‘Heti horoszkópok’ kategória archívum

Heti horoszkóp március 12 – 18.

 

 

 

 

               Kos március 21 ? április 20.

 

Ha hagyod, hogy türelmetlenséged felülkerekedjen eltökéltségeden, akkor romba döntheted eddigi vágyaidat. Az a fontos, hogy ne kapkodj, várd ki a megfelelő    időt, és akkor kezdj bele abba a projektbe, amit már elég rég óta szeretnél elkezdeni. Nyugodj meg, kitartásodat siker fogja koronázni. Kicsit vigyázz jobban egészségedre, mert nem csak egy megfázás fenyeget, hanem valamilyen gyulladás, akár fül, vagy arc. Ha észleled a betegség jeleit fordulj orvoshoz, mert így megelőzheted a nagyobb bajt. Magánéleted mostanában rendezett.

 

  Bika április 21 ? május 20.

 

Melléd áll a szerencse. Úgy tűnik, hogy a hátrányokból is előnyt tudsz kovácsolni. Lovagold meg ezt az időszakot,  tervezz és dolgozz sokat,  még akkor is, ha a családodtól kell elvenned időt. Értesd meg velük, hogy a mostani munkasikered anyagi hasznát ők is élvezni fogják. Azért szánj legalább heti 3 alkalommal időt edzőteremre, hogy kiengedd a gőzt. Amennyiben ez nem lehetséges, akkor jógázz otthon. Ez az időszak mindenképp arról szól, hogy megalapozd jövőbeni jobb anyagi helyzetedet.

 

 

Ikrek május 21 – június 21.

 

Úgy érzed magad, mint egy teniszlabda, amit ide-oda ütögetnek. De a nemleges választ nem vagy hajlandó elfogadni. Mostanában lelkesedésed nem visz előbbre, ami miatt lelombozódsz. Ez az időszak nem fog sokáig tartani, mert hamar rájössz, hogy a dolgokért neked kell többet tenned és alkalmazkodnod az élet adta nehézségekhez. A munkahelyen kialakult nehézségeket azonban kárpótolja környezeted, akik melletted állnak és bátorítanak. Most az a feladatod, hogy minél több időt tölts  szeretteid között, és élvezd, hogy velük különböző programokat szervezel.

 

  Rák június 22 ? július 22.

 

 

Az otthoni kihívások fokozott összpontosítást igényelnek, de végül sikerül elérned a kívánt eredményt, ha tudod, mit akarsz, és hajlandó vagy tenni is érte.  Élénk viták várhatók a családban, de most ne köss kompromisszumot, ne hagy eltéríteni magadat az eltervezett utadról. Családod nagyon hamar megérti, hogy most a te utad a járhatóbb. Azért hét végére már enyhül a nyomás és a hét végét, sőt már a hét középét is a családnak szentelheted. Használd ki velük a hosszú hétvége adta lehetőségeket. Sétáljatok nagyokat, esetleg sportoljatok valahol közösen.

 

Oroszlán július  23 ? augusztus 23.

 

Tele vagy ragyogó ötletekkel, de ezen a héten nem tudod megvalósítani őket. Hogy miért nem? Azért mert nincs meg hozzá a megfelelő anyagi fedezeted. Mindenben gondolkodhatsz, hogy anyagiakhoz juss, csak abba nem, hogy hitelt vegyél fel, vagy kölcsön kérj.  Ez megnehezítené a jövőbeni életedet és a pénztárcád hosszú ideig nagyon lapos lenne. Talán egy rokon, vagy jó barát közös vállalkozása a megoldás? Ez sem tuti recept, de át lehet gondolni, nagyon alapos megfontolás után szabad csak  elkezdeni valami új dolgot. Szerencseszámaid, ami nem egy lottó ötös beteljesedése, de valami miatt mégis érdekes, ezt neked kell kitalálnod: 1, 26, 32, 42, 79.

 

  Szűz augusztus 24 ? szeptember  23.

 

Az őszinte helyzetértékelés lehet most a feladatod. Fel kell tudd mérni, hogy sem anyagi helyzeted, sem párkapcsolatod nem a legfényesebb. Viszont a bolygók melléd szegődtek és fordíthatsz ezen a dolgon, csak be kell látnod, hogy valamit nagyon elrontottál. A hét második fele már kedvezőbb számodra, csak ne kapkodd el a kivitelezést. Ez amúgy sem jellemző rád, mert mindent alaposan megfontolsz. Tedd ezt most is. A hosszú hétvége alkalmas időpont arra, hogy átrágd a dolgokat. Higgadj le és óvatos átgondolással remek döntésre juthatsz. A pénz és a szerelem értéke érdekes módon most ütközni fog egymással, és döbbenetes felismerésre vezet.

 

 

   Mérleg szeptember 24 ? október 23.

 

 Kedd, szerda környékén úgy alakulhat  a helyzet, miszerint  lehetőséged nyílik arra, hogy valamilyen jó ötlet alapján pénzhez juss. Ez lehet régi befektetésed hozama, vagy valamilyen munka, amire nem számítottál és most itt a remek időszak pénzed gyarapítására. Itt az ideje annak is, hogy olyan döntéseket hozz meg, amin már régóta gondolkodsz, és  amik nagyban befolyásolhatják jövőd alakulását. Egy barátod véleményét is kikérheted abban, hogy elképzeléseid megvalósításának következő szintjére lépjél. Okos döntést, és sok sikert neked.

 

  Skorpió október 24 ? november  22.

 

Sokkal precízebben kell dolgoznod, ha hatékonyan szeretnél másokkal együttműködni. Fogadd el mások tanácsát, sőt kérd is ki véleményüket, mert azt jelzik a bolygók, hogy rövid időn belül olyan pénzhez jutsz, amit korábban már eltemettél, vagy sok ideig még nagyon távoli dolognak tűnt, hogy hozzájuss. Itt a kedvező alkalom arra, hogy a kapott pénzt „megszaporítsd”, és később élvezhesd annak hasznát. Tudod, azt tartja a mondás, hogy pénzt, pénzzel lehet keresni.!? Családi kapcsolataid elfogadhatóak, ne elégedetlenkedj, ne osztogass tanácsokat, mert nem biztos, hogy mindig csak te tudod a „tutit”.

   Nyilas november  23 ? december 21.

Rábeszélő képességed segítségével most meg tudod lovagolni optimizmusodat, ami növeli önbizalmadat és felvértez a nagy dolgok megvalósításához szükséges hatalommal. Kreativitásod arra biztat, hogy engedd szabadjára a benned lévő szabad akaratodat. Gondolataid új területek felé kalandoznak, de ezt most csak tervezgesd, még ne válts tettekre, mert a siker időpontja későbbre tehető. Gondold át többször, hogy mit és milyen újat szeretnél behozni életedbe, és már nincs messze az idő, mikor ebből remek dolgok alakulnak. A hét közepétől tervezz csendes helyen eltöltendő szabadságot és frissülj fel mind lelkileg, mind fizikailag.

Bak december 22 ? január  20.

A jobb és izgalmasabb élet utáni vágyad családi körben krízishelyzetet idézhet elő, illetve arra ösztökélhet, hogy drasztikusan más irányba tereld a karrieredet. Feszült lehetsz és emiatt megromolhat a kapcsolatod barátaiddal, munkatársaiddal, talán még a pároddal is. Próbáld meghallani a neked mondott építő  szavakat, és ne azt gondold, hogy mindenki ártani akar. Ellenállhatatlan vágyat érzel, hogy előretörj, különösképpen a párkapcsolatodban. Nyugalom, ez az idő is elérkezik, de csak akkor, ha a helyén kezeled a dolgokat. Most a Nap és a Vénusz kemény fényszöget alkotnak a szigorú Szaturnusszal, aki jutalmazza a kitartást és a türelmet, ám megtorolja a kapkodást.

   Vízöntő január  21 ? február 19.

Valaki a megmentésedre siet, vagy hasznos tanácsokat kapsz, mint munkahelyi, mint párkapcsolati téren. Fogadd el a jó tanácsot, mert a te javadat szolgálja. A korábban eltervezett dolgaidat még nem biztos, hogy meg tudod oldani, most minden tolódik kissé és a várt siker későbbre tehető. Türelemre int ez az időszak, de egyben azt is jelzi, hogy ha később is, de eléred a kitűzött célokat. Ezt az átmeneti időszakot arra használd fel, hogy többet pihenj, és tölt sok időt a családoddal. Remekül fogod érezni magad a hét végén.

  Halak február 20 ? március 20.

 

A héten központi szerepet kapnak pénzügyeid.  Csodás ötletek birtokába jutsz a pénzkereseti lehetőségnek. Csak az a gond, hogy a még meg sem keresett pénzt, már gondolatban elköltötted. Igaz, nem haszontalon dolgokra, de azért mérd fel jobban a helyzetedet, hogy nem kellene-e takarékoskodni, mivel a jövőben szorult helyzet is jelentkezik életedben, amit csak pénzzel tudsz megoldani. Tehát, ha anyagi helyzeted kissé javuló tendenciát is mutat, azért érdemes lenne kicsit otthonodban pihentetni a nehéz munkával megkeresett pénzedet. A hétvégéd nem lesz szabad, munkával terhesnek ígérkezik, de a következő hetekben azért jut időd pihenésre is.

 

 

 

Heti horoszkóp március 5 – 11.

 

Heti horoszkóp február 27 – március 4.

 

 

 

 

    Kos március 21 – április 20.

 


Nem kapod készen az álmaidat ezen a héten. Meg kell küzdened minden egyes lépésért, amit azért teszel, hogy megvalósítsd őket. Bár többször úgy tűnhet, hogy nincs tovább, azért érdemes azon az úton járnod, amin elindultál. A korlátok csak próbatételek. Az eddigi terveidért küzdened kell, de sikeres lesz, ha ragaszkodsz korábbi elképzelésedhez. Barátaid nem biztos, hogy melléd állnak, talán azért, mert kicsit irigykednek rád? A hét végét tölts a pároddal, vagy családtagjaiddal.

 

    Bika április 21 – május 20.

