Heti horoszkóp 2009. február 2 – 8.

Kos márc. 21 – ápr. 20.

Önt az aktív ténykedés, az erős becsvágy, a vezetni akarás jellemzi. Fontos céljának tekinti az anyagi javak megszerzését. Mindenben otthon van, ami praktikus. Szívósan ragaszkodik tárgyaihoz,  gondolataihoz, meggyőződéseihez. Szívesen küzd  a legkisebb  haszonért is. Még a kukából is pénzt tud kikaparni. A negativitás bizonyos visszahúzódási  hajlamban mutatkozik meg. Mindenben mértéktartó, csak egy dologban nem. Mindent, ami szép, értékes, a mindennapi kényelemhez  hozzátartozik, azt meg akarja szerezni.  Ha egy mondatban akarnánk kifejezni a lényeget, akkor az „Én birtoklok” felelne meg a legjobban.

 

 Bika ápr. 21 – máj. 20

 

Az érzelmek hullámzása, a munkahelyi szerelmi ügyek nem tesznek jót sem a munkateljesítményének, sem a jóhírének. Régi kapcsolatot, házasságot, hosszú idő óta tartó nyűg miatt feszültségnek érezhet, de ezt a helyzetet egy frappáns ötlettel megoldhatja.  Türelmetlenebb, idegesebb a szokottnál, fokozódik a balesetveszély, s időnként torkig lesz a munkájával, a kollégákkal. Engedje el magát! Gondoljon arra, hogy eddigi kiemelkedő eredményeit mindig akkor érte el, amikor nem komplikálta túl saját és környezetében élők életét. Ezen a héten személyes pénzügyei kerülnek előtérbe.  Nyugodtan öntse ki a szívét a családban, elvégre ez az Ön privát birodalma!

 

 Ikrek máj. 21 – jún. 31.

 

Hatalmas és sokszor zabolátlan energiatartalékkal rendelkezik – de vajon mire fordítja? Szinte minden téren féltékenység jellemzi, de ez pozitív  hajtóerőként is működhet. Mély, elemző gondolkodású, de könnyen túlhajszolja magát – szüksége van az irányításra, hogy energiáit mire fordítsa. Fogékony és nyílt partnerre van szüksége, de ő lehet csökönyös és zárkózott is. Fontos önnek a munka öröme, állandó kihívások, próbák elé kell állítania magát, de figyelnie kell az önmérsékletre is! Már régen megérett a helyzet a változtatásra, ön mégis habozik. A döntés pedig az ön kezében van, s ha nem él vele, mások elorozhatják. 

 

Rák jún. 22 – júl. 22.

 

Ha ön férfi, a héten látványosan igazolhatja Spencer mondását: „Legtöbb bajunkat a nők okozzák, de ők is orvosolják.” A Plútó figyelmezteti, hogy a Kos a bajkeverő, az újhold viszont hajlamossá teszi, hogy papucshőssé váljon! Ha ön nő, akkor eressze hosszú kötélre a párját, hadd evickéljen kicsit a zavarosban, majd meglátja, hogy mennyire siet vissza „tiszta forráshoz”! Ha férfi, ha nő, hódításai most nem sikeresek, mert komoly, tartós kapcsolatra vágyódik, a kiszemeltek pedig egészen másra „harapnak”. Valamilyen ügyben ön a  csalétek: másnak lesz szerencséje az ön  cselekedete nyomán. Nem baj, csak jusson önnek is!

 

 Oroszlán júl. 23 – aug. 23.

 

Végre az asztalra csap, és azt mondja, most ön  fogja saját igényei szerint alakítani az előre megbeszélt programokat. Bármilyen hihetetlen, de barátai ettől csak elsőre lepődnek meg, utána tudomásul veszik akaratát, és engedni fognak. Azon töpreng, hogy mennyi pénzre lenne szüksége otthonának felújításához vagy kicsinosításához. Lehet, hogy el is költözne, ám nem tudja, van-e hozzá mersze és elég pénze. Egy kényes üzlettel kapcsolatban óvatosságra van szüksége. Ön most igazi társasági ember.

 

 Szűz aug. 24 – szept. 23.

 

Általában jól érzi magát, és jó szándékkal közelít mások felé. Mégis, ha a többiek kissé sértődöttnek vagy  érdektelennek mutatkoznak, az talán azért van, mert talán önteltnek látják. Ez esetben nem árt, ha felülvizsgálja hozzáállását a dolgokhoz. Egyébként kellemesen alakulhatnak a dolgai. Ne éljen vissza bizalmas értesülésekkel, még akkor sem,  ha ezzel anyagi helyzetén javíthat. Vasárnap ne akarjon okosabbnak tűnni, mint amilyen! Ha nem elégedett ön magával, vagy a beosztásával, akkor folytassa a tanulmányait. Legfőbb ideje volna!  Vigyázzon a Kos és a Vízöntő jegyűekkel, most nem hoznak önnek szerencsét.

