold északi csomója 2008. január 7-én jelölte ki székhelyéül a hetes házadat, ahol 2009. július 26-ig tartózkodik majd. Január 5-én pedig ehhez az egyesüléshez csatlakozik az expanzív Jupiter, egy teljes éven át tartó, előre-hátra ringó lassú tánccal. A Jupiter megjelenése erősíti öntudatodat, de paradox módon nem önmagadra figyelsz majd elsősorban. A büszke Oroszlánok fáradhatatlanul képesek önnön fontosságukat hangsúlyozni, idén azonban a párkapcsolatoké a főszerep, lévén a Jupiter felnyitja a szemed, és képessé tesz arra, hogy tanulj másoktól.

A Hold déli csomópontja július 26-ig az Oroszlánban időzik, ott, ahol a szokásaid rabja vagy. Ez is csak arra utal, hogy eljött az ideje túllépni önmagadon. Kétségtelen, hogy most mások is beleszólhatnak sorsod további alakulásába. Május 23-án, július 22-én és december 7-én, amikor a Jupiter együttállásba kerül a gyógyító Chironnal, orvossággal szolgálhatnak  kínzó bajaidra. Ugyanezek az emberek azonban május 27-én, július l0-én, és december 21-én, amikor a Jupiter konjunkcióba kerül az idealista Neptunusszal, olyan ígéreteket tehetnek, melyeket nem tudnak betartani. Hiába a tisztességes szándék, ha bizakodásuk vak reményre és megalapozatlan hitre épül. Ingoványos terület ez, hiszen a Jupiter-Chiron-Neptunusz trió maga a megtestesült álom, s idén az álmok valós események formájában ölthetnek testet.

Október 29-én, amikor a Szaturnusz megérkezik a társaság kedvelő hármas házadba, a mérlegbe, egy olyan kétéves ciklus veszi kezdetét, mely megfegyelmezi gondolkodásodat, és megerősíti irányításodat napi teendőid felett. A munkafelügyelő Szaturnusz ezt követő kvadrátja a Plútóval november l5-én elindítja azt a hosszan tartó tranzitot, mely erőforrások vagy idő hiányában lelassítja fejlődésedet. Nehéz döntés előtt állsz, mivel “ki kell gyomlálnod” mindazokat a kialakult viselkedési formákat, embereket és tevékenységeket, melyek az elkövetkezendő években rád váró fejlődéshez már nem járulnak hozzá.   

idezetek_271.jpg

A 2009. évi horoszkóp a

Rák csillagjegyről. 

Rák június 22. – július 22.

Egy lényegesen élménygazdagabb életről ábrándozol. Olyanról, ami szöges ellentéte a jelenlegi feladatokkal terhe, végtelennek tűnő időszaknak. Lehet, hogy a köztük lévő óriási különbség most áthidalhatatlanul nagynak tűnik, de ne csüggedj! Az optimista Jupiter éppen horoszkópod nyolcas, átalakulást uraló házadon és az idealista Vízöntőn halad át. Útján három alkalommal is találkozik a spirituális Neptunusszal: május 27-én, július l0-én és december 21-én. Itt az elengedés ideje, bocsáss meg másoknak, és feledd el a  múltbéli negatív tapasztalatokat. Nem az a cél, hogy valakit elengedj, hanem, hogy magadban törd  szét azokat a régi sémákat, amik az ördögi körbe kényszerítenek. Ahhoz, hogy ezt megtehesd, tárgyilagosnak kell lenned. Miután kizártad a kétkedést és a rossz emlékeket, átmenetileg kissé  elveszettnek érezheted magad. Szánj rá egy kis időt, hogy megismerkedj ezekkel az új érzelmi impulzusokkal.

A Nap-és holdfogyatkozások különösen fontosak számodra, hisz mindegyikük érinti uralkodó bolygódat, a Holdat. Az eklipszek hidak – olyan átjárók az időben, amikor a hirtelen betekintési lehetőség, vagy valamely változás a körülményekben váratlanul új irányba terelhetnek az eklipszet megelőző vagy azt követő hetek során. Az idei 5 közül két nyári eklipsz az otthonodat érinti. A július 27-i Bak-holdfogyatkozás horoszkópod partnerkapcsolataidat uraló hetes házát érinti, és szembesít azzal, hogyan viszonyulsz másokhoz. A Szaturnusz harmonikus trigonja a Holddal azt súgja, hogy az érzelmi tisztánlátás és fegyelmezettség jól megérdemelt változást hoz kapcsolataidban. A július 21-e napfogyatkozás a saját jegyedben segít tisztázni azokat a rossz szokásaidat, melyek visszahúznak. A forradalmasító Uránusz kreatív trigonja a Nap-Hold-együttállással könnyebbé teszi a változás elviselését.A szigorú Szaturnusz az év legnagyobb részét horoszkópod hármas, közvetlen környezetedet uraló házában tölti, így életed apró részletei az átlagosnál több odafigyelést kívánnak. Gondolataidat és idődet leköti az ezeregy apró kis feladat, és aggódsz, hogy miattuk nem veszed észre a nagy lehetőségeket. Fontos, hogy felül tudj kerekedni a napi gondokon, hogy lélegzethez juss, és nyitott légy az új lehetőségekre. A meditáció, a csendes séták, vagy egy kis magányban töltött idő sokat segít. Néha az is pozitív lehet, ha nem tudsz megfelelni mindenben a saját elvárásaidnak. Húzz határozott vonalat a munka és a szórakozás közé, és ne engedd, hogy e kettő összefolyjon , mert elveszíted az inspirációt más dolgokra. Február 5-én és szeptember l5-én, amikor a felelőségtudó Szaturnusz szemben áll a szertelen Uránusszal, letesztelik tűrőképességed határait. Legszívesebben elmenekülnél minden és mindenki elől. Valószínüleg nem fogsz, de ezek az aspektusok azt jelzik, hogy változtatnod kell megszokott munkameneteden. 

