Mandulás adventi csillag

Hozzávalók

– 15 dkg vaj,
– 4 tojás,
– 15 dkg cukor,
– 14 dkg liszt,
– 2 csapott kávéskanál sütőpor,
– 1 csapott mokkáskanál fahéj,
– szegfűszeg,
– gyömbér,
– kardamommag,
– 1 csomag csokoládé-pudingpor,
– 5 dkg mandula.

Elkészítés

Először készítsük el a tölteléket. Ehhez a mandulát keverjük össze a cukorral (vagy 2 kanál folyékony édesítőszerrel), majd a tojással és a rummal. A tésztához a vajat habosítsuk meg habverővel. Egy másik tálban keverjük habosra a tojásokat a cukorral vagy az édesítőszerrel és 2 evőkanál forró vízzel. A kikevert vajat, a sütőport, a lisztet, a fűszereket, valamint az őrölt mandulát, a pudingport (folytonos keverés mellett) a tojásos masszába öntjük.


Habverővel gyorsan összedolgozzuk. Egy csillag alakú sütőformát kizsírozunk, kilisztezünk. Beletöltjük a massza felét, elsimítjuk, rátesszük a tölteléket, majd a massza másik felét, elsimítva. Előmelegített sütőben, közepes lángon kb. 60-65 percig sütjük. díszítésként kandírozott gyümölcsöt rakhatunk köré, esetleg a havas hatásért megszórhatjuk kókuszreszelékkel és porcukorral a tetejét.

 

karacsony_135.jpg

 

Jó étvágyat.

 

Hozzászólások

hozzászólás

Hozzászólások lezárva.

Startlap
1949.lap.hu Harang.lap.hu Sztankay Istvan.lap.hu
Új hozzászólások
Időjárás előrejelzés
Hőtérkép Magyarországról


Felhőkép Magyarországról
Archívum
PageRank ikon ingyen