 

Sokszor úgy cselekszel, hogy nem gondolod  át, milyen következményekkel fognak járni tetteid. Ha az ügyben előre akarsz lépni, akkor jól gondold át, mit cselekszel, és ami nagyon fontos: ne csak saját magadra figyelj! Ez vonatkozik munkahelyi és családi dolgaidra is. Hallgass az okosnak vélt tanácsokra és gondold át őket. Öltözz rétegesen, mert kisebb megfázásra számíthatsz, amit Te nehezen viselsz. A hét végére minden rendeződik és kieresztheted a gőzt egy jó baráti társaságban.

 

   Ikrek május 21 – június 21.

 

Veszteség érhet a héten.  Elveszíthetsz egy olyan személyt, vagy tárgyat, élethelyzetet, amiben biztos voltál, és biztonságot adott neked. De lehet, hogy csak egy illúziótól szabadulsz meg, amit saját magaddal szemben tápláltál. Hajlamos vagy arra, hogy igen megvariáld a   dolgokat, és ez is veszteséghez vezethet. Az egyszerű út mindig járhatóbb, ezt tartsd szem előtt. Mostanában elég sokat idegeskedsz, amit a közeli hozzád tartozók nem vesznek jó néven. Tölts több időt velük, mert nagyon érzik hiányodat.

 

   Rák június 22 – július 22.


Egy lelki segítőd támogat téged abban, hogy megvalósítsd álmaid. Nem konkrét tanácsról van szó, hanem jelekről: figyelj oda minden véletlennek tűnő eseményre, ami veled történik, mert utat mutat. Ha jól értelmezed a jeleket, sikerrel jársz! Használd ki a hetet és tegyél meg mindent azért, hogy a korábban rosszul alakult dolgaidat most ki tudd javítani.   Igyekezetedet siker koronázza, és a hét végén sokkal nyugodtabban hajtod álomra a fejedet. Vasárnap kellemes meglepetés ér, talán egy rég nem látott rokon, vagy barát  látogat el hozzád.

 

    Oroszlán július 23 – augusztus 23.

 

Vedd észre, hogy nem minden arany, ami fénylik! Mostanában elég jól alakult a helyzeted, de most akadályokat sodor eléd a sors. Talán a munkahelyeden, vagy vállalkozásodban kellene rendet tenni, mert elhanyagoltad azt. Papírmunkád legyen naprakész, mert az adóhatóság kopogtathat az ablakodon, és a legapróbb hibát is észreveszi. Talán Te is tudod, hogy az a hiba nem is olyan apró?  Családod is vágyik a szeretetedre, mostanában elhanyagoltad őket, legalább is nagyon kevés időt töltesz velük. Használd ki a hétvégét a családdal való kikapcsolódásra.

 

    Szűz augusztus 24 – szeptember 23.

 

Itt az ideje, hogy keresd fel orvosodat, mert valamilyen kisebb betegség fenyegeti egészségedet. Jobb a bajt még idejében orvosolni, mert a későbbiekben nehezebb lesz. Bélproblémák, esetleges keringési problémák alakulhatnak  ki, ami miatt talán még dolgozni sem fogsz tudni pár napig. Nem kell megijedned, mert időben vagy, és megoldod ezt a gondot. Anyagilag sem vagy a toppon, de ez előreláthatólag igen hamar rendeződik. Okos beosztással pár hét alatt pénzednél leszel. A család apraja-nagyja melletted áll.

 

    Mérleg szeptember 24 – október 23.

 

Ha még dolgozol, akkor most munkahelyed labilissá válhat. Te is észreveszed a kollégák és a főnökök részéről a jelzéseket. Légy „bátor” és még időben beszélj velük. Most minden munkát el kell végezned amit rád bíznak, hogy stabilizáld állapotodat cégednél. Az égiek viszont anyagi szerencsét jeleznek. Sétálj el egy lottózóba és vegyél egy szerencse szelvényt, talán Fortuna melléd szegődik. Gyerekeddel foglalkozz többet, éreztesd vele, hogy mindig számíthat rád.

 

   Skorpió október 24 – november 22.

 

Kissé morózus hangulatban leszel a héten, pedig úgy tűnik semmi okod nincs rá. A család anyagi helyzete gyarapodni fog, gyerekeid rendben vannak. Talán a hosszú téli napok kissé megviseltebbé  tettek, úgy érzed, nincs kedved semmihez.  Hét végén menjetek el egy közös kirándulásra, esetleg töltsetek el valahol egy hosszú hétvégét. A következő hétre hangulatod ismét a régi lesz, és nagy erőbedobással láthatsz az új feladatnak.  Gerinced, derekad fájdogálhat, ezt jól tudod orvosolni az otthoni házipatikádból.

 

   Nyilas november 23 – december 21.

 

Egy sorsszerű találkozás megváltoztathatja az életedet. Ez vonatkozik a munkára és a szerelemre egyaránt. Az égiek most arra hívják fel a  figyelmedet, hogy ragadj meg minden alkalmat, ami az utadba kerül, mert most mindenből jól jöhetsz ki. Akár pályakezdő vagy, netán munkanélkülivé tett a sors, most sikerül munkát találnod, amiben örömödet is leled, nemcsak pénzkeresetről szól a dolog. Ragadd meg az alkalmat, vágj bele, még akkor is, ha úgy érzed, hogy nem kedvedre való ez a munka. Érdekes és izgalmas „kaland” vár rád a munka területén.  Hab a tortán, hogy a szerelmen is rád kacsint a szerencse.

 

   Bak december 22 – január 20.

 

Ha nem vagy párkapcsolatban, most a régóta várt szerelem megjelenik. Vigyázz, ne ronts ajtóstól a házba, csak nyugodtan, óvatosan kezeld  a dolgot. A boldogság mindenképp jelentkezik, csak őszinte szívvel kell várnod. Anyagi helyzeted is mutat némi javulást, de az igazi fellendülésre még várnod kell. Ne csak a lakásod ajtaját, hanem a szívedet is tárd ki minden jó érdekében. A hét végét vidáman töltheted el, ha Te is úgy akarod.

 

    Vízöntő január 21 – február 20.

 

Nem igazán érzed jól magad a bőrödben, pedig nagy gond nincs körülötted. A munkád, amit csinálsz, vagy éppen nem csinálsz nem elégit ki. Itt az alkalom, hogy nézz más munkahely után, vagy a mostani mellé vállalj be valami olyat, amit szíved szerin szeretnél. Ne gondolkodj, vágj bele, amit kigondoltál, vagy éppen most gondolsz rá. Most a szerencsecsillagod melléd szegődik, és ha Te is bízol magadban a boldogság is elér. A barátaiddal a hét végén bulizzatok egy jót.

 

    Halak február 21 – március 20.

 

A hangulatod a héten  „nyomott” lesz. Nem igazán van komoly oka, talán a hosszú tél nyomta rá bélyegét erre a labilis idegállapotra. Kapd össze magad, rohamosan érkezik a tavasz, ezáltal a napsütés a lelked is megmelengeti. Munkádban és párkapcsolatodban jó dolgokra számíthatsz. Kezedben és szívedben a lehetőség, hogy megteszed-e. ?! Ha családban élsz, hívd meg szűkebb családtagjaidat egy kellemes vasárnapi ebédre. Meglátod remekül fogjátok érezni magatokat.  Ha a nagy Ő-re vársz, az a kertek alatt van, sétálj elé és éreztesd vele, hogy mennyire szereted.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Heti horoszkóp február 20 – 26.

 

 

 

 

  Kos  március 21 ? április 20.

Rád mosolyoghat a szerencse! Élj a lehetőséggel és ne félj elmesélni másoknak is, hogy most boldog vagy. Pénzt kaphatsz valakitől amiért nem kellett megdolgoznod. Talán egy korábbi adósságot kapsz meg, vagy rokonságodból valaki úgy gondolja, hogy ezt megérdemelted. Nem kell azt érezned, hogy ezt viszonoznod kell, mert akitől kapod, az tiszta szívből adja. A héten úgy érzed, hogy elfáradtál és  magányra van szükséged. Tedd azt, legalább esténként vonulj félre, és egy jó könyv és zene társaságában érezd jól magad.

 

 

  Bika április 21- május 20.

 

A héten eluralkodik rajtad a másokon való segítés vágya. Tedd meg, mert „jó tett helyébe jót várj” alapon te is megkapod a kért segítséget másoktól. Vesd bele magad a kihívásokba, mert a terveid valóra válhatnak, amit már oly régóta dédelgetsz. Ha most okosan teszed dolgaidat, a régóta várt siker megjelenik életedben. Ettől vidám és nagyon boldog lehetsz, mert úgy érzed Te vagy a legszerencsésebb mostanában. Kétségeid ne legyenek, mert melléd szegődött a szerencse. Azért a nagy öröm közepette ne feledkezz  meg közeli hozzátartozóidról és barátaidról.

 

     Ikrek május 21 ? június 21.

 

Ésszerűen és nagyon logikusan tudsz gondolkodni, de fontos számodra, hogy valaki ebben támogasson, hogy ezt el is hidd magadról. A karriered építésébe most kezdjél bele minél nagyobb intenzitással, mert az égiek támogatnak. Lehetőséged nyílik, hogy több lábbal állj vállalkozásodban, vagy leendő vállalkozásodban. Ne habozz, most akár kockáztathatsz is. A családban is harmónia  uralkodik, őrizd ennek a nyugalomnak a lángját, ne hagyd kialudni. A hét végére hívj barátokat és beszélgessetek egy jó nagyot.

 

 

  Rák június 22 ? július 22.

 

Az élet nagy dolgai foglalkoztatnak a héten. Talán nem ezt kellene tenned, inkább a családod kisebb dolgaira figyelj oda, mert nincs minden rendben köztük. A hét végén hívd meg őket egy családi ebédre, és talán kinyílik a szelep és mindenki elmondja sérelmeit. Ettől a Te közérzeted is jobb lesz, és úgy érzed, mindent megtettél ami tőled tellett. Iktass be pár nap szabadságot és próbáljatok meg egy több napos  együttlétet gyerekeiddel és unokáiddal. Most nincs nagy gond a munkahelyen, nyugodtan elmehetsz pár napra, senki nem fog a helyedre pályázni.

