Heti horoszkóp november 16 – 22.

G0rY-11s-2.gif

 

 

 

kos.jpg Kos márc.21-ápr.20.

 Döntései igazságosak, még akkor is, ha igyekszik mindig szigorúnak látszani, utasításainak hangneme példával szolgálhat arra, miként lehet üvöltözés, vagy kérlelés nélkül célt érni.  Munkastílusától idegen a kockáztatás és a meggondolatlanság, döntés előtt mindig megfontoltan mérlegeli a lépés mellett és ellen szóló érveket. Ilyen erények birtokában nem nehéz eljutni a ranglétra csúcsára és hosszú ideig megmaradni ott. Úgy tűnik, hogy a családban a héten csend és béke honol. 

 

bika.jpg  Bika ápr.21-máj.20.

Keményen dolgozik és ez türelmetlenné, szeszélyessé teszi. A kritikát nem tűri. Tegyen meg mindent, hogy nyugalmat teremtsen. Menjen el kedvesével és kapcsolódjon ki. Szerencsés aspektusok hatnak ezen a héten, mind a szerelmi, mind a pénzügyi terveit támogatva. Új helyzet áll elő. Van egy rögzült képe, a világra, és emellett kitart minden új helyzetben is. A világ azonban állandóan változik, ezt Önnek is észre kell vennie! Nem bújhat örökké egy maszk mögé, mert akkor lemarad egy sor jó dologról. Próbálja meg elfogadni, hogy nem minden az, aminek látszik!

 

ikrek.jpg  Ikrek máj.21-jún.21.

 Ne próbálja átverni családját, vagy barátait, ismerőseit! Kérdezze meg őket is arról, hogy mit szeretnének. Kicsit a héten a megszokottnál is önfejűbb lesz. Szálljon kicsit magába, vonuljon kicsit félre és lazítson. Meglátja, nemsokára másképp látja majd az egész ügyet. A munkahelyén minden összetorlódik. Senki nem bízik abban, hogy meg tudja oldani az Ön előtt álló feladatot. Ne törődjön vele, mert ügyesen megteszi, amit Önre bíztak.  Jól látja a munkahelyi helyzetet, de vigyázzon mit mond! A mostani helyzetben könnyen ellenségeket talál egy-egy meggondolatlan kijelentése miatt. Mivel imádja a szabadságot, és birtokló, ezért korlátozza a szabadságát és ne engedjen birtoklási vágyának.

 

rak.jpg  Rák jún.22.júl.22.

Ingerlékeny, érzékeny, lobbanékony lesz ezen a héten. Ebből összezördülések lehetnek, pedig próbálja kerülgetni az igazi kérdéseket. Legyen tudatában ennek,  és inkább nézzen szembe a kemény problémákkal. Vérmérsékletétől függően úgy érezheti, hogy mások kiszemelték maguknak, és le akarják rohanni,  vagy Ön az, aki rájuk támad.   Ez utóbbi esetben meg kell tanulnia ellenséges érzelmein ésszerűen és helyénvalóan viselkedni. Ne hívjon ki maga ellen senkit! Vigyázzon,  ez a hét balesetveszélyes! Az éles fémszerszámokkal legyen különösen óvatos.

 

oroszlan.jpg  Oroszlán júl.23-aug.23.

Kedvesétől várja a megoldást mindenre, még a hétvégi program megtervezésére is. Vállaljon részt a tervezgetésben,  hogy felmentse a feladatok súlya alól, mert számára is terhes lehet egy idő után a sok vállalás. Nagyszerűen viselkedik egy vitatott kérdés kapcsán. Úgy adja a másik  kezébe az ütőlapot, hogy számára ez semmi rossz érzést nem okoz. Régen nem volt ennyire önzetlen!  Lehetséges, hogy a lakásban valamelyik háztartási gép elromlik, de csodát ne várjon a javíttatástól!

 

szuz.jpg  Szűz aug.24-szept.23.

Eseményekben gazdag lesz a hét, később viselni is fogja a nyomát. Fáradt, fájhat a feje, alig várja, hogy a hét végén letegye a lantot. Tehát ez a hét sajnos nem lesz olyan pihentető, mint amire vágyott.  Meglehet, váratlan események zavarják meg a békés, lustálkodásra szánt órákat.  Kedve támad  új célkitűzések  és irányvonalak keresztülvitelére, és megpróbálja a többieket is rábeszélni erre. Ehhez azonban át kell venni a vezető szerepet. Győződjön meg arról, hogy lesz-e hozzá elegendő energiája. 

 

merleg.jpg Mérleg szept.24-okt.23.