 

idezetek_277.jpg

 

 

2009. évi horoszkóp az

Ikrek csillagjegyről

Ikrek május 22 – június 21. 

Egyik legfőbb erényed  az, kedves Ikrek, hogy képes vagy  a pillanatnak élni. Méghozzá annyira, hogy szinte teljesen képtelen vagy megtervezni a jövődet. Idén viszont a filozofikus Jupiter az utazást és tanulást uraló kilences házadba látogat, és nyitottá, fogékonnyá tesz rengeteg új lehetőség iránt. Elgondolkodsz azon, hogy vissza ülj-e az iskolapadba, esetleg lehet, hogy befizetsz arra a mentális felfrissülést vagy csak kikapcsolódást jelentő világ körüli útra, melyre mindig is vágytál. Ezt az energiát a legteljesebben viszont csak akkor tudod kihasználni, ha előre tervezel, úgyhogy próbálj minél hamarabb megbarátkozni ezzel a gondolattal. Amint a Jupiter áthalad a futurisztikus Vízöntő jegyén és  a kilences házadon, érinti az északi holdcsomópontot, a Chiront, a sebzett gyógyítót és az álmodozó Neptunuszt. Amikor február 11-én csatlakozik a karmikus északi holdcsomóponthoz, olyan embereket hozhat az életedbe, akik segítenek a nagy kaland során. Amikor a szerencsés Jupiter eléri a Chiront és a Neptunuszt május 27-27, majd december 7-21 között, közelebb kerülhetsz álmaid megvalósításához, mint életed során bármikor, de csak egyet választhatsz.

Idén az álmaid valóra váltásának kulcsa az optimista Jupiter, és a realista Szaturnusz egymást kóstolgató táncában rejlik. Október 19-ig a Szaturnusz lesz a szigorú helytartó, a biztonságodat uraló négyes házadban. Folyamatos cirkusza a Jupiterrel azt sugallja, hogy komoly erőbefektetésbe kerülhet belső egyensúlyod megtartása, melyet külső események veszélyeztethetnek. Március 22. és augusztus l9. között különösen nehéz lehet családi kötelezettségeid egyensúlyban tartása. A későbbiekben, amikor célod eléréséhez közeledsz, fontossá válhat, hogy hogyan kezeled a stresszes  helyzeteket, amikor pedig a Szaturnusz összenéz a Neptunusszal, szeptember l2-én, meg kell találnod az egyensúlyt a kötelezettségeid (Szaturnusz) és az álmaid (Neptunusz) között. A Szaturnusz, aki 2007 szeptemberében lépett be az elemző Szűz jegyébe és a négyes házadba, október 29-én 2 évre beköltözik a művészies mérleg jegyébe és a szerelmet uraló ötös házadba. Az elkövetkező 2 évben kreativitásodat életed stabilitására kell fordítanod.

A szakmai merevség a február 5. és l5. között végbemenő ellenállhatatlan erejű változásoknak köszönhetően fellazul. Mindez része annak a vitának, amit a tekintélyt parancsoló Szaturnusz és a rebellis Uránusz folytat egymással 2008. november 4-e óta, és amely 2010. július 26-ig eltart. Az Uránusz lassan 7 éves látogatása végéhez közeledik a karrieredet uraló tízes házadban, ahol okozott kellemes meglepetéseket, de némi instabilitást is. Most, hogy a komoly Szaturnusz épp szemközt áll vele, családi kötelezettségeid kényszeríthetnek arra, hogy munkahelyedet kockáztasd a többi szabadságért. Ez komoly frusztrációt okozhat, úgy érezheted, beszorítottak. Annak érdekében, hogy elkerülhesd a kiszámíthatatlan Uránusz legrosszabb hatásait, törekedj fokozatos változtatásokra, és lassan a felgyülemlett feszültség is oldódni fog. 

 

idezetek_281.jpg

 

Startlap
1949.lap.hu Harang.lap.hu Sztankay Istvan.lap.hu
Új hozzászólások
Időjárás előrejelzés
Hőtérkép Magyarországról


Felhőkép Magyarországról
Archívum
Statisztika
  • Megtekintett oldalak : 370643
  • Egyedi látogatók : 198594
  • Megtekintett oldalak 24 órája : 884
  • Egyedi látogatók 24 órája : 499
PageRank ikon ingyen