A SZERELEM !
Megérintetted a lelkem ezer darabnyi pontját,
Veled, még a nap is máshogy mutatta az arcát.
Jó volt menni, menni mindig melletted,
S könnyedben, vagy mosolyodban osztozni veled.
És most… jó lenne felhívni, hogy tudjam, mi van veled,
Vagy csak, hogy elmondjam, hogy, hogy élem életemet.
Elmondani, hogy az elmúlt napokban mennyien bántottak,
És megkérdezni, hogy neked vajon, fentről mit osztottak?
De a telefon közelségét, mégis fekete lyukként érzékelem,
S nem merem megtenni, hogy kezem rá tegyem.
Sietve visszahúzom, s elűzök minden gondolatot,
Hangodat felidézni, ismét csak emlékeimből tudhatom.
Arcod vonala, fel-fel tűnik előttem,
Ruháid illata, mint testetlen lélek, lebeg körülöttem.
Az utolsó szavak, mint csigaház az ősi homokba,
Úgy maradtak meg nekem, a végtelennel dacolva.
Gondolatok ezrei cikáznak mindig a fejemben,
Majd szemedet látom, s eszembe jut minden, amit mondtam, vagy
tettem.
Arcom falfehér lesz, s vérem a talpamig szalad,
Mint skizofrén elme, a cinikus énem felülkerekedik rajtam.
„A mondás úgy tartja: A szem a lélek tükre,
És ha ez valóban így van, akkor most soraidat, a fájdalom szülte.
Hisz léteztél Te valaha is az Ő lelkében?
Láttad Te valaha is magad az Ő szemében…?
Látod!
Ez vagyok Én, egy furcsa szerzemény,
Egy eltévedt kósza gondolat,
Egy szívdobbanás, mely a többitől annyira más.
Egy ki nem mondott szó, amely sohasem születik meg az ajkadon.
Egy letépett rózsaszál, mely csak egyszer nyílt ki,
s akkor is meg kellett halnia!
Hát ez lennék Én?
De hát ez milyen szerzemény?
Csak egy eltévedt csillag vagyok a hatalmas sötét égbolton,
Csak egy csepp a tengerben,
De akkor is létezem…igen élek!
S amíg élek, addig remélek,
s amíg él a remény, addig szeretlek.
De mi van ha már nincs kit szeretnem?
Akkor már a remény is halott,
s ha az sincs, akkor már Én sem vagyok!
De addig küzdök, amíg van remény,
amíg csak bírom.
Küzdök a szerelemért, az álmaimért…
….egy csókodért!
Szentesi Sándor
Hozzászólások
Felhőkép Magyarországról