Önálló gondolkodásra képes. A családban egyedül Ön hisz abban, hogy lesz pénzük. Dicséretes dolog! Mellőzze a habozást, fogjon bele kivitelezni az elképzelését. Elege van már abból, hogy állandóan a párjának van igaza. A munkájában, kapcsolataiban régóta érlelődő  változások döntő fordulathoz érnek. Elképzelései kezdetben ellenállásba ütköznek, ám aktív társakat talál. A kezdeti pénzügyi bizonytalanság miatt kár nyugtalankodnia. Nemsokára már jelentősebb összeg is érkezik majd, amely új beruházási, bővítési lehetőségeket tár fel. 

 

skorpio.jpg  Skorpió okt.24-nov.22.

 Rengeteg feladata van, így nem ér rá az élet dolgain tűnődni. Teljesen magával ragadják az összegyűlt munkák, ügyintézések. Félmegoldást nem ismer, mindent maximálisan végez. Nem kifejezetten otthonülő típus, alkatánál fogva kissé nyájas és barátkozó.  Most különösen sok alkalma nyílik megismerkedni sokféle emberrel. A szokottnál is többet mozog a kinti világban. Lehetséges, hogy távoli utazásról álmodik, de ha erre nincs ideje vagy anyagi lehetősége, bizonyosan talál majd sokféle szórakozást lakóhelyéhez közel is. A napi kis kirándulások is kínálhatnak kalandot, örömteli izgalmat. 

 

nyilas.jpg  Nyilas nov.23-dec.21.

Egy kis szerelmi kaland lehet kibontakozóban, de egyelőre ne fűzzön túl nagy reményeket a folytatáshoz. Még minden labilis Ön körül: változóban a munkahelye, sok régi kollégától el kell válnia, és az is lehet, hogy önnek is új álláshely után kell néznie. Ráadásul még egy undok megjegyzés egész hétre kedvét szegi. Szeretné megmutatni, hogy többre képes. Ne kímélje önmagát, ha soha vissza  nem térő alkalmat szolgáltat a hét arra, hogy terveit végre véghezvigye. Egy lépéssel közelebb kerül céljához, ha a történésekre megfontoltan és bölcsen reagál. 

 

Bak dec.22-jan.20.

Feszültségeit legjobban a megjelenő problémák elfogadásával tudja enyhíteni, hiszen semmi nem történik véletlenül. Ha képes abban hinni, hogy minden Önért van, akkor az éppen aktuális bosszankodni – valónak is megvan a létjogosultsága: figyelmeztet valamire, hogy változtasson magatartásán az adott körülményekkel szemben. Azzal, hogy nem akarja mindenáron, hogy az történjék amit Ön „akar”, elejét veheti a rosszkedvnek. Olyan  munkát végezzen inkább, ami személyekkel és nem pedig tárgyakkal kapcsolatos, és igyekezzen elsajátítani a diplomácia művészetét.

 

vizonto.jpg  Vízöntő jan.21-febr.19.

 Annyira túlteng Önben a közlési vágy, hogy alig enged másokat szóhoz jutni. Próbálja lassítani a tempót, és inkább figyelje, ez többet hoz a konyhára. Ez a hét kiváló alkalmat biztosít a világos párbeszédre, megállapodások, szerződések megfogalmazására vagy ügyvédekkel, illetve más szakértőkkel való konzultációra. Kiváló időszak a szerződésekre vagy társulások létrehozására. A haszon kölcsönös lesz. Bízzon magában és saját ítélőképességében.

 

halak.jpg  Halak febr.20-márc.20.

Karrierjét illetően kiemelten fontos lesz az egész héten. Most megvalósíthatja mindazt, amit eddig halogatott. Különösen figyeljen új és régi kapcsolataira! Ebben az időszakban nyugodtan lehet vállalkozó szellemű, nyitott az újfajta üzleti elképzelésekre, hiszen hosszú távra megalapozhatja szerencséjét. Ne próbálkozzon olyan dolgokkal, amikben nem érzi biztosnak magát. A céltudatosság nem egyenlő a magabiztossággal. Ha valamiben Ön a legjobb, az úgyis kiderül abból, ahogyan viszonyul a dologhoz, nem kell külön bizonygatnia semmit. Jól indul a hét, de egy érzelmi trauma keresztbe tehet. Ne aggódjon, jobb  lesz a helyzet.

 

 

Hozzászólások

hozzászólás

Hozzászólások lezárva.

Startlap
1949.lap.hu Harang.lap.hu Sztankay Istvan.lap.hu
Új hozzászólások
Időjárás előrejelzés
Hőtérkép Magyarországról


Felhőkép Magyarországról
Archívum
PageRank ikon ingyen