 

 

  Oroszlán július 23 ? augusztus 23.

 

Hatalmas kedvel veted bele magad az élet sűrűjébe, úgy gondolod, hogy most mindent el tudsz rendezni. Azért kapsz egy égi sugallatot, hogy fogd kissé vissza magad, mert még nem érkezett el az az idő mikor nagy terveid valóra válhatnak. Anyagi dolgaidat igyekezd mielőbb rendezni, mert ha nem teszed, később sok problémád adódhat belőle. Most egy barát, vagy egy olyan jóakaród, akire nem is gondoltál, olyan hátszelet ad neked, amivel gondjaid megoldhatod. A hét egyébként elég nyugodt lehet, ha beleviszel egy kis megértést és kedvességet.

 

  Szűz augusztus 24 ? szeptember 23.

 

Erős kényszert érzel a valakihez való tartozásra. Úgy tűnik, hogy nem látod a fától az erdőt, mert a nagy Ő ott van a közeledben, csak nem akarod észrevenni a  feléd irányuló jeleket. Ne keresd a tökéletes partnert, mert olyan egyszerűen nincs. Elégedj meg azzal a szeretettel, amit kapsz, illetve kaphatsz, ha egyáltalán el akarod fogadni. Esély van rá, hogy a héten kialakuljon egy olyan kapcsolat, ami hosszú éveken át a boldogságodat fogja jelenteni. Anyagiakban most ne törj magasabb célok felé, mert ez még nem az az időszak. Nem is olyan kilátástalan a Te anyagi helyzeted, hogy emiatt a társkapcsolatod veszélybe sodord.

 

  Mérleg szeptember 24 ? október 23.

 

A héten rendkívül sok elintézni való vár rád. Ügyesen és gyorsan meg is oldod azokat, semmi fennakadás, zavaró körülmény nem várható. Írd össze minden elintézni való dolgodat,  és így semmi olyan határidős dolog nem marad el, ami később problémát okozhatna. Ha még munkahelyen dolgozol,  akkor a cégednél valaki kivetheti rád a hálóját. Nem biztos, hogy hagynod kellene, mert a családi fészek melegét felrúgni nem volna célszerű. Ha mégis megteszed, akkor nagyon fontos, hogy tudd, igen nagy erőfeszítésedbe fog kerüli, hogy ezt titokban is tudd tartani.

 

   Skorpió október 24 ? november 22.

 

 Kiváló érzékkel látsz bele a mások dolgaiba és ki is szeretnéd használni azokat. Ne ezt tedd, hanem beszéld át velük, hogy mik azok a dolgok, amiket közösen, a a jó cél érdekében meg tudtok valósítani. Úgy tűnik, hogy gyermekeiddel való viszonyod is szépen alakul, ha távol tartod magad attól, hogy örökösen tanácsokat osztogass nekik. Ha ráébredsz arra, hogy partnerednek is sok mindenben igaza van, és kimutatod szeretetedet, akkor hosszú időre jobbá válik közös életetek. Kellemes heted lehet.

 

  Nyilas november 23 ? december 21.

 

Ha szeretnéd, most itt az ideje, hogy komolyabb összeget fordíts otthonod szépítésére. A régóta tervezett dolgokat megveheted és komfortosabbá alakíthatod a körülötted lévő teret. Ezért hálás leszel magadnak, hogy megtetted, és igen kellemes hétvégét töltesz el, akár egyedül is, az új bútoraid között.  Aztán már arra legyen gondod, hogy a megmaradt pénzedet jól fektesd be, hogy a későbbi időkben  legyen miből gazdálkodnod. Egy kis megfázás ledönthet lábadról, ez ugyan nem veszélyes, mert a siker öröme még a náthádat is feledteti.

 

    Bak december 22 ? január 20.

 

Nagyon fontos, hogy a héten légy nyitott minden dologra. Talán új munkahelyi lehetőség van a láthatáron, vagy ha eddig nem volt munkád, most egy jó ajánlatot kaphatsz. Minden alkalmat használj ki. Gyermekeiddel az eddigi feszült viszonyod is jobbra fordulhat, ha nem akarod mindenáron eljátszani, hogy mindenben te vagy az okosabb. A hét végén talán közös programot is ki tudtok alakítani. Légy befogadóbb és ezáltal a heted és távolabbi napjaid is vidámabbak lehetnek.  

  Vízöntő január 21 ? február 20. 

 

Mostanában nálad, minden a pénz körül forog. Úgy tűnik, hogy sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítsz neki, mint kellene. Ha nem vagy megelégedett azzal ami van, akkor keress másodállást, de félő, hogy ez a túlmunka a család rovására megy.  Az eddig felépített, viszonylag kellemes családi idillt felboríthatod. Gondolkodj el rajta, hogy megéri ez neked? Néha a kevesebb sokkal több!!  Ha most nem vagy „mohó”, a későbbiekben az égiek segítségével megérkezik a plusz jövedelem.

  Halak február 21 ? március 20.

 

Rendkívül magabiztos leszel a héten, öntudatosan küzdesz céljaidért, és jó esélyed van arra, hogy el is érd azokat. Eddigi áldozat vállalásod másokért megtermi a maga gyümölcsét, és most végre a te életed és céljaid kerülnek előtérbe, hálás emberek segítségét élvezheted.  Anyagi helyzeted is rendeződni látszik, amit oly régóta remélsz. Kiadásaid csökkennek, bevételeid természetesen ezáltal javulnak. A mérleg nyelve most neked játszik. Próbálj pihenni, és élvezd a tél örömeit.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Heti horoszkóp február 13 – 19.

 

 

 

  Kos  március 21 ? április 20.

 

Könnyen megérteted magad mint otthon, mind a munkahelyeden. Ezt már te sem akarod elhinni, hogy ilyen könnyen veszed az akadályokat. Azért ne bízd el magad, mert az, akiben a legjobban bízol,  a háttérben arra vár, hogy mikor tud keresztbe tenni. Gyerekeddel összeütközésbe kerülsz, de most ezt is meg tudjátok beszélni, ha partnernek tekinted, és nem érezteted szülői fölényedet. A hét végére tervezett baráti látogatás lehet, hogy elmarad, mert valami kisebb akadály jön közbe, de ezt is ügyesen átszervezed a következő hétre.

 

  Bika április 21- május 20.

 

Olyan érzésed van, hogy nem értékelik eléggé a munkádat. Nem erről van szó, hanem, hogy korábban könnyebben mentek a dolgok, most viszont zsákutca felé irányítod dolgaidat. Vigyázz, mert tolatva nehezebb a kijövetel az utcából. Vedd komolyan főnökeid és barátaid tanácsát, mert nem akarnak neked rosszat, hisz ők is értékelik korábbi sikeres munkádat. Talán jobb lenne, ha pár nap szabadságra mennél, kiszellőztetnéd fejedet, és új erővel kezdenél neki a kitűzött célnak. Sikerülni fog, de most hosszabb időre, türelemre van szükséged.

     Ikrek május 21 – június 21.

 

Ezen a héten valami azt súgja, hogy csinálj mindent egy kicsit másként, mint ahogy azt korábban eltervezted. Te is gondolkodsz már napok óta, hogy a vállalkozásodban változtatni kellene. Légy bizalmasabb, vonj be ismerősöket a projektekbe és többen sokkal többre haladtok. A vezetés azért mindig maradjon a te kezedben. Ha így teszel, kevesebb panaszt hallasz családtagjaidtól, hogy nem jut rájuk idő, mivel mindig dolgozol. Gondolkodj el azon, amit már  te is elég régóta  tudsz, és változtass!

 

  Rák június 22 ? július 22.

 

Nem találod a helyedet, és tele vagy szokatlan ötletekkel. Gondold át azokat és a hozzád legközelebb állót kezd el megvalósítani. Időközben akadhatnak ezzel problémáid, de ne add fel, mert szorgalmadat és kitartásodat később siker koronázza.  Üzleti kapcsolatok létesítése vagy a feladattal kapcsolatos ötletelés színesebbé teheti a munkádat. Azért ne rugaszkodj el a talajtól, az okos tanácsokat fontold meg, amit közeli ismerőseid adnak. Kilátásban van egy kis megfázás, torokfájás, esetleges ízületi bántalom. Vedd elő a gyógynövény készletedet és okosan használd. Ha eddig még nem vásároltál, vagy nem gyűjtöttél, akkor most itt az ideje, hogy szerezd be.

 

  Oroszlán július 23 ? augusztus 23.

 

 

Előbb beszélsz, mintsem végighallgatnád mások várható reakcióit. Biztos lehetsz abban, hogy partnered, vagy munkatársad nem fogja megtartani magának a véleményét.  Most nem igazán akarod betartani a közös hangot másokkal, pedig jobban tennéd. Senki nem azt vitatja, hogy nem vagy jó szakember, vagy barát, hanem azt, hogy nem vagy hajlandó mostanában empatikus lenni.  Hidd el, hogy most az a legelőnyösebb számodra, ha másokkal együttműködve végzed feladatod. Ez vonatkozik a munkahelyedre és a családodra is. A hét végén viszont kellemes időtöltésben lehet részed. Használd ki a kedvező alkalmat, és akár egy hosszú hétvégét is megszervezhetsz. 

 

 

  Szűz augusztus 24 ? szeptember 23.

 

 

Tarts egy kis szünetet, és pihenj kicsit. Túlhajszoltad magad mint fizikailag, mint szellemileg. Adj magadnak egy kis pihenőt. Ha ezt napközben nem teheted meg, akkor az estéket tedd úgy szabaddá, hogy családod körében kellemesen tölts minden percet. Meglátod, az ők szeretetük és ragaszkodásuk visszabillenti lelki egyensúlyodat, és már nem is fogod annyira nehéznek érezni „terheidet”. Elképzelhető, hogy a hét második felében olyan pénzhez jutsz amire nem számítottál. Az is lehet, hogy kedvező munkát kapsz, igaz, hogy erre rá kell dolgoznod, de anyagilag mindenképp megéri. Gyerekeid hiányolnak, tölts több időt velük.

