2013.éves horoszkóp

a  12 csillagjegyről. Oroszlán

 

július 23 – augusztus 22.

 

 

 

 

 

” Mivel a lelkes Jupiter június 25-ig a közösségeket uraló 11-es házadban, az Ikrek jegyében tartózkodik, az év első felében a társas tevékenységekre összpontosítasz majd. Új szakmai lehetőségekre és felvillanyozó magánéleti fejleményekre számíthatsz szervezetek és csapatmunka jóvoltából. A siker kulcsa a változatosságban rejlik, hiszen a különböző társaságokban eltöltött idő növeli azon kapcsolataid számát, amelyekre támaszkodhatsz. Az a vágy, hogy részese légy egy ügynek, nem feltétlenül a meggyőződésed tisztaságában gyökeredzik. A sokoldalú Ikrekben tartózkodó filozofikus Jupiter széleskörű érdeklődést ébreszt benned, melynek alapja inkább a részvétel nyújtotta élvezet, mintsem az eszme, vagy a szervezet iránt érzett százszázalékos elkötelezettség lesz.

Június 25-én a Jupiter átteszi a székhelyét a hitéletet uraló 12-es házadba, a szentimentális Rák jegyébe, aminek következtében a spirituálisé lesz az év második felében a főszerep.  Feltárulhat előtted az élet mélyebb értelme anélkül, hogy azt szavakba tudnád önteni. A Rákban tartózkodó Jupiter nem intellektuális, hanem érzelmi bölcsesség. Az anyagi világnál magasabb rendű közösséghez való tartozás kimondhatatlanul megnyugtató érzésekkel tölt el, július 17-én a Jupiter a létező legkedvezőbb asztrológiai fényszöget alkotja majd a racionális Szaturnusszal és az inspiráló Neptunusszal egy nagy trigon formájában. Ennek következtében a születési horoszkópod a legérzékenyebb területei kapcsolódnak majd össze. A Szaturnusz az otthonodat uraló IV-es házadból, a Neptunusz pedig intimitást uraló 8-as házadból lép fényszögbe a látnoki képességű Jupiterrel, s ezen kereteken belül segít a helyén értékelni jelenlegi  helyzetedet és útbaigazít a rád váró új lehetőségek felé. A kommunikáció bolygója, a Merkúr idén háromszor fordul retrográdba, február 23-én – március 17-én. Június 26. – július 20, valamint október 21 – november 10. között. Ezek az időszakok ugyanazokat az életterületeket aktivizálják majd, amelyeket a nagy trigon, lehetőséget teremtve ezzel a múlt eseményeinek feldolgozására és régi félreértések tisztázására, ami azután szabaddá teszi majd az utat érzelmi és spirituális fejlődésed előtt.

A karrieredet érintő folytatólagos minta a Kosban, az eszméid 9-es házában tartózkodó forradalmi Uránusz és a Bakban, a munkádat uraló 6-os házadban tartózkodó evolúciós Plútó között feszülő erőpróbát jelentő kvadrátból fakad. A tavaly elkezdődött és a 2015. március 16-án kicsúcsosodó, hét aspektusból álló fényszögsorozat soron következő, harmadik és negyedik fényszögeire május 20-án és november 1-én kerül sor. Ezek a sorsformáló tranzitok mélyreható kérdéseket fogalmaznak meg jelenlegi foglalkozásodat és a karrieredet érintő jövőbeli terveidet illetően. A hatos házban tartózkodó Plútó reprezentálja mindazt az erőkifejtést, ami ahhoz szükséges, hogy csúcsminőségben lásd el napi feladataidat. Nem kizárt, hogy a túlzó elvárások nincsenek arányban a munkádért kapott  ellenszolgáltatással. Amikor a nyughatatlan Uránusz új érdeklődési területek felé irányítja a figyelmedet, nehezedre eshet időt és energiát szentelni jelentéktelennek tűnő feladatokra. Mindazon által a karrierváltásnak csak akkor van értelme, ha tisztába vagy a lehetséges kockázattal, és előre megtervezted a szükséges lépéseket. „

 

 

Ha könnyebben meg akarod érteni a 2013-as évi horoszkópodat, használd az alábbi linket.

 

 

http://bvkati.hu/az_asztrologia_alapjai/az_asztrologia_alapjai.htm

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hozzászólások

hozzászólás

Hozzászólások lezárva.

Startlap
1949.lap.hu Harang.lap.hu Sztankay Istvan.lap.hu
Új hozzászólások
Időjárás előrejelzés
Hőtérkép Magyarországról


Felhőkép Magyarországról
Archívum
PageRank ikon ingyen