Heti horoszkóp 2008. december 1-7.

 Kos márc. 21 – ápr. 20.

A hét első felében érzelmi zűrzavar alakulhat ki, ami részben maximalizmusának köszönhető. Olyan feladatok jelentenek kihívást, amelyeket már korábban elkezdett, de most találja meg a célhoz vezető legegyszerűbb megoldást. A héten párkapcsolati gondjai lehetnek. Ha nem tudja szóban elmondani az érzelmeit, írjon egy szerelmes levelet kedvesének. Ez csodát tehet! 

 

Bika ápr. 21 – máj. 20.

 

A mértékletesség nem azt jelenti, hogy lustálkodik, hanem hogy annyit vállal, amennyit határidőre el tud végezni. Szerelmi életét drámainak ítéli, mert az események nem az ön elképzelései szerint alakulnak. De ezúttal a véletlenek sokkal szebb folytatást ígérnek, mint gondolná. A héten túl erőszakosan akarja meggyőzni kollégáit, így aligha számíthat a segítségükre. Megérzései hozzásegítik, hogy kitűnjön társai közül. Akkor boldog, ha elismerik a tehetségét, ha érzi, hogy környezete respektálja.

 

 Ikrek máj. 21 – jún. 21.

 

 Céljaiért keményen küzd. Becstelenségre sosem szánná magát. Sok kihívás várja a hét első felében. Ellenséges konkurensek, nehezen bontakozó tárgyalások borzolják kedélyeit. Vetélytársai most lépéselőnyben vannak. Hosszú távú karrierje pedig attól függ, lesz-e elég ereje ellenállni egy csábító, ám veszélyes ajánlatnak. Nagyon szereti a jómódot, a nyugodt, biztonságos életet, ám a Szaturnusz-Mars, kedvezőtlen állása felboríthatja terveit. Bátran fordulhat segítségért családtagjaihoz, barátaihoz, mert tudják, hogy állja a szavát. 

 

Rák jún. 22 – júl. 22.

 

A hétköznapok bajaira a szerelemben próbál vigasztalást lelni. Olyan kapcsolatba bonyolódhat, amit gyorsan meg is bán, szívesen feledné, vagy meg nem történtté tenné az egészet. De az nem olyan egyszerű! Lehet, hogy az előbb említett végleges veszteség azt jelenti, hogy eddigi állandó partnere fordít hátat és hagyja el. Pedig nem ön a hibás, hanem a természete. A Rák ugyanis profi csókolózó, az állatöv csókkirálya. Ha elönti a vágy, akkor nem vesz tudomást senkiről és semmiről, hanem viharosan tör előre, hevesen csókol. 

 

Oroszlán júl. 23 – aug. 23.

 Olyan téma kerül terítékre, amit eddig mindketten kínosan kerültek. Ha most nem söpri a szőnyeg alá, végre megszabadulnak a terhétől és erősödik kapcsolatuk.”Pénzes” ajánlatokra hajt. Még az sem zavarja, ha rangján aluli teendőkkel bízzák meg, csak fizessenek. Most még a kalandozó Oroszlánok is az otthon melegére vágynak. A változás lehetősége ott van a levegőben, csak még nem álltak össze a bolygók úgy, hogy rátaláljon a legjobb megoldásra.

 

Szűz. aug. 24 – szept. 23.

 

Az események távirányítója az ön kezében lesz szakmai téren, de nagyon észnél kell lennie, hogy mikor nyomja meg az indulj, és mikor az állj gombot. Szívügyekben a sors kegyeltje lesz. Pénzügyi viták kereszttüzébe csöppen a hét közepén, de ez nem fogja eltéríteni kitűzött céljától. Szolid, de biztos nyereséget könyvelhet el. Főként csütörtökön és  pénteken lesz képes magasabb összeget keresni. A hét folyamán még véletlenül se kockáztasson a szerencsejátékokban, mert túl nagyok a veszteség esélyei!

 

Mérleg szept. 24 – okt. 23. 

 

Több megértésre számíthat idősebb rokonai részéről. Amibe most pénzt fektet, busásan megtérül, és nagy hasznot hajt. Barátsága egyre mélyebb lesz, és gyerekével is támogatják egymást. Kiváló a hét arra, hogy lezárja a múltat, rendezze az elmúlt időszakban sok nehézségét, fejtörést okozó viszonyát. Adja át magát az új szerelemnek! Nyíltan nem irányíthatja partnerét, viszont remekül ért ahhoz, hogy kevésbé sulykolja azt, amit szeretne. Ő aztán saját ötletként tálalja, amit ön kegyesen elfogadhat. 

