Férjemmel beszélgetünk a szobában. Sok minden szóba kerül. Nincs is semmi gond, repül az idő. Egyre több téma terítékre kerül. Mostanában miben is különböznek a vélemények az országban, baráti társaságban, családban, Isten bocsásd, a házastársak között is? Miben, mint a napi politikában. Most pont ez a beszédtéma. Sok mindenben egyetértünk, de most nem. Mikor kifogytam az érveimből, én bizony bevágtam a durcát, és úgy kezdtem viselkedni, mint aki komolyan megsértődött.
Ennek úgy szoktam jelét adni, hogy bevonulok a „bosziszobámba”, és ezzel lezárom a témát, nem szeretném ha vitába torkollna beszélgetésünk. Ezt a szobát azért neveztük el viccesen „bosziszobának”, mert itt csak én vagyok, itt intézem a saját munkámat. A férjem szobája, aminek még nincs egy találó, vicces neve (hamarosan keresünk rá egy jelzőt) a folyosó másik oldalán van, pont az enyémmel szemben. Ahogy leülök a számítógépem elé ismét eszembe jut gyerekkorom, mikor papó és mamám egy vita után kibékültek. Így nem a munkámra koncentrálok, hanem eldöntöm, ezt most azonnal le kell írnom. Mikor kész leszek vele, akkor már elpárolog haragom. Hozzá is kezdek.
Arra tisztán emlékszem, hogy tavaszi, szép napsütéses idő volt. A nap már lemenőben. Mi hárman, mamám, papó és én álltunk az udvaron. Papó megszólalt: – Julcsa én holnap kimegyek a határba, elvetem a magot, már itt az ideje, meg pár nap múlva esni fog, hamarabb fog kicsírázni.
Mamám az „asszonyok okoskodásával” gyorsan ellent mondott. – Minek mennél te holnap vetni, mikor holnap szél lesz? Nem látod milyen veres (vörös) az ég alja, holnap szél lesz. Azt a kevéske magot nem engedem, hogy szélnek- ereszd, akkor mi marad a földben? A felét elfúja a szél, kevés kerül a fődbe. (földbe) . Lesz még arra idő, nem késtél még el vele, meg eső is lesz később is.
Szó- szót követett az én mamám meg papóm szép csendben összeszólalkoztak. Ilyenkor mindig az történt, hogy mamám haragudott meg és nem szólt papóhoz.
A kicsi kis vitájukból észrevettem, hogy „nagy a baj”. Ő hiába próbált békülni, mamám nem szólt hozzá. Na, most mi lesz, – gondoltam magamban? Hol az egyikhez simultam, hol a másikhoz, próbáltam igazságot osztani a kicsi gyerekek módján.
Papó kiment a konyhából, én a szemem sarkából figyeltem hova megy? Intett a fejével. Rögtön megértettem, ez azt jelenti menjek utána. Kisomfordáltam a pitvarból, (konyha) úgy akartam, hogy mamám ne vegye észre, de sajnos észrevette. Utánam szólt, – na mész már a nagyapád után, hízelegni neki. Mamám hízelgek én mindkettőjüknek, csak szóljanak már egymáshoz.
Észrevettem, hogy papó a kezével int, hogy menjek már. Mikor kimentem az udvarra papó azt mondta: Figyelj Katica, mit fogok most csinálni, de ne szólj semmit csak figyelj! Menj vissza mamádhoz a pitvarba, mindjárt megyek én is. Be is mentem, papó nemsokára utánam jött.
Bement a hátsó szobába, ahol aludtunk, mert az első szoba, (tisztaszoba) vendégek érkezésére volt fenntartva. A hátsó szobában volt az ágyunk, az asztal székekkel, a kredenc, egy fali tükör, meg a karosláda. Abban csak háziszőttesek voltak. (lepedő, pokróc, konyharuha, meg ilyesmi) A karosládából papó elővett egy szép, nagymamám által szőtt rongypokrócot, leterítette a földre, mert akkor még csak földesek voltak a szobák a falusi házakban.
A leterített pokrócra elkezdte kirakni a karosládában lévő holmit. Mamám tűrte, amíg csak tűrhette. Egyszer csak megszólalt. – Jani…………..mit keresel? Nagyapám megszólalt: ………..- keresem a hangodat, de jó, megtaláltam! Egymásra néztek és elnevették magukat. Én is boldogan nevettem. Most már mamám és papó kibékültek, szent a béke. Ujjongtam, átöleltem a lábukat, mert csak addig értem fel, mivel akkor már álltak. Ők lehajoltak hozzám, átöleltük egymást és szinte egyszerre mondták. Katica neked nem kell félned semmitől, a felnőttek sem értenek mindig egyet, de a végére minden kialakul. Tudod mire tanítunk, ha te is duzzogsz! „Soha ne menjen le a nap a te haragoddal” Mi sem feküdtünk volna le haraggal.
Épp csak befejeztem az emlékeim leírását, beszól a férjem, -Katika most főztem le a kávét kérsz? Hozzam be vagy kijössz az étkezőbe? Köszönöm kérek, válaszoltam és mentem az étkezőbe egy közös kávézásra és egy másik beszélgetésre.