 

 

  Mérleg szeptember 24 ? október 23.

 

A munkahelyi stressz párkapcsolatodra is hatással van,  amit te is észrevettél. Nagyon szeretitek egymást, ezért gondold át, mivel tudod elűzni „nyűgös” hozzáállásodat a dolgokhoz. A párod kis figyelmességekkel is beéri, most te vagy a hunyó.  Keress fel egy gyógynövény boltot, vásárolj nyugtató teákat és esténkét  teázgatás közben beszéljétek ki a gondokat egymással. Anyagi helyzeted a körülményekhez képest nem is rossz, ezért nem érthető a nagy feszültséged. Ha lehetőséged engedi menj szabadságra és egy téli pihenés is igen jól rendbe hozza kapcsolatotokat, és lehetőséget ad rá, hogy kitörj a hétköznapok szürke egyhangúságából.

   Skorpió október 24 ? november 22.

 

 

Ha valakivel kapcsolatban  bizonytalan vagy, akkor jobb ha beszélsz erről az érintettel. Egy gyanakvás alááshatja a bizalmat, holott elképzelhető, hogy tévesen ítéled meg a dolgokat, vagy valamit nagyon félreértettél. Üljetek be egy kellemes cukrászdába, vagy sétáljatok egy nagyot a szabadban és mindent át tudtok beszélni úgy, hogy senki nem fogja „megégetni” magát, és a béke helyre áll. Most szükséged van egy jó barátra, mert anyagi helyzeted miatt amúgy is padlón vagy. Kapd össze magad, ne hogy depresszióba ess, mert az nem segít. Kérd ismerőseid, barátaid segítségét, akik talán most egy jobb munkalehetőséget is ajánlanak számodra.

 

  Nyilas november 23 ? december 21.

 

Szókimondó hangulatodban vagy ezen a héten. Ebből sértődések, esetleg komoly nézeteltérések lehetnek. Azonban egy ügyes fordulattal humorérzéked segít abban, hogy  pozitívra forduljanak gondjaid a sértettekkel. Rájössz, hogy másnak is vannak gondjai és ők sem mindig  nézik jó szemmel epés megjegyzéseidet. Próbálj megnyugodni, mert a sors olyan fordulatot hoz számodra, amelyben egyre jobban fogod magad érezni. Ez a számodra, jónak mondható fordulat, csak akkor jöhet létre, ha te is nagyon  akarod és dolgozol érte. A jövő neked dolgozik és egész szép jövőképet mutat. 

    Bak december 22 – január 20.

 

 

Családi berkekben heves érzelmi hullámzásokra számíthatsz. Nem mindenki ért egyet terveiddel, netán életviteleddel. Ne menj bele vitákba, tedd a dolgodat úgy, ahogy azt már sokkal korábban eltervezted. Senki se térítsen le utadról, ezt ne engedd meg! Gyerekeddel is problémád adódik, úgy viselkedtek, mintha nem egy nyelven beszélnétek. Vigyázz, csak óvatosan a „kamasz” gyerekkel, mert a kioktatás nem vezet jó irányba. A hét végén valami miatt a hangulatod sokat javul, lehet hogy az anyagi helyzeted is? Csak nem szerencsés leszel valamilyen szerencsejátékban? Próbáld ki, de ne költs rá sokat!

 

  Vízöntő január 21 ? február 20.

 

 

Szellemes és bölcs ötletek pattanhatnak ki a fejedből. Élvezed a változatos beszélgetéseket, sőt azt gondolod, hogy rég volt az az idő, mikor ilyen komolyan vették ötleteidet. Most az égiek azt jelzik, bátran fogj bele egy vállalkozásba, vagy indíts el egyet, ha eddig nem volt. Arra vigyázz, hogy félúton ne hagy abba, mert ezt te is tudod, hogy erre hajlamos vagy. A sikerhez vezető út néha „görönggyel” van kikövezve. Most remekül haladhatsz rajta, ha okosan dolgozol és nem kíméled erődet.  A Vénusz azt is jelzi neked, hogy érzelmi kapcsolatod remekül alakulhat, ha kész vagy a szívedet kitárva felvállalni sebezhetőségedet.

 

  Halak február 21 ? március 20.

 

 

Hajszálvékony a flört és a harc közti határvonal. Tőled függ, hogy melyiket vállalod fel. Talán egyiket sem kellene, mert csípős megjegyzéseid konfliktushoz vezethetnek.  Inkább próbáld ezt a hetet kis kedvességgel és humorral átvészelni. Anyagi helyzeted viszont kielégítően alakulnak a héten. Egy hivatalos ügy kedvező fordulatot vesz, ami azzal jár, hogy kevesebbet kell fizetned  a hatóságok felé. Ideális ez a hét új pénzkereseti lehetőségek felkutatására, illetve a zabolátlan vágyak spontán megélésére is.

 

 

 

 

 



Heti horoszkóp február 6 – 12.

 

 

 

 

  Kos  március 21 – április 20.

 

 

Párkapcsolati problémád elveszi figyelmedet a mindennapi dolgoktól. Jó lenne, ha a munkádra jobban koncentrálnál, mert viharfelhők közelednek feléd. Valakinek szálka vagy a szemében egy régebbi megjegyzésed miatt. Úgy tűnik, hogy a stressz nem enyhül pusztán az által, hogy próbálsz valakivel beszélni róla. Próbáld nyugtalanságodat bizakodó várakozássá alakítani.  A logika az érzelem fölé kerekedik, okosan bánj érzelmeiddel és gondolataiddal!

 

  Bika április 21- május 20

 

 

Felerősödik benned  a szeretet, az élvezetek és az elfogadás iránti vágy. Ez fokozódik 8-án és 9-én. Látogasd meg régen nem látott rokonaidat, tágabb családtagjaidat, így érzelmeid „kielégülnek”, illetve sok régi sérelmet meg tudtok beszélni és nyugalom szállja meg lelkedet. Észreveszed, hogy sokkal jobban tudod élvezni az örömszerzés különböző módjait. Belső iránytűdben bízz és akkor jó döntéseket hozol. Munkahelyeden most csend uralkodik, talán vihar előtti a csend?  A hétvégi zsémbes hangulatodat tompíthatod, ha sokat vagy friss levegőn, akár egy rövidebb téli túrán.

 

 

  Ikrek május 21 – június 21

 

 

A hét elején leküzdhetetlen vágyat érzel, hogy másokkal is megoszd ötletedet, amin már régóta gondolkodol.  Tedd ezt, most segítőkre találhatsz, talán közös projektbe is belekezdhettek. 7-én az égiek azt diktálják, hogy ne térítsen le senki eltervezett feladatodtól. Szakmai céljaidat mindenképp végre akarod hajtani, ezt segíti makacsságod,  és éles kritikád. Aki magával is kritikus tud lenni, az most okosan látja a dolgokat. Vigyázz, azért nő lőj túl a célon. Kis megfázás veszélye fenyeget, amit erős szervezeted hamar kihever, ha nem feledkezel meg a vitaminokról.

 

  Rák június 22 – július 22

 

 

Képtelen vagy szavakba önteni gondolataidat, érzéseid kifejezése a nyelv korlátaiba ütközik.  A hét reménykedésre adhat okot.  Nehéz ugyan megmaradnod a realitás  talaján, és eloszlatnod a rózsaszín felhőket, de ha sikerül megőrizni objektivitásodat, vágyaid elérhetővé válnak.  Szellemesen sziporkázol a hét végén, kétértelműséget csempészve egy kapcsolatba.  Jó  kapcsolat alakulhat ki egy ellenkező nemű ismerősöddel, amíg hajlandó  vagy  játszani a szavakkal, és nem veszed a dolgot véresen komolyan. Ez most inkább a flört ideje.  Minden egyéb a későbbiekben.

 

  Oroszlán július 23 – augusztus 23

 

 

Viták alakulhatnak ki a  pénzzel kapcsolatos nézeteltérésekből. Valamit okosabban kellene tenned, hogy a pénz ne szóródjon  ki a kezeid közül, pláne ha az nem is a tied.  Valamilyen okból  peres, illetve hivatalos ügybe bonyolódsz, ahonnan többet vársz, mint ami reális. Szállj le a földre és ne legyél mohó.  Párkapcsolatodban az is problémát okoz, hogy az irányításért harcoltok egymással.  Akár így van, akár úgy, fölöslegesen szítjátok a tűzet egymás között, mert pár nap elteltével   már csak nevettek ezen a dolgon. Mindenesetre, ha tiszteletben tartod ellenfeled véleményét, a kiabálásból kulturált  beszélgetés is lehet.

 

  Szűz augusztus 24 – szeptember 23

 

 

Hajlandóbb vagy a kapcsolatteremtés kockázatosabb módját választani és kalandokba bocsátkozni. Vigyázz, mert nagy az esély, hogy alkalmi partnered elszívja minden erődet. Jobb ha most a békés otthoni légkört választod, mert a munkád során sok galiba várható. Vagy a főnökeid nem értenek meg, vagy te nem fogadod el az ők által rád szabott munkát. Most inkább maradj csendben, mert nem biztos, hogy jobb munkahelyet találnál. Gyerekeddel foglalkozz többet és a hét végét, még ha nem is olyan kellemes az idő, szabadtéri programmal töltsétek el. A test edzése jót fog tenni a lelkednek is.

 

 

  Mérleg szeptember 24 – október 23

 

A héten nagyobb figyelmet kell fordítanod mindennapi teendőidre. Légy gyakorlatiasabb, kreatívabb, mert a számításaidat csak akkor érheted el. Új munkahelyi lehetőséggel kecsegtetnek meg, de sajnos ez nem biztos, hogy sikerülni is fog, ezért a nehezen viselt rosszat ne add fel az általad jobbnak vélt bizonytalanért.  Ami a jövődet illeti, tervezhetsz ugyan, de ezek a tervek csak sokkal később realizálódnak. Nem is akkora baj ez, mert így van időd részletesen kidolgozni jövőbeni elképzeléseidet.

