2009. évi horoszkóp a

Halak csillagjegyről.

Halak február 20. – március 20.

 A jegy szimbóluma a két egymással ellentétes irányban úszó hal, közöttük misztikus kapcsolattal, mely a jegy lényegét rejti magában. Ezek az egymás ellentétében ható erők úgy tesznek próbára 2009-ben, hogy közben teljesen újraszövik életed anyagát. a 2009-es év nagyszerű lehetőségeket kínál a fejlődésre, ha az ellentmondások helyett inkább erre a bizonyos kapcsolatra koncentrálsz. Lesz idő, amikor úgy érzed, hogy egy helyben topogsz, hiszen a szigorú Szaturnusz október 29-ig jegyeddel szemben, a szorgalmas szűzben tartózkodik, ekkor céljaid bizony elérhetetlennek tűnnek majd. Ha jobban meg akarod érteni ezt a hosszú fejlődési folyamatot, gondolj vissza milyen akadályokkal kellett megküzdened, amikor a Szaturnusz 1994. januártól l996. áprilisig a Halakban tartózkodott. Valószínű, hogy ebben az évben útelágazáshoz érsz azon az ösvényen, amire akkoriban léptél rá, habár az út más irányba vezethet, mint ahogy azt vártad. Bizony, a Szaturnusz 2007. szeptembere óta tartó látogatása a Szűzben elbizonytalanít majd, de vésd eszedbe, hogy ez az időszak elkerülhetetlen része a folyamatnak, kiváló alkalom, hogy megszabadulj azoktól a dolgoktól, amikre nincs már szükséged, és megengedi, hogy helyet csinálj az újaknak. 

 Ellentétben másokkal, neked nem okoz gondot, ha egymásnak ellentmondó hatások kereszttüzében találod magad. Legendás képességed, hogy együtt ússz az árral, lehetővé teszi, hogy minden körülmények között  figyelembe vedd mások igényeit is. Mióta a formabontó Uránusz 2003-ban belépett a jegyedbe, azért küzdesz, hogy visszaszerezd az önbecsülésedet, és megvalósítsd önmagad, még  ha ezzel le is rombolod a rólad kialakult képet. Az önérvényesítésért folytatott harcod egészen 2011-ig fog tartani, amikor az Uránusz elhagyja a Halakat. A bolygónak a 2009-es évben tartósan fennálló oppozíciója a hagyománytisztelő Szaturnusszal kötélhúzásra kényszerít a függetlenség iránti igényed és az életed letehetetlen kötelességei között. Ez a megpróbáltatásokkal teli Szaturnusz – Uránusz – szembenállás 2008. november 4-én kezdődött el, hogy 2009. február 5-én és szeptember l5-én is visszatérjen, a végsőkig próbára téve türelmedet. Felkészültél rá, hogy megszabadulj elviselhetetlen kötelékeidtől, unalmas kötelezettségeidtől. Légy azonban óvatos, nehogy heves viselkedéssel lerombold biztos hátteredet. Mivel a fényszög 2010. tavaszán és nyarán is megismétlődik, jobb most apró változásokkal kezdeni, hogy aztán majd a nagyobbakkal folytathasd. Ha ebben az évben nem is veszed át az irányítást saját sorsod felett, váratlan események felforgatják az életedet, akár akarod, akár nem.

Jegyed két társuralkodója, a látnok Jupiter és az álmodozó Neptunusz közti tizenhárom évenkénti együttálláshoz most csatlakozni fog a sebzett gyógyító, a  Chiron is sorsod tizenkettes házában. Ez a ritka és különleges hármas együttállás egy szebb jövő reményével teszi boldoggá az évet. Régi fájdalmak csitulnak el, lelked új erőre kap. Rajtad múlik, túl tudsz-e lépni korlátaidon, hogy élj a felkínált lehetőségekkel, különösen május 23-tól 27-ig, július 10-től 22-ig és december 7-től 21-ig, amikor teljes lesz az együttállás a három bolygó között.

idezetek_240.gif

Hozzászólások

hozzászólás

Hozzászólások lezárva.

Startlap
1949.lap.hu Harang.lap.hu Sztankay Istvan.lap.hu
Új hozzászólások
Időjárás előrejelzés
Hőtérkép Magyarországról


Felhőkép Magyarországról
Archívum
PageRank ikon ingyen