Vad vihar tombolj, tépd ki a szívem,
Többé soha nem kell az már nekem!
Vidd csak mocskos vadult lavináddal,
Vesszél vele örült óceánba!
Többé nem kell az nekem és másnak,
Mindegy, ha itt sírt soha nem ásnak.
Cápa undorral fordul el tőle,
Kit fog érdekelni mi lesz vele?
Szeretett, fájón dobbant egy nőért,
Régen egyszer volt, de ma nincs kiért,
Nem az fáj, hogy már vége mindennek,
Nincsen mit adnom semmim- senkinek.
Boldog vagyok, keserű a lelkem,
Isten verjen, miért is születtem?
Megtartani nem tudtam senkit,
Ha megyek mennybe, nem viszek semmit.
Vihar tombold ki most magad végre,
Győztesként büszkén nézz fel az égre.
Viszed szívem magaddal az útra,
Nem szereti azt más többé soha!
Latinovits Zoltán írása
Ruttkai Évához.
Szerelem.