Benedekné Virág Katalin blogja

‘Vers’ kategória archívum

Halottak napjára. 

Most csak egy percre állj meg Jóbarát
Ne rohanj csak hallgasd a csend szavát.
Gondolj azokra kik elmentek mellőled
Mit adtak ők neked és mit kaptak tőled:
Testvérek, barátok elhunyt szeretteink
Mióta elmentek már csak emlékeink.
Gondolj szeretettel az elmúló létre
És érezd hogy e pár perc igazán megérte.
Ami elmúlt egyszer nem hozható vissza
De a kedves emlék mindig szép és tiszta.
Nyisd ki a szívedet, tárd ki a lelkedet
E gyönyörű percben ők itt lesznek veled.
Idézz meg egyenként rokont jó barátot
Csak ez éltetheti tovább a világot.
Ki csak a mának él, nem gondol a múltra
Nem lesz jövője sem rövid idő múlva.
Ki magára marad szerettei nélkül
Eltűnik örökre eltűnik nyom nélkül.
De ha nyomot akarsz hagyni a világba
Becsüld meg a múltat s nem éltél hiába!!!

Kleiber István

A templom kertben

Vasárnap a templom kertben,
virágzó szilvafák alatt,
gyönyört kaptam szerelemben,
kicsit szégyellem magamat.

Román pópa csak énekelt,
szeretkeztünk önfeledten,
tanúnk akkor senki nem lett,
csak az Úr Isten az égben!

Ott szerettem meg a nőket,
nem találtam náluk szebbet,
szomorítva a szívemet,
de még is szeretem őket!

Ha látok egyet és szépet,
ifjú vagyok megint régi,
nem győzöm nézni eleget,
mert ma is jó szeretni.

Annyi, sok átkot nem szórtak,
emberre, mint én a nőkre,
rájuk, akik gyönyört adtak,
s mindég hallgattam szívemre.

Áldást kérek vezekelve,
nem magamért – történtekért,
a jó Istent arra kérve,
ma ne büntessen semmiért!

Vasárnap a templom kertben,
én akkor ott felnőtt lettem,
erősödtem nem, a hitben,
a gyönyörben, szerelemben.

Dobrai Zoltán 

A barát………

A barát az, ki nem kérdez, de érez. 

A barát egy kéz, mely felhúz, ha elestél;
A barát az álom, mit éberen kerestél.
A barát egy könnycsepp, mely érted hull, ha baj van;
A barát gyémántpáncél, óv téged a harcban.
A barát egy nevetés, mely felharsan, ha meglát;
A barát egy rózsakert, mely Neked nyitja bokrát.
A barát egy csillag, mit az éj varázsol;

A barát egy dallam, mit meghallasz bárhol.
A barát a láng, mely kitáncol a tűzből;

A  barát az emlék, mit szívedben őrzöl.
A barát is csak ember,s néha tán hibázik, de szeret, s ha nincs veled, érzed, hogy hiányzik.

A barát „kincs”, kit őrizz nagyon!

A barát szeretetéért nem vár el semmit. 

Vad vihar tombolj, tépd ki a szívem,
Többé soha nem kell az már nekem!
Vidd csak mocskos vadult lavináddal,
Vesszél vele örült óceánba!

Többé nem kell az nekem és másnak,
Mindegy, ha itt sírt soha nem ásnak.
Cápa undorral fordul el tőle,
Kit fog érdekelni mi lesz vele?

Szeretett, fájón dobbant egy nőért,
Régen egyszer volt, de ma nincs kiért,
Nem az fáj, hogy már vége mindennek,
Nincsen mit adnom semmim- senkinek.

Boldog vagyok, keserű a lelkem,
Isten verjen, miért is születtem?
Megtartani nem tudtam senkit,
Ha megyek mennybe, nem viszek semmit.

Vihar tombold ki most magad végre,
Győztesként büszkén nézz fel az égre.
Viszed szívem magaddal az útra,
Nem szereti azt más többé soha!

