2016. évi horoszkóp Bika

 

202

Valószínű, hogy  amolyan „csodaváró” hangulatban lépnek be a 2016-os évbe, különösképp akkor, ha jó hangulatban búcsúztak el az elmúlt esztendőtől. Az én tapasztalatom pedig azt mondatja, hogy  emez a csodaváró hangulat a legtöbbször valóban meg is hozza a csodát. 

A legfontosabb, hogy higgyenek önmagukban, és egyetlen percre sem felejtsék el azt az aranyszabályt, hogy amit el tudnak képzelni, azt meg is tudják valósítani. A legjobb lenne ezt az évet úgy kezdeni, hogy írásba foglalják a terveiket. Az írásos tervezés mindig egy amolyan szövetség az Univerzummal.Ne feledjék el azt is pontosan leszögezni, hogy mikorra tervezik a megvalósulást, kikre számíthatnak, és milyen akadályokat kell legyőzniük. 

A legjobb hírem a Bika szülöttek számára, hogy a szerencse bolygónak ismert Jupiter ez év első felében kedvező fényszöget vetíti földies jegyekhez. Ha korábban nem foglalkoztak spirituális témákkal, valahogy ez is közelebb kerül önökhöz. Lehet, hogy már januárban vagy februárban megismernek egy érdekes embert, vagy egy könyv kerül a kezükbe, ami új lelki tájak felé tereli a Bika jegyűeket. Figyeljenek a jegyekre, de az sem árt, ha álmaik üzeneteit jobban fürkészik.

A március és az április csendesebb hónapok lesznek, a születésnapjuk időszakában azonban kicsit felgyorsul önök körül az élet. Nagyszerű új lehetőségek csillannak fel, amelyeket nagy kár lenne nem kihasználni. A június különösen jó helyzeteket teremt, hogy esetleges korábbi irigyeket a csodálóikká  változtassák. Még az sem kizárt, hogy olyan ember fog a Bika jegyűek mellé állni, akiről korábban azt hitték, hogy nem rokonszenvezik az elképzeléseikkel.

Júliusban és augusztusban kevésbé lesz szoros az időbeosztásuk. Ha van kedvük utazni, a legkellemesebben egy csendes tóparti üdülőhelyen érezhetik magukat. Ha tehetik, ne egyszerre vegyék ki a szabadságukat, két kisebb utazás most nagyobb energiát adhat, mint egy nagyobb.

Ősztől szokás szerint több munkájuk lesz, de mivel örömmel vetik bele magukat, ezt egyetlen percig sem érzik gondnak. Októberben még akár egy munkán belüli sikerélmény is érheti önöket, ez lehet akár egy előléptetés is

Novemberben felmerülhet, hogy valamiféle lomtalanítást, szortírozást kellene az életükben végrehajtaniuk. Ez lehet akár régi tárgyak, ruhák kidobása, idejét múlt hiedelmek, szokások elengedése, de akár az is, hogy lélekben elengedjenek olyan embereket, akikkel akikkel már nincs mit mondaniuk egymásnak. Az életben olykor megesik, hogy egyes emberekkel más irányba fejlődünk, ilyenkor a legjobb békében és szeretetben elengednünk egymást. Szinte azonnal be fog lépni valaki olyan az életünkbe, akivel nagyon is egy irányba halad a szekerünk.

Az év egyik legmozgalmasabb hónapja a december lehet, amikor joggal érzik úgy, hogy mindent sikerült megvalósítani, amit erre az évre elterveztek. Tehát még egy kicsit annál is többet……

Szerencsenapok: január 11., február 21., március 9., április 1., május 23., június 7., július 22., augusztus 5., szeptember 7., október 29., november 8., december 1.

Hozzászólások

hozzászólás

Hozzászólások lezárva.

Startlap
1949.lap.hu Harang.lap.hu Sztankay Istvan.lap.hu
Új hozzászólások
Időjárás előrejelzés
Hőtérkép Magyarországról


Felhőkép Magyarországról
Archívum
PageRank ikon ingyen