 

   Skorpió október 24 – november 22

 

 

Hajlamos vagy vitába keveredni barátaiddal vagy kollégáiddal. Itt az ideje, hogy megváltoztasd munkamódszeredet, ahelyett, hogy a régiek  megtartásán fáradoznál. Frusztrációdat vezesd le egy új szemléletű megközelítés prezentálásával, mely mindenki igényeinek megfelel. Anyagiakban most nem állsz a toppon, de ezért nem érdemes idegeskednek, mert ettől nem lesz jobb, de gondolkodj és ötletelgess valami új és más munkalehetőségen, amit jobban megfizetnek. Elképzelhető, hogy  elképzelésedet siker koronázza.

 

  Nyilas november 23 – december 21

 

 

Ha valaki nem ért egyet munkamódszereddel a munkahelyeden, a probléma megoldásának nem az a legbölcsebb módja, ha elveszíted a fejed. Elképzelhető, hogy azt gondolod kedves vagy másokhoz, miközben ők meg azt gondolják, hogy szavaid bántóak, netán igazán sértőek. Ha nincs egyetértés, beszéljétek át a dolgokat, mielőtt megmérgezitek magatok körül a levegőt. Ezt érzik családtagjaid is, éppen ezért fogd vissza magad, és ha szükséges menj pár nap szabadságra, vagy egy hosszú hétvégére, ahol családtagjaiddal remek programokat alakíthattok ki. Így frissen és megnyugodva indulhatsz a következő hétnek.

 

  Bak december 22 – január 20

 

 

Vigyázz, mert most olyan nézeteltérések részesévé válhatsz, amelyek mögött nem sok tartalom rejlik.  Idegeid kötéltáncot járnak, nehezen viseled el mások kritikáját, pedig már te is tudod, hogy most nincs igazad. Humorérzékeddel viszont elérheted, hogy a heves összeütközéseid is kacérkodássá szelídülhetnek. Nincs időd pihenésre, muszáj annyit dolgoznod, amennyit  csak elbírsz, mert minden forintra szükséged van. Sajnos ez az időszak még eltart egy darabig.

 

 

  Vízöntő január 21 – február 20

 

 

Egy telefonhívás vagy egy levél segítségével tégy pontot egy lezáratlan pénzügyi kérdés végére. Előfordulhat, hogy a problémát nem te okoztad, hanem másvalaki mulasztása okozta a bonyodalmakat. Lehet, hogy nem a megfelelő partnerrel vagy közös vállalkozásban, vagy csak tervezitek a közös munkát, de ő anyagilag kihasznál? Légy  sokkal óvatosabb! Mindenesetre most rajtad a sor, hogy kibogozd a szálakat, amelyek feszültséget teremtettek üzleti kapcsolatodban. Arra azért vigyázz, hogy ezt családtagjaiddal ne éreztesd, hisz ők nem okozói a te gondjaidnak.

 

  Halak február 21 – március 20

 

 

A hét  menetét sehogyan sem sikerül kívánságod szerint alakítani.  Ez nem zavar, de partnered fáradtnak látszik a rögtönzéshez. Még a legszebb szavakkal is csak keveset lehet elérni nála. Nyugtasd  meg, hisz nagy szüksége van a megértő szóra. Lazítsatok,  ne tervezzetek  el semmit előre, így a spontaneitás élménye feldob mindkettőtöket. Ha sikerül kiélvezni minden pillanatot, a  hétvégén sokkal nyugodtabban pihenhettek.  Vigyázz a pénztárcádra, mert vagy váratlan kiadás, vagy esetleges meglopás elképzelhető, de az is lehet, hogy kölcsön kérnek, aztán soha nem kapod vissza.

Heti horoszkóp január 30 – február 5.

 

 

 

 

               Kos márc. 21 ? ápr. 20.

 

 

Ez a hét arról szól, hogy módszeresen felkészülj a heti robotra. Időre van szükséged, hogy megbarátkozz a ténnyel, hogy nem tudsz olyan gyorsan haladni, mint tervezted. Azért ne hagyd, hogy a pánik megtréfáljon, és elhitesse veled, hogy valamit rosszul csinálsz. Inkább nyúlj vissza a jól bevált módszerekhez, és vesd meg a lábad a már megszerzett területeken.  Meglátod, a héten elvesztegetett időt hamarosan bepótolhatod. Ha a szerelem édes kielégültsége távolinak tűnik, nyisd meg a szíved és vesd bele magad  a téged körülvevő élvezetekbe, ahelyett, hogy csüggedésed haraggá változna.

 

 

  Bika április 21 ? május 20.

 

 

Két, egymással ellentétes trend teszi rendkívül izgalmassá és komplikálttá  a hetedet. A hét eleje a csendesebb időszak, aztán beüt a „szeretet” nem kívánatos ismerősök, kollégák részéről. Nagy képzelőerővel megáldott emberek ihletnek meg ötleteikkel, illetve zavarnak össze homályos elméletekkel és pontatlan információkkal. Most nem kellene rájuk hallgatni, tedd a dolgod saját belátásod szerint. A rossz hangulatod miatt azonban ne büntesd a körülötted élőket, szeretteidet, mert ők csak segítségedre lehetnek. Végy nagy levegőt, ne gondolj nagy dolgokra a héten, inkább várd a hét végét és készíts szabadidős tervet.

 

 

Ikrek máj. 21- jún. 21.

 

 

Döcögve indul a heted. Magánéleti problémáid ugyanis kihatnak  a munkahelyi koncentrálóképességedre is.  Ne vidd be otthoni gondjaidat a munkahelyedre, mert ebből semmi jó nem származik,  sőt, ingerültségedet nem veszi jó néven sem a főnököd, sem kollégáid. Dühös mondatok csúszhatnak ki a szádon, amit te is észreveszel, meg is bánod, de akkor már nincs visszaút. Inkább kérj pár nap szabadságot, pihend ki magad, és úgy menj ismét a hivatalodba.  Annyira rossz a hangulatod, hogy még azt is megkérdőjelezed, hogy jó úton jársz-e hívatásodat illetően. Higgadj le és meglátod, hogy később minden rendben lesz. Az idegeid játszanak veled!! Síelj, sétálj, olvass……….és tégy  minden olyasmit, amit szeretnél.

 

 

 

  Rák jún. 22 ? júl. 22.

 

 

Úgy tűnik, hogy már elvetetted a magokat az álmok földjén. Most izgatottan várod, hogy mielőbb kikeljenek. Lassíts, mert az álmok nem minden esetben azonnal vállnak valóra.  Hagyj több időt magadnak, nem érdemes sietni. Az átgondolt lépeseid mindig jobbak. A hét végére nem várt pénz érkezhet, vagy épp olyan, amiről már rég lemondtál, de most mégis „megadatott”. Nyugodtan költs el, mert a garasoskodás most nem vezet eredményre, sőt visszafoghatja a bevételeidet is.  Próbálj kevés pénzt befektetni, úgy tűnik, hogy eredményességre vezet.

 

 

Oroszlán júl. 23 ? aug. 23.

 

 

Légy aktívabb a kapcsolatteremtés terén, csak nagyon válaszd meg azokat az embereket, akikkel fel szeretnéd venni a kapcsolatot. Mostanában nem biztos, hogy jó úton jártál, mert a mennyiségre és nem a minőségre fordítottad a figyelmet. Nem biztos, hogy azok a barátok, ismerősök a jók, akik mosolyognak a szemedben. Ezt gondold át, mert te nehezen viseled a kritikát, pedig azok az emberek, akik kritikusabbak veled,többet és jobbat szeretnének tenni, az érdekedben aminek később hasznát vehetnéd. A személyes és szakmai kapcsolataidra vetült reflektorfény igen erős, és elvárásaid irreálisabbá válhatnak. Tehát légy higgadtabb és jól válaszd meg tanácsadóidat.

 

 

  Szűz aug. 24 ? szept. 23.

 

 

Vegyél vissza egy kicsit a tempóból, és elemezd munkahelyi kilátásaidat, illetve a párkapcsolatod jövőjét, mielőtt továbblépnél. Alig észrevehető, de annál fontosabb dolgok történhetnek veled, amit csak később veszel igazán észre. Próbálj lecsillapodni és átadni magad a szerelemnek, vagyis rendezni kapcsolataidat. Ha ezt okosan elrendezted, csak aztán foglalkozz karriereddel, mert a kettő egyszerre nem egyeztethető össze. Mivel hajlandó vagy szemet hunyni mások apró hibái felett, értékelni tudod a hozzád közel állók valódi énjét, és ez pozitív hatással van mind személyes, mind szakmai kapcsolataidra.

 

 

   Mérleg szept. 24 ? okt. 23.

 

 

Fontos neked, hogy társaságban jó benyomást alakíts ki magadról, és megmutasd nagylelkűségedet. Világosan látod, hogyan tehetnéd baráti, munkahelyi és családi kapcsolataidat a legoptimálisabbá. Ne habozz tégy belátásod szerint és ez a hét remek hangulatot hoz számodra.  Lepd meg szeretteid apróbb ajándékokkal, vagy ötletekkel. Tegyél úgy, mintha „pótkarácsonyt” rendeznél nekik.  Magadat is lepd meg valami okos dologgal, talán egy hétvégi kirándulást is  elbírna a pénztárcád. Nagyszerűen értesz ahhoz, hogyan tedd vonzóbbá környezetedet. A kihívást inkább az jelenti, amikor kreativitásod segítségével a munkavégzésedet kellene hatékonyabbá tenni.

 

 

  Skorpió okt. 24 ? nov. 22.

 

 

Romantikus érzések melengetik  a szívedet, és lehetőséget is kaptál, hogy ezeket az érzéseket kinyilvánítsd. Hagyd abba a gyanakvást,  engedd be lelkedbe a a szeretetet, és engedd, hogy feltétel nélkül szeress és szeressenek. Ha jól csinálod a dolgokat, akkor a csoda nem csak három napig fog tartani. Te is úgy érzed, hogy szeretetre szomjazol;  akkor adj, és kapsz.!!! Anyagi nehézségeidet jobban felnagyítod mint kellene. Okos odafigyeléssel és még egy kicsit hosszabb ideig tartó türelemmel lassan azok is megoldódnak. Munkahelyi problémáid is előtérbe kerülnek, amit nehezen viselsz, vagy azért, mert nincs munkád, vagy azért, mert már régebb óta vársz rá. Legyél kitartó és dolgaid elrendeződnek.

