2010. évi horoszkóp a

Rák csillagjegyről.

rak.jpg

Az idei év az életedet jelentékenyen átalakító sorsfordulatok éve. Július 21-én, amikor a komoly Szaturnusz visszatér a kreatív Mérlegbe, négy lassú mozgású külső bolygó tartózkodik kezdeményező kardinális jegyekben, ami nagy kihívást jelent óvatos Rák-Napod számára. Az expanzív Jupiter és a haladó szellemű Uránusz feszült, erőpróbáló hatásai a türelmetlen Kos jegyéből folyamatosan azt provokálják, hogy tedd kockára biztonságodat valamilyen társadalmi érdekeket szolgáló cél, vagy a hivatásod területén egy gyökeres változás érdekében. Ugyanakkor a Szaturnusz is nekifeszül a Napodnak, mintegy tükrözve azon vívódásodat és bizonytalanságérzetedet, hogy hogyan őrizd meg otthonod békéjét és múltadhoz való jó viszonyodat. Ezeknek az egymással ellentétes mintázatoknak a „húzd meg – ereszd meg” játéka a folyamatosan megszakított haladás és újrakezdések évét eredményezi. Mindez hol magabiztossá tesz és merész tettekre sarkall, hol pedig az önbizalomhiány és döntésképtelenség mélységeibe vet. Az átalakító Plútó idén is nyomást gyakorol rád, mint 2008 óta folyamatosan, alapjaiban változtatva meg társkapcsolataidat. Idén a négy külső bolygó ritka kölcsönhatása a szokásosnál is több akadályt állít eléd, de ezek felfoghatóak olyan lehetőségként is, amelyek révén csendes, a puszta túlélésért folytatott vegetálásodat a felfedezés és az alkotás izgalmas kalandjává alakíthatod át. 

Szerencsére az év első felében a jóindulatú Jupiter, miközben áthalad a Halakon, elhalmoz gyengédségével. A nagy eszmék 9-es házán keresztülvándorló  Jupiter szélesíti látókörödet utazásokon, tanulmányokon keresztül, életed értelmének filozofikusabb megközelítése révén. A tőle kapott ihlet táplálja azt a mély  elkötelezettséget is, melynek  híján nem tehetnél jelentős változásokat az év második felében. Merj nagyokat álmodni – csak akkor leszel képes ugyanis megragadni a növekedésre alkalmas lehetőségeket, ha reményeid magvait el is veted.

A társas kapcsolataid VII-es házában zajló két eklipszis miatt kapcsolataid idén döntő fontosságúak lesznek. A január 15-i napfogyatkozás  a realista Bak jegyében a szeretetteljes Vénusz kíséretében zajlik, arra buzdítva, hogy jól körvonalazott célokat és elvárásokat tűzz magad elé, melyek révén magasabb szintre emelheted kapcsolataidat. A napfogyatkozás közben a kiszámíthatatlan Uránusz baráti támogatásban részesíti a Nap, a Hold és a Vénusz trióját, meglepő utakat tárva eléd, melyeket bejárva izgalmasabbá teheted meglévő kapcsolatodat, vagy rábukkanhatsz egy friss társuláshoz vezető ösvényre.

A Plútó június 26-án a VII-es ház felett zajló holdfogyatkozással gazdagítja a történetet, és felszólít, hogy értékeld újra kapcsolataidat azokkal a partnerekkel, akik többet vesznek el tőled, mint amennyit adnak. Gyorsan rájössz, hogy az önkontroll fontos, de sokat nyerhetsz azáltal, ha  sebezhetőségedet is megmutatod. Magánjellegű és szakmai kapcsolataidban egyaránt nagyobb befolyásra tehetsz szert, s erősödik az a képességed is, hogy felismerd vágyaidat és a megvalósításukhoz  vezető utat. Ettől őszintébbé, nyitottabbá válsz, és nem félsz sem a  nevességessé válástól, sem a visszautasítástól.

idezetek_274.jpg

Hozzászólások

hozzászólás

Hozzászólások lezárva.

Startlap
1949.lap.hu Harang.lap.hu Sztankay Istvan.lap.hu
Új hozzászólások
Időjárás előrejelzés
Hőtérkép Magyarországról


Felhőkép Magyarországról
Archívum
PageRank ikon ingyen