A háború utáni időkben születtem. Most már tudom, amit még akkor nem tudtam, hogy milyen nehéz idők jártak mindenki számára. Oly nagy szeretettel vettek körül a felnőttek, hogy én csak a jó dolgokat éreztem. Az élet vihara, és a családi tanács úgy döntött, hogy apai nagyszüleimhez vittek 6 hónapos koromban. A szülők elindultak, hogy megalapozzák a család életét, mert abban a kicsiny faluban, ahol születtem, mindenki számára nehéz volt a megélhetés.
Isten úgy rendezte el a dolgot, hogy Tur mellett születtem, és a Szamos partján nevelkedtem. Csak szép dolgokra tudok emlékezni az ott eltöltött 8 év alatt.
Elérkezett az a karácsony, amire most visszagondolva, minden apró mozzanatára emlékszem.
Vártam a Jézuskát. Én azt kértem tőle, hogy legyen egy szép karácsonyfám. Tudni kell, hogy felénk nem volt akkoriban fenyőfa.
Játszadoztam a szobában, egyszer csak arra figyeltem fel, hogy nagymamám és nagyapám nagyon halkan beszélgetnek. A beszélgetés tárgya az volt, hogy mi lesz, ha nem fagy be a Szamos, ha nem lesz vastag jég rajta, mert akkor nem lehet átmenni a túloldalra, ahol fenyőfa van. Katicának, azaz nekem, hogy lesz karácsonyfája?
Nagyon megrémültem. Hatalmas könnyek közepette kimentem nagyszüleimhez és elzokogtam, hogy engem miért nem szeret a Jézuska, hogy nem hoz karácsonyfát?
Mikor eszembe jut ez a történet, még most is hallom nagyapa bölcs ,megnyugtató szavait. Azt mondta: Katica te csak várd a Jézuskát és nagyon bízz benne. Ő mindent megtesz azért, hogy a gyerekek és a felnőttek boldogok legyenek karácsonykor. Este, az égbolton ha megjelennek a csillagok, válaszd ki azt, amelyiket te a legfényesebbnek látod, és akkor látni fogod, hogy már ott jár a Jézuska, és karácsonyra ide is megérkezik.
Minden nap türelmetlenül vártam az estét, hogy megláthassam az én csillagomat. Valóban azt láttam, mert azt akartam látni, hogy egyre közeledik felém. Egyik este nem volt az égen csillag. Nagyon megrémültem, hogy most már eltűnt a csillag és vele együtt a karácsonyfa is.
Nem mertem szólni. Azon az éjszakán nem tudtam aludni, nézegettem ki az ablakon, hogy az elveszett csillagom visszatalál-e az égre? Nem tudtam elképzelni, hova lett.
Másnap nagyon szomorú voltam, alig vártam, hogy este legyen. Végre megérkezett az este és vele az én csillagom is. Megnyugodtam. Emlékszem, szépen kértem nagyon sokáig, hogy ne menjen el többet.
Megígértem, hogy nagyon jó kislány leszek, csak ezután minden este legyen az égen.
A Szamos igen közel volt hozzánk. Az utca másik oldalán vagy 200 méterre lehetett. Titokban minden nap elsétáltam a töltésre és onnan néztem, hogy befagyott e már a folyó.
Egy délelőtt, mikor ismét nézegettem a folyót, nagy örömömre egybefüggő jégtábla volt az egész. Rohantam haza, nem törődve azzal, hogy megtudják, titokban mindig lementem a folyópartra. Nagyapa az udvaron fát vágott. Már messziről kiabáltam, papó, papó, befagyott a Szamos. Halvány mosoly jelent meg a bajsza alatt és csak ennyit mondott. Azért fagyott be, mert nagyon akartad. Ha nagyon akarunk valamit, azt a Jóisten elrendezi.
Megérkezett a várva – várt karácsonyeste. Hogy történt, hogy nem, ezt még a mai napig sem tudom, de este, lámpagyújtáskor ott állt az én karácsonyfám a szobában.
Kis diók rajta, arany és ezüst színűek. A pirosló alma is rám mosolygott a fáról. Ami legjobban ragyogott, az a legtetején lévő csillag volt, jelezvén, hogy segítségével megérkezett a Jézuska és én kimondhatatlanul boldog voltam.
Azóta is sokat felnézek az égre és még mindig ott van az a csillag, amit 4 éves koromban kiválasztottam magamnak.
A Jézuska tiszteletére
A született Jézus,
Ez igézetes gyermek,
Áldja meg azokat,
Kik a szívünkbe vernek
Mérges szuronyokat.
Áldassanak bennünk
A kifeslett vér-rózsák:
Bánat, kín, szenvedés,
Mert Jézus volt a Jóság
S a nagy, szent türelem.
Csengessünk csengőkkel,
Szeressünk szeretettel,
Örüljünk, ha sírunk,
Ha ránk tör minden ember
S ha álul bántatunk.
A született Jézus
Született így s kívánta,
Hogy ez legyen az üdv:
Minden hívság kihányva
Életünk gömbiből.