 

 

   Nyilas nov. 23 ? dec. 21.

Ez a hét nagyon sűrű dolgokat hoz eléd. Szakmai előrelépésedben megakadályozhat a sok magánéletedben lezajló esemény. Mivel ez nem igazán jó időszak, így az égiek arra kényszerítenek, hogy a változó körülményeknek megfelelően alakítsd át terveidet.  Otthoni dolgokra  kell fordítani  figyelmedet, például a testvéreidre, barátaidra vagy a mindennapi életedre.  Azt az érzést érzed te is, hogy családi körben próbálj vigaszra lelni. De vigyázz, ne téveszd össze a vágyaidat a lehetőségeiddel. Azért reális vágyaid megvalósíthatóvá válnak később, melyben új ismereteket sajátíthatsz el, és új kapcsolatokat alakíthatsz ki.  Erre azonban még várnod kell.

Bak dec.22 ? jan. 20.

Ezen a héten a saját magad által állított gyakorlati korlátokon való túllépés a célod. Olyan sok fájdalmas  érzés van benned, amit igyekeztél magad és mások előtt is elrejteni, amik most felszínre törnek és mindent szeretnél kimondani.  Tedd ezt. Keress egy megbízható barátot, és öntsd ki lelked neki. Meglátod jobb lesz, legalább is egy időre a lelki háborgás megszűnik. Egy érzelmi közelségre vágyó vagy túlságosan intenzív  személy olyasvalamit próbál eladni neked, amit nem szeretnél megvenni, ám ne fordíts hátat, hanem inkább tárd ki a szíved, hogy ideálisabb baráti vagy üzleti viszonyokat alakíthass ki. Tanulj meg szavaiddal okosan bánni, és így az üzenetek hamarabb elérnek azok füléhez akinek szánod. Hallgass az érzéseidre, mert arra tanítanak, hogy ne ragaszkodj görcsösen merev nézeteidhez, hiszen azok a reményt megfojtva csak látszólagos biztonságot nyújtanak.

   Vízöntő jan. 21 ? febr. 19.

Úgy gondolod minden rólad szól, de ez csak a te gondolatod. Próbálj meg jobban alkalmazkodni a családban, a munkahelyeden és mindenütt ahol megjelensz. Ha nem teszed, azt fogod tapasztalni, hogy barátaid lassan „elkopnak” mellőled és nagyon egyedül fogod érezni magad. Az égiek arra figyelmeztetnek, hogy ne feledkezz meg partneredről, mert nélküle csak félkarú lennél. Kedveskedj jobban, értsd meg problémáit, és légy vele türelmes, hisz  csak rá számíthatsz mostanában. Most a közelinek hitt célok távolba tűnnek az anyagiak vonatkozásában is. Összébb kell húznod a „nadrágszijjat”

  Halak febr. 20 ? márc. 20.

Mostanában hajlasz a mindennapi élet kihívásainak kerülésére. Igyekszel elterelni a figyelmedet a hétköznapi teendőid elkerüléséről. Ez annak tudható be, hogy túlhajszoltad magad, és emiatt menekülsz a gondjaid elől. Ne tedd, mert ezzel csak felhalmozod fontos dolgaid elvégzését. Ha akarod, bátorságodat összeszedvejelentős változtatásokra vagy képes, de fontos, hogy stratégiádat logikus gondolatmenettel ötvözve a valósággal is felöleld. Ne vessz el kettős éned álomvilágában. Új pénzkereseti lehetőségek sejlenek fel, és legmagasabb terveid is testet ölthetnek. Ha elengeded a kétségeidet, és ráhangolódsz pozitív érzéseid áramlatára, minden olyan forrás megnyílik, amely a boldogsághoz szükséges.

Heti horoszkóp január  23 – 29.

 

 

 

 

               Kos márc. 21 ? ápr. 20.

 

Nehéz napol ezek számodra, mert döntés elé leszel állítva. Választanod kell a karriered és a magánéleted között. Döntésed véglegesnek tűnik, de muszáj lesz észrevenned, hogy tényleg új szelek fújnak az életedben. Ez valami új kezdetét jelenti. Jól gondold át a dolgot mielőtt bármibe belevágnál. Keress fel egy bizalmas barátot, akiben  megbízol és  beszéld át vele a dolgot. Talán jobb lenne, ha  a családodat is beavatnád, még ha nem is mindenki örülne az ötletednek.

 

  Bika április 21 ? május 20.

 

 

A pozíciód védelme gyakori reakció a rád nehezedő nyomás miatt. De hiába szállsz szembe a változás erőivel, azok akkor is hatással lesznek az életedre. Ha érzed magadban a késztetést, vagy a külső események sarkallnak változtatásra, vágj bele. Ne sodródj az eseményekkel, inkább állj az élére, ne kellemetlen követő  légy, hanem bátor vezető. Bátorságod és szorgalmad igen hamar meglátszik a pénztárcád vastagságán is. Azért hétvégén pihend ki magad és látogasd meg szeretteidet.

 

 

 

Ikrek máj. 21- jún. 21.

 

 

A héten késleltetnek terveid megvalósításában, de ez talán nem is baj, mert túl gyorsan akarsz dolgokat elérni. Nincs erre most szükség, inkább sokkal alaposabban gondold át a dolgaidat. A határidők kitolása egyben azt is jelenti, hogy több időd marad mindent a helyére rakni. Gondold át esetleges tévedéseidet, indíts tiszta lappal, és feltehetően egyre „kékebb” lesz az ég feletted. Úgy tűnik, hogy az akadályok elhárulnak ragyogó ötleteid útjából.

 

  Rák jún. 22 ? júl. 22.

 

 

Az  lehet a hét legnagyobb sikere, ha ki tudsz békülni önmagaddal és családtagjaiddal. Önbizalmad szilárd alapokat teremthet ambíciód követésére. A titok mindössze annyi, hogy légy őszinte önmagadhoz. Hibáidért viszont ne okold magad túlzottan, de sikereidet se értékeld túl. Képességed az előrejutásra adott, mert képes vagy egyensúlyt teremteni önmagaddal.  Családod tagjaid ne hanyagold el, szánj rájuk több időt, de ne azért, hogy oktasd  őket, hanem azért, hogy nagyon kellemes időt töltsetek együtt.

 

 

 

Oroszlán júl. 23 ? aug. 23.

 

 

A pozitív változás lehetősége annyira felvillanyoz, hogy hajlamos vagy megfeledkezni minden elővigyázatosságról, és ész nélkül rohanni előre. De ahelyett, hogy oktalanul és idő előtt elpazarolnád energiáidat, ne feledd, hogy  ez, az átalakulást hozó időszak nem néhány napig, hanem évekig tart. Ettől ne ijedj meg, hanem vedd számításba, hogy minden hét egyre előrébb visz terveid megvalósításában, de azt ne gondold, hogy ez az út mindig csak jó szándékkal van kikövezve. Lesznek „gubancok”, amit időnként meg kell oldanod. Amikor időd engedi, lazíts, sportolj, sétálj, és  ápolj jó kapcsolatot ismerőseiddel, barátaiddal.

 

 

  Szűz aug. 24 ? szept. 23.

 

Nem kell mindent befejezned amihez most hozzákezdesz. Bölcsebb belátni, hogy már így is többet  tettél, mint a tökéletességre törekedni minden egyes feladatban. Úgy érzed, hogy több lehetőség nyílik előtted, mint általában, de fennáll a veszély, hogy többet markolsz, mint amennyit elbírsz. Alaposan vizsgáld meg a feltételeket, mielőtt elkötelezed magad egy feladat mellett. Lassan és alaposan tedd a dolgod és akkor sokkal kiegyensúlyozottabb és elégedettebb leszel. 

 

 

   Mérleg szept. 24 ? okt. 23.

 

A világon semmi okod nincs rá, hogy ne hajtsd végre a rád váró nehezebb  feladatokat. Minél előbb hozzáfogsz, annál könnyebben fog menni. Tudnod kell, ha ezt a hét elején elvégzed, akkor kevesebb zavaró tényezővel kell számolnod a későbbiekben. Nézz szembe a problémákkal, ahelyett, hogy gyáván visszavonulnál a múlt biztonságot nyújtó árnyai közé. Akard a változást és alakítsd úgy a jövődet, hogy abban leghőbb vágyaid is szerepet kapjanak. Ha így gondolkodsz, a hét végén megelégedve dőlhetsz hátra karosszékedben.

 

 

  Skorpió okt. 24 ? nov. 22.

 

 

Lehet, hogy még nem is tudod, de készen állsz néhány komoly döntés meghozatalára. Vigyázz, minden oldalról gondold át döntésedet, mert csak azután lehetsz biztos a sikerben. A személyes tekintély következő szintjéig hosszú út vezet. Jól oszt be az energiádat, semmit nem kell elsietned. Aludj párat és aztán dönts. Sétálj nagyokat, élvezd a friss levegőt. Meglátod a hét végére briliáns ötleteid lesznek és okos döntést hozol mind magad, mind a családod megelégedésére.

 

 

   Nyilas nov. 23 ? dec. 21.

Ha kizárólag az élet napos oldalára koncentrálsz, határtalan optimizmusod meggátolhat a realitás felismerésében. Ez nem azt jelenti, hogy hasznodra válna a pesszimizmus, de ha hajlandó vagy tudomást venni személyiséged sötét oldaláról is, az segít negatív gondolataidat egy pozitív változás szolgálatába állítani. Röviden; gondold át, hogy nem mindig neked van igazad, és ha ezt őszintén belátod, akkor könnyebben boldogulsz és nyugodtabban hajtod álomra a fejed. Lesznek ettől szebb időszakaid is.

Bak dec.22 ? jan. 20.