Latinovits Zoltán írása

Ruttkai Évához. 

Szerelem.

Örülj a mának

De ha mégis magány a sorsod,
ha a gondot egyedül hordod,
erőt is ad hozzá az élet.
Találd meg mindenben a szépet.
A nap rád is úgy süt, mint másra,
ne gondolj hát az elmúlásra.
Örülj, hogy élhetsz!

Ima.

Szíveddel láss, halljad a szavát,
halkan suttogva,vagy hangosan kiált.
Neked üzeni feketén fehérrel,
hogy a szeretet a legdrágább erénye.
Hiányzik ha nincs,ha van,nem becsülöd,
ingyen is a tiéd,ha sok van kerülöd.
Szebbé teszi napod,csak neked ragyog
de megöl,elpusztít ha meg nem kapod.
Irányítja sorsod,vele szebb a világ,
a bajt,a nehézséget könnyen vészeled át.
Ha megkopik,ha múlik azonnal észleled,
a szíved is másképp ver,rögtön észreveszed.
Addig lesz tiéd míg te is akarod,
fogd erősen,szorítsd,szorosan markold.
Ápold melegítsd lelked melegével
ha sok lenne, szórd szét nyitott tenyérrel.

„Gyönyörű az élet, bár néha nem értem!
Vannak percei, mit nem kéne megélnem.
Én tehetek róla? Lehet, hogy igen, de sok mindenről nem, ezt szívemből hiszem!
Az enyémben volt minden, szép és varázslatos, pokoli, gyötrelmes, s néha iszonyatos.
Kaptam benne vágyat, szeretetet, álmot,
néha elfeledném az összes valóságot!
Sokszor volt fájó, csúfos az egész,
de talán most a rossz a múlt ködébe vész.
Most talán már jó lesz, minden pillanat, valóra válhat egy meseszép gondolat.
Így kell már lennie! Elég volt a rosszból, a félelmekkel teli, pokoli napokból!
Nem vagyok öreg, még, annyi minden várhat, meg kellene érnem a rám váró csodákat!

Nem tudom, mi jön még, de szeretnék élni, boldogan, vidáman szépeket megélni”.

Akkor is ha fáj,
Még akkor is ha nem szép,
Hinni kell akkor is,
Ha mindent beborít a sötétség !
Hinni kell a mában,
A holnap csodás világában,
Az eljövendő boldogságban,
S hinni a talányban ,a feltámadásban !
Hinni a csodában,
A lélek hívó szavában,
A boldog életben,
S az örök szerelemben !
Hinni mindig, és mindörökké,
Mert van egy Földön kívüli erő,
Mi csodás fényével a paradicsomi
Világot hívja elő…!
Hígyj !,Remélj,Szeress !
A barátaid sose felejtsd !
Üdvözöld, s köszönj Neki,
Még akkor is,ha elfelejt üdvözölni!

Száraz fűben keresem a nyarat,
Zörög, s nem látom a talpam alatt,
Észrevétlen, korán, lopva ment el,
Helyet cseréltek a zord hideggel!

Lelkem olyan hideg, nagyon fájó,
Nem érzem már, tested milyen forró,
Nyári napsütésbe ketten ültünk,
Boldogan akkor még jövőt hittük.

Nyárral együtt Te, elmentél tőlem,
Meleget és a békét nem lelem,
Keresnélek, tudom értelmetlen,
Ami elmúlt az már többé nincsen!

Lesz még más, forró nyár ismét újra,
Más nő is végső szerelmi harcra,
Hol fogsz akkor lenni? Más szívében?
Vagy csak az én szívem emlékében?

Tagadnám, de nem tudom ezt tenni,
Szép a nyár s Te is és jó szeretni,
Ha majd mást szeretek és nem Téged,
Nagy nyugalmat találjon a lelked.

Velem nem törődve járd az utad,
Ne nézd azt, hogy a sors nekem mit ad!
Jönni fognak nyarak, napsütéssel,
És boldog fogsz lenni valakivel!

Vágy.