Álom és valóság

Juhééééééééé, ismét iskolás vagyok. Ülök az iskolában az első padban.A tanteremben síri csend, mindenki figyeli a tanító néni szavait. Erősen teltkarcsú, alacsony, de mindig mosolygós tanító nénink mesél nekünk, mármint az első, második , harmadik  és negyedik osztályosoknak a szeretetről, egymás tiszteletéről és megértéséről. Ezen azért elgondolkodtam. Mit is mondott nekem nagymamám? Azt mondta, hogy szeretni kell a szüleimet, a testvéreimet, no meg őket és a rokonokat. Tisztelni kell a tiszteletest, (pap bácsi) a tanítót, meg a falú elől járóját. Hát, már ezt sem értettem. Mármint az elől  járót! Aki előttem megy az utcán az már elől járó? Aztán megtanultam, hogy nem, nem az az elől járó, hanem a tanácselnök. Aztán meg azt nem értettem, hogy miért elől járó a tanácselnök? Na mindegy, egyszer majd csak megértem.

Mikor ezt végig gondoltam, én a mindig cserfes gyerek, gyorsan meg is kérdeztem a tanító nénitől, hogy nekem miért kell szeretnem és tisztelnem a többi gyereket, mikor nagymamám nekem másképp mesélte? Az én tanító nénim elmagyarázta, hogy nagymamám is jól mesélte, de ez a szeretet most kibővül az iskolás gyerekekkel, meg a falú lakóival. Jó, gondoltam magamban, szeretek én mindenkit, ha így kell, meg miért is ne szeretnék mindenkit, mikor engem is szeretnek.

Igen ám, de egyben azt is elmondta a tanító néni, hogy mielőtt beszélni szeretnék, a padban hátra tett kezeim közül felemelem a jobb kezem, vagyis ezt úgy hívják, hogy jelentkezés. Csak akkor mondhatom el amit szeretnék, ha ő felszólít, hogy beszélhetek. Ezt aztán megjegyeztem egy életre.

Az iskolánk egyetlen tanteremből állt. Ide járt délelőtt az alsó tagozat, délután a felső. Szép lassan kialakult a rend. Ha az elsősök tanultak, a  negyedikesek írásbeli feladatot kaptak, a második és harmadik osztály, meg kiment az udvarra, mikor jó volt az idő. Az egyik osztály az udvar egyik sarkában, a másik osztály a szemben lévő oldalra. A másodikosok hangosan mondták, a szorzótáblát. Egyszer kettő kettő….stb. A harmadikosoknak meg énekelni kellett, amit kiszabott nekik a tanító néni.  Aztán ez fordítva is így volt. 

Utána  meg mi mentünk ki az udvarra, meg a negyedikesek. Addig a második és harmadik osztály bent volt a tanterembe és velük tanult a tanító néni.

Az nagyon jó volt, mikor mi voltunk az udvaron. Mivel nem tudtunk még írni, olvasni, számolni így játszottunk. De nem akármit ám! Olyanokat, hogy kiszámolósdi, meg adj király katonát, meg kicsi csomó nagyot kíván, aztán olyat, hogy körben áll egy kis lányka, meg még olyat is, hogy tűzet viszek, meg még sok ilyen játékot. Most már tudom, amit még akkor nem tudtam, hogy így mozogtunk és futkároztunk, ez volt a torna óra, a kiszámolósdi számtan, mert játék közben mindenki megtanult tízig számolni, a körben áll egy kis lányka, meg a tüzet viszek… volt az ének óra. De jó lenne, ha néha a mai gyerekek is játszanának ilyeneket. Jobban szeretnék egymást, többet mozognának és nem a számítógép előtt ülnének.

Ilyenkor a negyedikesek hangosan olvastak az  udvar másik részében. Nem volt ám szabad a két osztálynak az udvaron egymáshoz odamenni. Tudtuk, hogy a tanító úr az ablakból figyel minket. A tanítóék lakása ott volt, ahol az iskola. 

Egyszer aztán megtörtént a galiba. Két fiú összeverekedett. Észrevette a tanító úr és kijött. Mondta a Kálmán nevű fiúnak, hogy holnapra hozzon az iskolába a mogyoró bokorról egy pálcát. Meg is érkezett másnap Kálmán a pálcával. Tanító úr elvette tőle, és széles mosollyal az arcán azt mondta. Na, Kálmán, kipróbáljuk, hogy jó pálcát hoztál-e? Próbáljuk tanító úr, mondta Kálmán. Azt nem gondolhatta, hogy rajta fogják kipróbálni. Rendben Kálmán, mondta tanító úr. Tarts ide előbb az egyik, aztán a másik tenyeredet. Akkor már láttuk, hogy elsápadt Kálmán, de én is, mert azt gondoltam, hogy most mindenki kikap. Kálmán megkapta a két tenyerest, ami bizony nagyon fájhatott neki, mert sírni kezdett.Kikerekedett szemekkel, reszkető lábakkal vártam a folytatást, de tanító úr megfordult, és szó nélkül elment.

Nekünk sem kellett több. Mivel már  elmúlt  veszély, elkezdtük csúfolni a síró Kálmánt. Mogyorófa Kálmán, jól kikaptál ám….. skandáltuk. Na erre fáztunk  ám rá!!!!  Visszajött a tanító úr, és végigverte az egész osztályt. (13 gyerek)

Hallom, hogy férjem szólítgat. Katika ébredj, mi történt? Hát bizony én álmodtam. Álmomban sírtam, és visszaálmodtam ezt a  rég volt  iskolás történetet. Talán még egyszer írok ezekről a dolgokról, mert ezzel együtt nagyon jó volt iskolába járnunk, a kis egy tantermes iskolánkba.

Be Sociable, Share!

Hozzászólások

hozzászólás

Startlap
1949.lap.hu Harang.lap.hu Sztankay Istvan.lap.hu
Új hozzászólások
Időjárás előrejelzés
Hőtérkép Magyarországról


Felhőkép Magyarországról
Archívum
Statisztika
  • Megtekintett oldalak : 478650
  • Egyedi látogatók : 263293
  • Megtekintett oldalak 24 órája : 739
  • Egyedi látogatók 24 órája : 463
PageRank ikon ingyen