Megelégedettséged nagyban függ emberi kapcsolataid alakulásától. Meglehet, hogy néha fárasztó másokat is bevonnod a nagyobb döntéseidbe, ám így biztosabb alapokat építesz a jövődnek. Baráti és üzleti szövetségeseid megerősítése olyan beszélgetéseket és kompromisszumokat igényelnek, amelyek nincsenek mindig összhangban az elvárásaiddal. Az együttműködések néha zavaros folyamatai ugyanakkor határtalan fejlődésre nyújtanak lehetőséget. Keresd mások barátságát és kérd ki véleményét.

   Vízöntő jan. 21 ? febr. 19.

Hatalmas változások előtt állsz, s ilyenkor az a legjobb stratégia, ha minél többet tanulsz. Olyankor a legnehezebb befogadni az új információkat, amikor  azt gondolod, hogy már tudod az igazságot. Amikor nem tanítóként, hanem tanulóként közelíted meg a helyzeteket, a legnehezebb szituációkban is feltalálod magad. Tehát a lényeg, hogy ne csak oktass, hanem okulj is.

  Halak febr. 20 ? márc. 20.

Tény, hogy a bizonyosság pihenteti a megfáradt elmét, ám az egyszerű válaszokkal való megbékélés most inkább korlátoz, mintsem hozzájárul a boldogsághoz. Szerezz sok információt, mert ez most nem túlterhel, hanem elvezet a kívánt célhoz. Céljaid vannak bőven, láss neki a megvalósításukhoz. Egy idő után azt fogod tapasztalni, hogy egyre könnyebb és jobb lesz. Talán vége a nehéz, illetve gondokkal terhelt időszakodnak, legalább is egy időre.

 

 

Heti horoszkóp január 16 – 22.

 

 

 

 

               Kos márc. 21 ? ápr. 20.

 

 

Nem jut időd otthon megpihenni, mert képtelen vagy ellenállni a világ vonzásának. Ahelyett, hogy családi körben ejtőznél, olyan helyet keresel, ahol önmagad lehetsz anélkül, hogy ítélkeznének fölötted. Ha ingerlékenyebb vagy a megszokottnál, gyakorold a kompromisszum művészetét, mielőtt apró ügyekből nyílt összetűzéseket provokálnál. A hét vége azonban lehetőséget nyújt, hogy többet tölts családtagjaiddal, de légy óvatos, mert viták várhatók. Most jobb ha a háttérben maradsz, mert nem te kerülsz ki győztesen a viták tömkelegéből.

 

 

  Bika április 21 ? május 20

 

Pénzügyi szempontból a hét második fele jobb lesz, mint az eddig eltelt időszak. Komoly gazdasági fellendülésre számíthatsz, ha nem veszel fel kölcsönt, de a meglévő (kevés) pénzedet jó helyre fekteted be.  Ezt közös vállalkozásban is megteheted, de óvatos légy és feltétel nélkül tudj megbízni vállalkozó társadban. Valószínűleg többet kell most befektetned, hogy minél többet kasszírozhass.  Fektess modernebb eszközökbe, és sajátíts el új készségeket. A gyarapodást kétféleképpen is elérheted: módszeresen haladva, utána viszont bátran kockáztatva.

 

Ikrek máj. 21- jún. 21

 

Az elfojtott  érzelmek jelentős hatással lehetnek fizikai állapotodra. Az egészséges életmódra való áttérést most kell elkezdened, mielőtt nagyobb problémád nem lesz. Meg kellene szabadulnod a titkolózás okozta lelki nehézségektől. Szánd el végre magad és mond el problémádat, esetleges nemtetszésedet a hozzád közelállóknak. Az eredmény, ha jól tálalod, nem marad el és a hét végét már boldog elégedettséggel töltheted. Lakással kapcsolatos  gondjaid is megoldódnak. Itt az alkalom egy esetleges vásárlásra, vagy eladásra.

 

  Rák jún. 22 ? júl. 22.

 

 

Rendkívül fontos most a diszkréció! Nehogy kikotyogj valamilyen titkot, mert az súlyos következményekkel járhat. Ha alaposan felkészültél és sikerül összpontosítanod, eloszlathatod a zavar ködét, és fontos hírekhez juthatsz, ami mind munkádban, mint anyagi helyzetedben előrébb vihet. A gyengéd érzések és a szenvedély segít túllépni a közelmúlt konfliktusain.   A hét vége felé tűrőképességed határára jutsz. Ha reális leszel,  és objektíven tudod értékelni kapcsolataidat, akkor hamar túljutsz a dolgon. Ha 17-re tudod időzíteni fontos megbeszélésedet, akkor talán sokkal jobb eredményre jutsz. A hét végén lazíts!

 

Oroszlán júl. 23 ? aug. 23.

 

Ahelyett, hogy új pénzkereseti módszerekkel kísérleteznél, adj inkább még egy esélyt valaminek, amivel már korábban próbálkoztál. Pluszidőre és kitartásra lesz szükséged, ha pozitív eredményeket akarsz elérni. Ha a hét elején a siker teljesen elkerül, próbálj másfelől közelíteni az anyagi biztonság kérdéséhez.  Most ha  jól tudsz befektetni, akkor az év vége felé haszonra számíthatsz. Próbálj értékes idődből a családra többet fordítani, mert hiányolják jelenlétedet. Ha nem teszed komoly viták várhatók, és tudod ugye, hogy csak vesztes lehetsz most érzelmi alapon…….

 

  Szűz aug. 24 ? szept. 23.

 

Légy visszafogott a költekezés terén ezen a héten. Olyan kiadás várható, amire eddig nem is gondoltál. Át kell értékelned munkahelyi kapcsolataidat, és még egyszer alaposan gondolj végig egy pénzügyi befektetést. Nézz utána mindennek, és ne hagyd, hogy mások türelmetlensége meggondolatlan döntésre késztessenek. Nem szerencsés engedni külső nyomásnak, ha neked több időre van szükséged az elhatározáshoz. Légy türelmes, van időd bőven. A bolygód új készségek elsajátítására sarkal, de az is lehet, hogy másodállás elfogadására bátorít.

 

 

   Mérleg szept. 24 ? okt. 23.

 

Pénzügyi lehetőségeket sodor az utadba  a mostani időszak, olyan barátok révén, akik fontos szerepet játszanak életedben. Kedvező „‘alkut” ajánlanak, de vigyázz, mert ez csak addig áll, amíg nem vagy mohó, és nem akarsz túl sokat egyszerre. A takarékoskodás enyhítheti a rád nehezedő nyomást, és szépen átvészeled ezt az időszakot.  Ne feszítsd túl a húrt, mert a pénz utáni vágyakozásod testi problémákhoz vezethet.  Most remek alkalmad nyílik az életmódváltásra. Különösen azoknak fontos a váltás, akik többet használják szellemi erejüket a testinél.

 

  Skorpió okt. 24 ? nov. 22.

 

Bölcsen tennéd, ha konzervatívabb és elővigyázatosabb lennél gazdasági ügyekben. Ne tedd ki magad értelmetlen befektetéseknek és pénzügyi álomképeknek. Dolgozz szorgalmasan, de arra figyelj oda, hogy meg is fizessenek. Ha nem becsülnek meg anyagilag, fontold meg, hogy másba fektesd az energiádat, még akkor is, ha ezért ki kell lépned a munkahelyedről, vagy egy projektből. Szorítani kell a nadrágszíjon, de lehet, hogy rájössz egy hiba okára, ami pénzedbe került a múltban, és itt az ideje, hogy kijavíts.

 

   Nyilas nov. 23 ? dec. 21.

Nagy a kísértés, hogy laza és engedékeny légy a héten.  Nem biztos, hogy a hozzád közelállók jó tanáccsal látnak el. Hagyatkozz önmagadra! Mindig az első gondolat a legjobb. Vágj bele az általad elképzelt dolgokba, mert jól jössz ki belőle, megédesítheti a későbbi életedet, sőt családtagjaidét is. Menj többet ismerőseid közzé, ahol sok új dolgokat hallatsz és ezt a saját életed formálásába is beépítheted. Képes vagy minden helyzetben meglátni a jót, de könnyen érhet csalódás, ha túlságosan elrugaszkodsz a valóságtól.

Bak dec.22 ? jan. 20.

Meghatározó szerepet kapnak étkezési és testmozgással kapcsolatos szokásaid, így lehetőséget kapsz egészséged megőrzésére. Nyugodtan kísérletezgess a különböző táplálkozási és edzési stílusokkal.  A most bevezetett új szokások hosszú távon is meghatározzák életed minőségét.  Azt érzed, érzelmi űgyeid felkavarnak, és magányosan érzed magad, de ez nem lesz hosszútávú. Ha komolyan teszel annak érdekében, hogy érzelmi ügyeid megoldódjanak, akkor bízz magadban, és hidd, hogy pár hónap múlva ez már csak emlék lesz. Egész új irányt vehet életed, ha összhangba tudod hozni a kalandvágyadat a biztonság utáni vágyakozásod mértékével.

   Vízöntő jan. 21 ? febr. 19.

Érzékenyebben érintenek a stresszes helyzetek, lévén, hogy a nagyobb változások túlterhelik az idegrendszeredet. Ám ha sikerül úrrá lenni szorongásaidon és megszabadulni az egészségtelen szokásaidtól, növelheted vitalitásodat. Bár intellektuális téren sziporkázol, hajlamos vagy a szőnyeg alá söpörni az elfojtott érzéseidből fakadó káros hatásokat. Ezt ne tedd, hisz vannak körülötted olyan emberek, akik szívesen meghallgatják problémáidat, sőt párod és családtagjaid is segítenek az érzelmi nehézségeid feldolgozásában. Arra viszont vigyázz, hogy ne gondolt azt, „neked mindig igazad van”,  mert ez a téves felfogás okozza az esetek többségében a feszült helyzetet. Nyugalom, és sétálj nagyokat a szabadban.

  Halak febr. 20 ? márc. 20.

