2013.éves horoszkóp  

a  12 csillagjegyről. Bak

 

december 22. – január – 19.

 

 

 

 

 

” Azok a személyiségtudatodat és életed szinte valamennyi területét érintő változások, amelyek az átalakító Plútó 2008-as érkezésével kezdődtek, az idén is folytatódnak. Noha az otthoni, hirtelen változások tavaly már elkezdték sorba döntögetni a régi feltevéseidet, itt az ideje, egy új stratégia kidolgozásának, amely átsegít a jelenlegi viharos időszakból a jövőbe. A kiszámíthatatlan Uránusz és a félelmetes Plútó közötti 7 állomásos, forradalmi kvadrátsorozat 2012. június 24-én és szeptember 19-én kezdődött, és felültetett a váratlan kanyarokkal tarkított sorsfordító önismeret hullámvasútjára. Az Uránusz május 20-án és november 1-én az otthonod IV-es házából vet majd ismét kvadrátot a Plútóra, szinte kikényszerítve belőled a változást. Olyan lesz, mintha a föld, melyre életed alapját fektetted, megremegne a lábad alatt. Ne feledd, hogy miközben a jövőt tervezgeted, erre a mélyreható Uránusz-Plútó kvadrátra még további öt alkalommal kerül sor 2015. március 16-ig bezárólag. Ahelyett, hogy a jelenlegi változékony körülmények miatt aggódnál, vedd észre hogy példátlan növekedési szakaszba értél. Ez a folyamat néhány évig tart majd. Ne hadakozz az elkerülhetetlennel, mert csak csalódottság és boldogtalanság lesz erőfeszítéseid vége.

Nagy szerencse, hogy számíthatsz mások támogatására, amikor a megbízható Szaturnusz a társasági kapcsolataid 11-es házán halad át. 2012. október 5-én a Szaturnusz lépett a 11-es házadba, a Skorpióba, áthelyezve ezzel a hangsúlyt a szakmai előmeneteledről a közjó érdekében hozott együttműködésre. A keményen dolgozó Szaturnusz 2014. december 23-ig marad ebben a házban, hogy lehetőséget adjon kapcsolataid és különféle együttműködések segítségével megszilárdítani a sikereidet. A Szaturnusz gördülékeny trigonja az álmodozó Neptunusszal június 11-én és július 19-én megvalósítja álmaidat, feltéve, ha pillanatnyi körülményeidre vonatkozó, valós helyzetértékelésed egybeesik az álmaiddal.

Habár az év első felében, amikor a Jupiter a szolgálat 6-os házában tartózkodik, nem kerülsz sokkal közelebb hosszútávú tereidhez, meg lesz benned a kellő céltudatosság, hogy legjobb tudásod szerint lásd el a napi feladataidat. A szétterjedő Jupiter az önjobbítás 6-os házából a partnerek és nyilvánosság VII-es házába teszi át a székhelyét június 25-én, számos lehetőséget teremtve az együttműködésre. Ez egyel több jel arra nézve, hogy szakmai sikereid eléréséhez csapatra van szükséged. Sőt nem kizárt, hogy fejlődésed kulcsa egy olyan partner kezében van, aki bátorít, mint egy jó tanár.

 

 

 

Ha könnyebben meg akarod érteni a 2013-as évi horoszkópodat, használd az alábbi linket.

 

 

http://bvkati.hu/az_asztrologia_alapjai/az_asztrologia_alapjai.htm

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Be Sociable, Share!

Hozzászólások

hozzászólás

Hozzászólások lezárva.

Startlap
1949.lap.hu Harang.lap.hu Sztankay Istvan.lap.hu
Új hozzászólások
Időjárás előrejelzés
Hőtérkép Magyarországról


Felhőkép Magyarországról
Archívum
Statisztika
Warning: Illegal string offset 'timestamp' in /USER/dlap/bvkati/wordpress/wp-content/plugins/firestats/firestats-wordpress.php on line 1081 Warning: Illegal string offset 'timestamp' in /USER/dlap/bvkati/wordpress/wp-content/plugins/firestats/firestats-wordpress.php on line 1081 Warning: Illegal string offset 'timestamp' in /USER/dlap/bvkati/wordpress/wp-content/plugins/firestats/firestats-wordpress.php on line 1081 Warning: Illegal string offset 'timestamp' in /USER/dlap/bvkati/wordpress/wp-content/plugins/firestats/firestats-wordpress.php on line 1081
  • Megtekintett oldalak : 831361
  • Egyedi látogatók : 443211
  • Megtekintett oldalak 24 órája : 292
  • Egyedi látogatók 24 órája : 168
PageRank ikon ingyen