 

Skorpió okt. 24 – nov. 22.

 

Mostanában problémái vannak. De a problémák megbeszélésének is van határa! Ne nyaggassa kedvesét állandóan azzal, hogy beszéljék át a kapcsolatukat, mert ez egy idő után veszekedésbe torkollhat! Partnere belefárad a tisztázó törekvésekbe, és meg sem akar szólalni. Ha javítani akar a helyzeten, akkor kevesebbet beszéljen, és többször kössön kompromisszumot! Válásveszélyes ez a hét. Ha kenyértörésre kerül sor, ne úgy szakítson partnerével, hogy utána szóba sem állnak egymással! Ezt előbb-utóbb megsínyli az egészsége, ráadásul oly mélyen sérül, hogy nehezebben tud új kapcsolatot kialakítani.

 

 Nyilas nov. 23 – dec. 21.

 

Szép és okos is lehet a héten. A házasságában, régi párkapcsolatában a nyugalomért sokat tehet. Ám a héten újra bebizonyosodik, hogy a rosszindulatú emberek sohasem fogynak ki az ötletekből, hogyan ártsanak. Barátja sok mindennel van elfoglalva, így önre alig jut ideje. Ráadásul önnek ismét a pénz lesz a vesszőparipája, és amikor azt mondják önnek, hogy eddig is volt valahogy, akkor a vérnyomása az egekbe szökik. Titkos szeretője és gyermeke édesítheti meg a hetet. Végre választ talál egy régi kérdésére. 

 

Bak dec. 22 – jan. 20.

 

Úgy érzi, hogy sem a képzettségének, sem a rátermettségének nem megfelelő az a feladat, amelyet el kell látnia. Ráadásul rengeteg energiával rendelkezik, így aztán képtelen nyugton maradni. A héten a vérnyomás-ingadozás miatt többször fájdul meg a feje. Ingerlékenyebb idegesebb lesz, és emiatt hamar összeveszhet másokkal. Ráadásul belemegy egy olyan kapcsolatba, amit később legszívesebben letagadna. A héten ne vállaljon el új vagy többletmunkát, még akkor sem, ha megszűnt az állása. 

 

Vízöntő jan. 21 – febr. 19. 

 

Szenvedélyes hét következik számára. Örömteli érzelmi kapcsolatokban lesz része. Hajlamos most a hízásra, figyeljen jobban az étkezésére! A hét végére kellemes társasági meghívást kap, amit érdemes elfogadnia. Amennyiben hangyaszorgalommal képes dolgozni, elnyeri egyik feljebbvalója kitüntető bizalmát. Kreatív hozzáállása csinos summát fial.  Ez az ön pénztárcáját máé jobban növeli. A hét végén sétáljon nagyot, kapcsolódjon ki. 

 

Halak febr. 20 – márc. 20.

 

Szenteljen több időt mások véleményének meghallgatására, mert ez a hét kiváló időszak munkahelyi döntéshozás, eredményes tárgyalások szempontjából. Vénusz sokat segít önnek. Többkarú „munkagép” válik önből ezen a héten. A sors fintora: mégis az otthon falai között lesz több dolga. Érzelmi téren viszont jó passzban lesz. Nem kimondottan társaságkedvelő, a héten mégis több meghívásra igent mond. Élvezi a nyüzsgést. És ha egyedül él, alighanem talál egy kedves társat. Vannak napok, amikor semmi nem úgy alakul, ahogyan előre eltervezte. Ilyen lesz a péntek. De végül a rossz is jóra fordul. Eddig nem merte talán még magának sem bevallani, hogy mit érez.  A héten olyan váratlanul bukik ki önből egy vallomás, hogy saját maga is meglepődik őszinteségi rohamán.

 

 

 

   


 

 

 

Hozzászólások

hozzászólás

Hozzászólások lezárva.

Startlap
1949.lap.hu Harang.lap.hu Sztankay Istvan.lap.hu
Új hozzászólások
Időjárás előrejelzés
Hőtérkép Magyarországról


Felhőkép Magyarországról
Archívum
PageRank ikon ingyen