Szeptember 6. Zakariás

névnap. (héber) Jelentése:

akiről az Úr megemlékezik.

idezetek_586.jpg

Feladata a küzdelem a gyengékért, ez az út a sikerekig. A világ támasza lehet. Feladata az emberek segítése és támogatása. Biztonságteremtésre született. Rendkívül vonzó és meggyőző tud lenni. Vigyázni kell, mert könnyen érdekemberré válhat. A legfőbb erénye, hogy szinte mindent meg tud valósítani, amit célként kitűz. Gondolkodása nagyon gyakorlatias, mindent előre megfontol, ezért gyakran rugalmatlan. Képes bárhol sikert elérni, ha érzi a bizalmat. Ezért a hivatásban is egyfajta “igazság bajnoka” szerepet kell vállalnia. Erejét a szorgalma és kitartása adja. Ezt becsüli párjában is, így elég nagyok az elvárásai. Nehezen nyílik meg, inkább a hűség az erénye, mint az érzelmi megközelítése. Ha valaki nem úgy  cselekszik ahogy elvárja, akkor inkább egyedül marad. A jó választás olyan életterület, ahol közös célokat valósíthat meg a párjával. Életében a magány természetes állapot. Negatív esetben az élvezetek és az anyagiak teljesen kifordíthatják önmagából. 

 

ajandek_005.gif

Köszöntöm az ünnepelteket.

Isten éltesse őket.

ajandek_013.gif

Be Sociable, Share!

Hozzászólások

hozzászólás

Hozzászólások lezárva.

Startlap
1949.lap.hu Harang.lap.hu Sztankay Istvan.lap.hu
Új hozzászólások
Időjárás előrejelzés
Hőtérkép Magyarországról


Felhőkép Magyarországról
Archívum
Statisztika
Warning: Illegal string offset 'timestamp' in /USER/dlap/bvkati/wordpress/wp-content/plugins/firestats/firestats-wordpress.php on line 1081 Warning: Illegal string offset 'timestamp' in /USER/dlap/bvkati/wordpress/wp-content/plugins/firestats/firestats-wordpress.php on line 1081 Warning: Illegal string offset 'timestamp' in /USER/dlap/bvkati/wordpress/wp-content/plugins/firestats/firestats-wordpress.php on line 1081 Warning: Illegal string offset 'timestamp' in /USER/dlap/bvkati/wordpress/wp-content/plugins/firestats/firestats-wordpress.php on line 1081
  • Megtekintett oldalak : 680152
  • Egyedi látogatók : 365672
  • Megtekintett oldalak 24 órája : 606
  • Egyedi látogatók 24 órája : 270
PageRank ikon ingyen