 

 Mérleg szept.24 – okt. 23.

 

Logikával aligha jut megoldásra, hallgasson inkább a megérzéseire. Ép testben ép lélek – mondták már a régi görögök is. Ön is tapasztalhatta, mennyi örömmel jár, ha meg van elégedve külsejével. Mostanában nem törődött az egészségével, pedig nem ártana egy kis kondicionáló torna. Nem is beszélve arról, milyen jó hatással van a sport belső lelki életére, alkotóerejére. Próbálja ki! Eddig háttérbe szorított tulajdonságai kerülhetnek felszínre. Találkozzon többet barátaival. A siker nem marad el.

 

Skorpió okrt. 24 – nov.22.

 

Nehéz döntés előtt áll. Nem látja a kivezető utat. A megspórolt pénzét most olyan vásárlásra költi, amit később megbán. Szerelmi kalandban lesz része a héten. Mérlegeljen, hogy VALÓBAN nélkülözhetetlen a kiszemelt „áldozat” vagy csupán a meglátni és megszeretni kategóriába tartozik. Utazásra, továbbtanulásra, külföldi tranzakciókra irányuló tervei szerencsések. Az elkövetkező héten látványos előretörés kerekedhet ki valamelyik most meghozott döntéséből.

 

Nyilas nov. 23 – dec. 21.

 

Nem szokott hozzá, hogy a fontolva haladás útját válassza. Most mégis kivárhatná, amíg a kezdeti sikerek valódi kibontakozást hozzanak. Az első lépéseket ma megteheti abba az irányba, hogy rendezze magánéleti és munkahelyi problémáit. Önre hamarosan nagy feladat vár. Egy, a környezetében kialakult konfliktust kell megoldania. Ezt úgy érheti el, hogy végiggondolja saját értékeit, a „van” és „ami szeretném, hogy legyen” kötött. Ezt a két dolgot próbálja egymáshoz közelíteni. Önnek megvannak ehhez a képességei, csak aknázza ki.

 

Bak dec. 22 – jan. 20.

 

Miért rohan mindenhová? Eddig nem volt önre jellemző a folyamatos késés és az, hogy igyekszik utolérni önmagát. Új a helyzet, de még nem látja, hogy mi jelenthet megoldást. Nem látja tisztán a jövőjét, de ez nem zavarja. Elszánt és kitartó azon  elhatározásában, hogy a végsőkig kitart és marad, és csak akkor távozik, a nehéz helyzetből, ha azt a körülmények kényszerítik önből. Mindenáron meg szeretne felelni mindenkinek. Ez egy nehéz feladat, ráadásul teljesen fölösleges. Meg kell tanulnia önmagát, hogy újjászülethessen és boldog emberré válhasson. 

 

Vízöntő jan. 21 – febr. 19.

 

Az utazás és az intellektuális tevékenység szinte mindent elsöprően fontos az ön számára. Tervezzen utazást, hogy kiszabaduljon a megszokott környezetéből. Sokféle emberrel találkozhat, élvezheti az ismerkedést. Reméli, hogy képzettségét, munkájában való szívósságát megfelelően értékelni fogják. S ha ez- mint olyan gyakran- mégsem történik meg, hát nyel egyet és zokszó nélkül tűri sorsát. Elégedetlenségét és megbántottságát egy nyugodt és elégedett ember álarca mögé rejti. 

 

 Halak febr. 20 – márc. 20.

 

Ez a hét úgy indul, ahogyan indítja,de úgy zárulhat, ahogyan a sorsa akarja. Az utóbbi időszak történései elindították egy úton, amin jó lenne végigmenni, még akkor is, ha nehezére esik, mert titkot tartogat az ön számára.Hajlamos arra, hogy bármibe belekezdjen, annál kevésbé arra, hogy be is fejezze ezeket, romantikus kapcsolatai meggátolják ebben. Habár versenyző szellemiségű, soha nem akar senkit sem megbántani, sokkal inkább arról van szó, gyakran érzi magát kényszerítve arra, hogy hirtelen tovább álljon. Utálja a kivárás taktikáját, ez pedig néha értetlen és lobbanékony tettekre sarkalja. 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hozzászólások

hozzászólás

Hozzászólások lezárva.

Startlap
1949.lap.hu Harang.lap.hu Sztankay Istvan.lap.hu
Új hozzászólások
Időjárás előrejelzés
Hőtérkép Magyarországról


Felhőkép Magyarországról
Archívum
PageRank ikon ingyen