Itt az ideje, hogy áttekints anyagi helyzetedet, és felmérd a rendelkezésedre álló forrásodat. Át kell gondolnod, hogy miként bővíthetnéd bevételi forrásaidat.  Légy reális, és olyan új ötletekkel gazdagodsz, melyek azonnali cselekvésre késztetnek.  Érthető, ha azt érzed, hogy a jelenlegi helyzetedből menekülve inspirálóbb pénzkereseti lehetőségek után kell nézned. Ám bármennyire is brillánsak gazdasági meglátásaid, a kapkodás csökkenti sikereid esélyét. Egyik bolygód viszont óva int arra, hogy légy gyengéd önmagadhoz, mert ha túlzásba viszed a munkát, az egészséged rovására mehet. Egy korábbi betegséged tünetei ismét jelentkezhetnek.

Heti horoszkóp január 9 – 15.

 

 

 

               Kos márc. 21 ? ápr. 20.

 

 

Az érzelmek széles skáláját fogod végigzongorázni ezen a héten. Veszekedéssel kezdheted a hetet. Szerencsére a hét közepén ráébredsz, hogy megbeszélés útján mindent könnyebb megoldanod. Óvatos optimizmussal tekintesz karrieredre, de sajnos a jóleső izgalom szorongássá is változhat. Mindenesetre kollégáid észre sem fogják venni rajtad, hogy aggódsz, mivel 9-én a Rák telihold segít abban, hogy álarcod mögé rejts érzelmeidet. 12-14. között szokatlan türelem száll rád, és ekkor családtagjaid is boldogak lesznek körülötted.  Te is simulékonyabbá válsz, és sikerül közelebb kerülnöd céljaidhoz.

 

 

  Bika április 21 ? május 20

 

 

A lelki egyensúly elengedhetetlen ahhoz, hogy harmonikus kapcsolatban tudj maradni munkatársaiddal, ami jelentős pozitív változást hozhat karrieredben. Figyelj a körülötted lévőkre, hogy tudd mikor kell kiállnod magadért, és mikor okosabb elkerülni a konfrontációt. Megbízhatatlan kollégáid sokszor próbára tehetik türelmedet. Ne dőlj be a provokációnak! Ha látják, hogy nem zavar a dolog, békén hagynak. Előfordulhat, hogy bizonyos dologban döntés  elé állítanak. Most csak Te dönthetsz egyedül, de ne aggódj mert az égiek segítenek, hogy a döntésed a lehető legjobb irányt vegyen életedben.

 

 

 

Ikrek máj. 21- jún. 21

 

 

Bevételeid és kiadásaid érzelmeiddel összhangban változnak a héten. Eltökéltséged azonban meghozza jutalmát. Ne mondj le arról amit szeretnél! Vállalj kockázatot, mert anyagi helyzeted számottevően javulhat, és anyagi nehézséged megoldódik. Bízz a megérzéseidben, mert tiszták és logikusak a gondolataid. Készülj fel terveid konkretizálására,  végre szembesülsz az igazsággal. Végeredményben az a legfontosabb, hogy hű maradj az érzéseidhez, ne tagadd meg az elveidet. A hét g barátaid és családtagjaid között. Fontos a kapcsolatok ápolása.

 

 

  Rák jún. 22 ? júl. 22.

 

 

Két pont között a legrövidebb út az egyenes. Nem engedheted meg magadnak a lazsálást, vagy a figyelmetlen kommunikációt, főleg 9-én. Fejezd ki magad egyértelműen, a gondolataidat pedig tarts meg magadnak. Minden szavadat számon kérhetik rajtad, még a halkan elsuttogott megjegyzéseket is. Hallgatóságodra akkor teheted a legnagyobb hatást, ha alaposan végiggondolod  és megtervezed, mit fogsz mondani.  Figyelj arra, hogy jól szervezd meg az előtted álló évet, mert akkor nagy baj nem történhet. Az egészségtudatos étrend és a rendszeres mozgás nemcsak életkedvedre, de teljesítőképességedre is jó hatással lesz.

 

 

Oroszlán júl. 23 ? aug. 23

 

Készülj fel, hogy igent mondhatsz egy munkahelyi ajánlatra. Lehet, hogy azonnal nem fogod érezni a pozitív hatást, de később beérik döntésed gyümölcse. Ha lehetőséged van rá, tarthatsz egy kis szünetet, lazíthatsz, de ne ülj soká a babérjaidon. A hét első felében szélesítsd látóköröd, és egy pillanatra se veszítsd szem elől távlati céljaidat. Alakítsd át terveidet, vagy legalább alkalmazkodj a körülményekhez, amit diktál a munkahelyi légkör. Figyelj oda az üzleti ügyeidre, de semmi szükség arra, hogy felfedd a kártyáidat. Kész vagy szembeszállni az „egész világgal”, és azokkal is akik az utadba állnak. Adj egy kis kimenőt gondolataidnak,  de azért ügyelj arra, hogy mit mondasz.

 

 

  Szűz aug. 24 ? szept. 23.

 

 

Alapvető változások történhetnek a munkahelyeden. Vigyázz, mert veszélyessé válhat a „terep”.  Kicsit fogd vissza magad, és gondolj arra, hogy később pozitív irányt vesznek az események.  Arra azért vigyázz, hogy ne aprózd el magad, mert  akkor csökkenhet hatékonyságod. De ha egy időre megfeledkezel szakmai kötelezettségeidről, s időt szakítasz a feltöltődésre, illetve új célok kitűzésére, az hosszú távon sokkal kifizetődőbb, mint felőrlődni a munkában. A hét végén lazíts és adj időt magadnak a test és szellem pihenésének.

 

 

 

   Mérleg szept. 24 ? okt. 23.

 

Egy szakmai fejlődés elején jársz, a siker létrája megmutatkozott előtted, és elindulsz rajta a jövőd felé. Most meghozhatsz egy hosszú távra, számodra fontos döntést. Komoly összpontosítás és kemény munka kell régi ügyeid lezárásához és új célok kitűzéséhez, de megéri a fáradságot. Ugyanakkor itt az ideje, hogy megszabadulj irreális elképzeléseidtől, és lemondj azokról a tervekről, melyeknek semmi valóságalapjuk. Csak így maradhat energiád céljaid elérésére.

 

 

  Skorpió okt. 24 ? nov. 22.

 

Most érdekes lehet új cégnél, vagy más szakmában kipróbálni magad. Az sem lehetetlen, hogy azon gondolkozol, kezdj egy vállalkozásba, mégpedig olyanba, amilyenben a közeledben még nem jártak korábban. Így nem lesz konkurenciád. Ez a hét alkalmas a információgyűjtésre és a kapcsolatépítésre. Siker hétre számíthatsz, ha gondolataidat összeszedetten, jól adod elő.  Ki kell kristályosítani ötleteidet, és a felhők közül leszállni a földre. Közben a tanulásba is fektess időt,  és annak fontosságát sem hanyagold el. Ha önbizalomhiányban szenvedsz a diplomásokkal szemben, gondolj arra, hogy te milyen sokat tanultál már az élet iskolájában.

 

 

   Nyilas nov. 23 ? dec. 21.

Mindennél jobban vágysz a sikerre. Sajnos úgy érzed, mintha kicsúszna a lábad alól a talaj. Szakmai céljaid pedig egyre távolabb kerülnek tőled, de ne csüggedj, mert a  siker ugyan késik,  de a háttérből valaki őrangyalként védi érdekeidet. Csak idő kérdése, hogy magadra találj. Azért kell hozzá egy kis türelem és várakozás, hogy személyes gyarapodásod beinduljon. Ez meg is történik, ha nem veszíted szem elől a végcélt. Érzelmi krízis  fenyeget. Vigyázz, a szándékod és a mások által adott ötletek nincsenek összhangban. Jobban teszed, ha ezt nem idegenekkel, hanem pároddal beszéled meg.

Bak dec.22 ? jan. 20.

Pozíciód megerősítése, illetve újabb feladatok felvállalása van most porondon. Minden figyelmedet egy új pénzkereseti lehetőség köti le. Vigyázz, legyél óvatos, mert egy rosszindulati kolléga összekuszálhatja a dolgokat körülötted. Amennyiben képes vagy alkalmazkodni, abban az esetben elkerülheted a veszélyt, és hasznot húzhatsz olyan váratlanul adódó  dolgokból amire korábban nem is gondoltál. Kapcsolatod egyre meghittebbé válik, ha házas vagy, akkor a szálak még erősebbre fonódnak, ha viszont szingliként élsz, mielőbb beköthetik a fejedet. 

   Vízöntő jan. 21 ? febr. 19.

Lépésről-lépésre gondold át az előtted álló hetet, mert sok függ a mostani lépésedtől. Úgy tűnik, sokéves szorgalmas munkád beérik, és szakmai céljaid most elérhető távolságba kerülnek. Ha elakadnál, határozottan el kell döntened, hogy ugyanazon az úton haladsz-e tovább, vagy irányt változtatsz. Fellendítheti pénzkereseti lehetőségedet az a tény, ha belátod hibádat, és okulva belőle, szorgalmasabban dolgozol és megbecsülöd a nehéz munkával keresett pénzedet.  Még megtakarítani is  tudsz, vagy már a rég tervezett nagyobb beruházást is meg tudod oldani párod segítségével.

  Halak febr. 20 ? márc. 20.

Kicsit pezsdítsd fel munkahelyi ügyeidet. Kitűnő döntés lenne  készségeid továbbfejlesztése, de ehhez továbbképzésre van szükséged. Munkádban lendületesen haladsz előre, köszönhetően annak, hogy hatalmas az ambíciód, és nagy terveket szövögetsz. Meg is teheted, mert sok segítséget kapsz a családtól, rokonoktól, barátoktól, sőt még az égiek is melletted vannak. Kitűnő alkalom nyílik a befejezetlen ügyeid lezárására, anyagi gondjaid rendezésére. Igaz, hogy nagyon sok munkát igényel, de célod sikeres lesz. Azért a kikapcsolódásról sem feledkezz meg. Esténként egy jó könyv, szép zene mellett lazíts.

Startlap
1949.lap.hu Harang.lap.hu Sztankay Istvan.lap.hu
Új hozzászólások
Időjárás előrejelzés
Hőtérkép Magyarországról


Felhőkép Magyarországról
Archívum
PageRank ikon ingyen