‘Saláták’ kategória archívum

Hideg-meleg csirkesaláta.

 Hozzávalók:

2 fej hagyma, 2 kanál delma light, pirospaprika, 1 teáskanál gyümölcscukor, 3-4 gerezd fokhagyma, só, bors, 15 dkg sovány sonka, 50 dkg kockára vágott csirkemellfilé, 20 dkg apróra vágott vörös káposzta, 5 dl álmajonéz, 30 dkg gomba, 30 dkg zöldborsó, 30 dkg kukorica (lehet fagyasztottal vagy konzervvel is helyettesíteni). A konzervborsót a legvégén kell hozzáadni, mert az már készre főzött, a kukoricát elő lehet párolni mikróban is. Ha fagyasztottal dolgozunk, annak kell a tűzhelyen 15 perc.


Elkészítés:


A delma light-on pároljuk meg a hagymát (víz és só hozzáadásával). Adjuk hozzá a csíkokra vágott sonkát, majd ha az megsült, a kockára vágott csirkemellfilét, pirospaprikát, gyümölcscukrot (vagy édesítőt) borsot, 3 gerezd fokhagymát, fél pohár vizet, és nagy lángon süssük át. Amikor a hús megpuhult, adjuk hozzá a konzerv vagy mikróban előpárolt fogkemény borsót, gombát, kukoricát, és süssük össze az egészet. A megsült húsraguhoz hozzáadhatjuk a nyers, apróra vágott vöröskáposztát, de ha valaki nem szereti nyersen, megsütheti az étellel együtt. Ha elkészült a ragunk, kihűtjük, és hozzáadjuk az álmajonézt.


Álmajonéz hozzávalók:

5 dl 12%-os tejföl, mustár, édesítőszer vagy 1 teáskanál gyümölcscukor, só, bors, 1 tojás, 1 mokkáskanál olivaolaj. Ezeket összekeverjük, és a majonézhez hasonló, de negyedannyi kalóriát sem tartalmazó szószt kapunk. Tehetünk bele ízlés szerinti mennyiségű szétnyomott fokhagymát is, ez nagyon finom és egészséges. Sajtot is reszelhetünk bele, így még finomabb, de ezzel vigyáznunk kell, mivel a sajt nem kifejezetten diétás eledel. 10 dkg sovány sajtot reszelhetünk az ételhez. Tulajdonképpen ez akkor jó, amikor neked már nagyon ízlik. Van aki több, van aki kevesebb cukrot, borsot ad hozzá, ízlés dolga.

 

 

Jó étvágyat.

Olaszos saláta.

Hozzávalók:

1 uborka
2 paradicsom
1  mini mozarella
1 paprika
1 csokor újhagyma
pár szem olívabogyó (magozott)
tejföl
olívaolaj
fokhagyma
oregánó,

bazsalikom, vegeta,

borsikafű,meg ami még tetszik


Elkészítés:


A zöldségeket kockákra vágjuk, és egy tálba rakjuk. A mini mozarellákat, olívabogyót is félbe vágjuk, és a többi zöldséghez adjuk. Meglocsoljuk egy kevés olívaolajjal, megszórjuk vegetával, és a többi fűszerrel.

A tejfölbe belenyomjuk a fokhagymát, és egy másik tálba rakjuk.
Mindkettőt behűtjük.

Tálaláskor veszel a tányérodra egy adag salátát, és nyakon öntöd a tejfölös szósszal.

Jó étvágyat.

Cézár saláta.

 Hozzávalók:

50 dkg csirkemell filé,
fél fej saláta,
50 dkg uborka,
50 dkg paradicsom,
1 dl tejszín,
2 dl ezer sziget salátaöntet
2 dl tejföl,
kevés olívaolaj
10 dkg trappista sajt

só, szárnyas fűszerkeverék

Elkészítés:

A csirkemellfilét csíkokra vágjuk, sóval, szárnyas fűszerrel meghintjük, és 2 dkg olívaolajon átsütjük, majd egy kis víz hozzáadásával megpároljuk.

Közben a tányérok aljára teszünk 2-3 salátalevelet, a cikkekre vágott paradicsomot, a csíkokra szelt uborkát.

Elosztjuk rajta a csirkehúst, és leöntjük a tejszínből, ezer sziget salátaöntetből és tejfölből álló öntettel, melybe belekeverjük egy kevés olívaolajat és ízlés szerint egy kis sót. Tetejét reszelt sajttal megszórva azonnal fogyasztható.

 

 

 

Jó étvágyat.

Startlap
1949.lap.hu Harang.lap.hu Sztankay Istvan.lap.hu
Új hozzászólások
Időjárás előrejelzés
Hőtérkép Magyarországról


Felhőkép Magyarországról
Archívum
Statisztika
Warning: Illegal string offset 'timestamp' in /USER/dlap/bvkati/wordpress/wp-content/plugins/firestats/firestats-wordpress.php on line 1081 Warning: Illegal string offset 'timestamp' in /USER/dlap/bvkati/wordpress/wp-content/plugins/firestats/firestats-wordpress.php on line 1081 Warning: Illegal string offset 'timestamp' in /USER/dlap/bvkati/wordpress/wp-content/plugins/firestats/firestats-wordpress.php on line 1081 Warning: Illegal string offset 'timestamp' in /USER/dlap/bvkati/wordpress/wp-content/plugins/firestats/firestats-wordpress.php on line 1081
  • Megtekintett oldalak : 824863
  • Egyedi látogatók : 439636
  • Megtekintett oldalak 24 órája : 437
  • Egyedi látogatók 24 órája : 166
PageRank ikon ingyen